Az utóbbi időben annyira elmerültem a hifiben, hogy zenére nem maradt hely. Pedig van bőven és bizonyos szempontból sokkal érdekesebb is, mint a hifi.

This is the begining of a...

Emlékszem, valamikor még a kétezres évek elején, amikor a hírleveleket még postán küldték, a L’auditeur szervezet nyílt hétvégéket. Az ilyen hétvégen általában egy csinos hostess lány nyitott ajtót – ez sajnos már nem divat –, és több rendszert is meg lehetett hallgatni, sőt, lemezt is vehettünk magunknak jó sok pénzért.

Nemrég beszélgettem az egyik ismerősömmel, aki éppen azt bizonygatta, hogy manapság az embereknek fogalmuk sincs, mitől jó egy analóg lemezjátszó, a többség azt hiszi, hogy a működési elvéből adódóan eleve nem is lehet jó, hiszen hogyan lehetne valami pontosabb, amikor ott a fizikai tehetetlensége, ami rengeteg hibára ad okot?

A hazai hifi életben kevés olyan ember van, aki a kezdetektől (az első HFM 1979-es), vagy még inkább a hobbi születése óta jelen van és aktív. Ilyen ember Vass-Andrási György, vagy, ahogy mindenki ismeri: Gyuri bácsi, aki egyszemélyben a hivatalos Audio Note szerviz és az egyik legtapasztaltabb audiofil, a saját készítésű légcsapágyas lemezjátszójáról nem beszélve.

A képen látható tárgy egy hangkar. Ugyan sejtelmes fény veszi körül, de a feladvány nem túl nehéz; sokan láttak már ilyet. Lehet egy hangkar szép? Ha egy készülék lehet szép, egy kar miért ne lehetne?

Amikor a Rega 1973-ban a Planarral megjelent, még ismeretlen fogalom volt a low budget lemezjátszó, és minden magát konstruktőrnek nevező tervező azon mesterkedett, hogyan építsen olyan saszit, amely a rezgéseket kellőképpen megregulázza.

Egyesek szerint Tarantino legérettebb filmje. Ezt a jelenetet különösen szeretem. Végül is, erről szól a dolog, ezért is töltöttem fel. Engem ezidáig elkerült a digitális forradalom, pedig elég gyakran veszek új dolgokat. S bár ebben a rövid jelenetben ugyan már nincs benne, de természetesen Delfonics. Nagy film, nagy zene.