2019.okt.25.
Írta: Audiolife 3 komment

Hétvégén hifi show

cropped-hifishow-header-csik-20.jpgIdén a szokásos november első hétvégéje helyett a későn jött nyárt idéző október végén lesz a hifisó. Ráadásul a jubeliumi, egészen pontosan a huszadik. 

Az utóbbi időben szokás lett szidni a rendezvényt, többnyire azért, mert a szervező nem kötődik szorosan a hifihez, és mert láthatóan nem szívből csinálja. Na igen. Ez egy jól hangzó és még csak nem is igaztalan észrevétel, bár én naívan azt gondolnám, hogy a látogatók a kiállítók miatt mennek, és nem a "hangulatért".

A hűségre meg az érzésekre felesküdött látogatóknak csak annyit tudok írni, hogy egyelőre ez az egyetlen komolyan vehető rendezvény, amit ennek a hobbinak szántak, és persze nem meglepő módon emellett üzlet is. A hostessek ugye nem ingyen vannak ott.

A látogatók listáját böngészve lesz itt minden. A lényeget úgyis csak a helyszínen fogjuk megtapasztalni. Idén újra lesz például Audio Note, igaz csak egy szobában, viszont itt lesz Qvortrup fia és a felesége. Azt mondták, szeretnének várost is nézni, ettől függetlenül érdemes benézni, hátha Ő fog demózni, valószínűleg nem a szokásos teszt lemezeket teszi majd fel. 

Ha minden igaz, én is viszek majd ki pár lemezt, aztán meglátjuk, fel is tudom-e tenni. Idén nem tervezek semmit előre, lesz, ami lesz. 

2012, a hifi éve – Show must go on

Show-04.jpgAz ide Hifi és Házimozi show-ról direkt nem írtam semmi beharangozót, egyrészt annyit írtam már a többiről, másrészt meg unom már az állandó összehasonlítást, hogy: jaj, bezzeg milyen volt a régi high-end show! Az volt aztán az igazi! Mert? Ott is szobákban lehetett meghallgatni különböző rendszereket, meg itt is. Az ott kiállított márkák egy része most is kint van. Jaj, de neeeeem, mert az...az olyan más volt. Azon is ott voltam, szinte mindegyiken, nem volt más. 

Tovább

Point to Pointe - Analogia phono előfokozat

pointe-01.JPGThis is the begining of a...

Emlékszem, valamikor még a kétezres évek elején, amikor a hírleveleket még postán küldték, a L’auditeur szervezet nyílt hétvégéket. Az ilyen hétvégen általában egy csinos hostess lány nyitott ajtót – ez sajnos már nem divat –, és több rendszert is meg lehetett hallgatni, sőt, lemezt is vehettünk magunknak jó sok pénzért.

Tovább

Ilyen még nem volt – Házimozi és hifi show 2.0

A kiállításokat szeretik az emberek. Egyrészt kellemes program egy ötcsillagos szállódában jönni-menni, másrészt megvan az élmény része is a dolognak, ami ideig-óráig leköti a családot, emellett lehet találkozni ismerősökkel is - és meg lehet hallgatni például nívós high-end rendszereket. Számomra az idei show kiemelkedik az eddig látott-hallott összes hasonló rendezvény közül. Hogy miért? Alant kiderül.

Tovább

Felfelé a lejtőn - Hifi show 2010

2010-ben a Házimozi és Hifi show-nak mostoha sors jutott az első napjára, ugyanis koncertre mentünk helyette, így a szombat maradt az egyetlen nap, hogy ellátogasunk a West-Endbe. Már régen leszoktam arról, hogy ilyen vagy olyan szempontok alapján minősítésekbe kezdjek, és a hifi showt sohasem tekintettem olyan horderejű dolognak, amiről lemaradni komolyabb veszteséget jelentene, ugyanakkor, mivel high-end show továbbra sincs, ez az egyetlen olyan hely, ahol a hobbi iránt érdeklődők minden évben összegyűlnek, hogy két szatyor prospektussal felrakodva elégedetten hazasétáljanak a tavaszias meleggel támadó őszben.

Tovább