TDA1541A saga újabb fejezete következik, kalandos sorozatom egyik lehetséges végállomása előtt. De hadd kezdjek egy idézettel:

"A mérnök átka"

(...)Megtréfált a Yamaha, mert nem sikerült beleédesgetni a Trichord clockot (lásd lejjebb), de most ezzel a csöves kijárattal valahogy kezd hiányozni. Azon gondolkodom két hete, hogy miképpen lehetne ezt a dolgot csúcsra járatni. Attila attól félt, hogy a csöves kijárat mackóssá teszi majd a hangot. Én nem osztottam ezt a félelmet, mert technikailag tudom, hogyan kerüljem el ezt, ha jó a táp meg a csatolókondi, nem lesz lassú. Most azt érzem, hogy a ROE középkondija nem elég felbontású a középtartományban és feljebb, nagyon kéne egy Mundorf Silver-Gold. Abból egy darab többe kerül mint ez az egész csöves kimenet összesen. Aztán, ha már, lecserélném a PRP-ket ( ez az egyik legjobb audiofil ellenállás tipus, ez volt a fiókban...) a DAC kimenetén GR102-esekre (3 ppm TC...gondolkozz Iván, gondolkozz...) ez még kifizethető.

Az SRPP fokozat két munkaellenállását, ami most épp Beyschlag, lecserélném Dale RN-60-ra, ami a legkiegyenlítettebb hangú ellenállás, amivel valaha is dolgom volt. Van rajta egy nagyon pici "glare", egyfajta fémes szineződés, de semmi sem tökéletes. A Shinkoh tantalum (á la Audio Note) lehet hogy nagyon sima meg zenei, de túl vékony hangú alul. És a végére hagytam a lényeget, az egyenirányítást lecserélném csőre, mondjuk egy 6X4-re. Osztok szorzok, és kijön, hogy ez a szerény kis változtatás többe van, mint az egész gép, csöves kimenetestül. Ugyanakkor, biztosan ismeritek ezt az érzést, a gép a mostani állapotában annyira jó ( bekapcsoltam a majd' félmilliós Heliost ellenpróbaképp, de 20 másodperc épp elégnek bizonyult, további 10 másodperc már durva támadás lenne az érzékszerveim ellen), hogy A.: minden szaros kis hibát hallok, az elektronikában is, a felvételben is... B: nagyjából tudom hova lehetne még eljutni ezzel, és EZ idegesít. Ez a mérnök átka, aki fejben (!!!) hallja egy-egy műszaki megoldás hangját, és állandóan összeméri az épp hallgatott készüléket azzal, amit fejben tud, hogy ha ezt meg azt kicserélne, az milyen lehetne.... Nagyon veszélyes terület ez.

És a tesztelő füle

A fentebbi sorokat Gábor, az audioworld facebook oldal szerkesztője írta, nem is kell nagyon hozzátennem semmit, nem is nagyon tudnék, én amúgy is csak a végfelhasználó vagyok, az én feladatom a teszt. És akkor kezdjük talán a végén. A kimenőfokozat cseréjével lehet igazán értékelni ezt a chipet. Nem véletlen a hype, az ezernyi tuning, ez bizony jó. Főként zenei. Van a csöveknek egy kérlelhetetlen helyessége, amivel a TDA1541 nagyon erősen partiban van, hogy ne mondjam, egymást erősítik. És igen, azt a következtetést is le lehet vonni, hogy egy igen olcsó cd játszóból lehet egy igen elfogadható hangút varázsolni, viszonylag egyszerű tuninggal. Mindez azért is jó hír, hogy ilyen eufemisztikusan fogalmazzak, mert többnyire az ellenkezője szokott történni, illetve nem ennyire egyértelműen javítanak a hangon a tuningok. Na de nézzük a részleteket.

Aki A-t mond, mondjon B-t is

Az első kör elég rövid volt, átvettem a készüléket a félhomályos lépcsőházban, kicsit konspiratív körülmények között. (Gondolták is a szomszédok, micsoda nepperkedés folyhat itt, állandóan dobozokkal jönnek-mennek emberek, ami után általában hangos zene szól). Szóval két nap volt, mire annyi időt tudtam szakítani, hogy leüljek a Yamaha elé, ne csak percekre, hanem komolyabban is meg tudjam hallgatni. Nem volt célzott a fülelés, Gábor előre figyelmeztett, hogy jó lett, neki meg hiszek, meg is nyugodtam. Tényleg jó lett, sőt, valami ilyesmire számítottam, ami azért hozzám képest elég nagy reveláció, mármint nem a hang, hanem az én reakcióm. Ezért nem is volt ez igazi "teszt", inkább hallgattam rajta az új lemezeimet, simán átjött a mágia anélkül, hogy külön kellett volna figyelnem bármire is. Mivel volt egy másik a készülékből, amelyben nem volt semmilyen tuning, lehetőségem volt önmagában és összehasonlításban is meghallgatni a csöves kimenet hatását. (Egyben ez az első A-B tesztszerűség a blog történetében).  

Baby C’mon!

A tuningmentes Yamaha-nak elég mackós, kissé a mélyek felé billen a hangja, amely a csövek által teljesen kinyílt, levetkőzött mindenféle zártságot, feszültséget. Eltünt a basszus többlet, szellős és fókuszált hangzás felé vettük az irányt, de nem is ezek a legnagyobb előnyök, hiszen ez még csak puszta tonalitás, semmi egyéb. Ez még nem a zene, annak csak a felülete. Mert zene is van, hála a csöveknek, igazi hangszínek, hiteles és hihető hangszerhangok és sok-sok levegő. Erre szokták azt mondani, hogy analogos. Akik nem szeretik (van ilyen?) a TDA1541A-t, azok többnyire azzal érvelnek, hogy nincs „nagy” hangja. Mármint olyan értelemben, ahogy a "parasztvakítós" high-endnek: cseng-bong, leszakad a csillár, keresztülmegy rajtad a teljes nagyzenekar, a végén meg koppan a karmesteri pálca a pulpituson, ilyenek. Igen, ilyen valóban nincs.

És nem is elég hifis, hogy a közhelyeknél maradjak. Nem lehet olyan jól és könnyen jellemezni. Mert nem azokban a paraméterekben javul, amelyeket a tesztelők szeretnek és amire szinte mindenkit sikerült rászoktatni. Hanem egészen másokban. Vannak például részletei és hiteles zeneisége, noha emellé "meleg" hangú is, ami ugye a mai technikai világban már szinte hibának számít. A csöves tuning visz bele egy nagy adag precizitást is, már ahogy a csövek precizek és pontosak: emberien. A dinamikában is erős lesz, sőt, olykor az viszi el a pálmát. És hát az énekhang, aminek mostantól fogva kiterjedése, lélegzete és mély zeneisége lesz. Megfogott mélyek, tiszta középtartomány és szőrszálhasogatóan pontos magas frekvenciák; temészetes szépség, pompás hátsóval, kerek mellekkel, ha csajos hasonlatban gondolkodunk.

Az igazi arc

Ha ez a TDA1541A igazi arca, akkor vétek opampokkal hallgatni. (Viszont, ha ez a kimenő csövek igazi arca, akkor meg mindegy, mi van előttük - de ez persze csak vicc). Az izgalmas az, hogy ilyenkor már nem kell méricskélni, mert ott van, ott szól a cucc, és mi csak csendesen mosolygunk. Kutatnánk az okokat, de nem nagyon akarjuk, mert hát jól szól, inkább hallgatnám. Szinte teljesen értelmét veszti az összehasonlítás, a tuningos nagyon sokkal többet nyújt, mint a sima, ami nem is rúg labdába. Ezért egy idő után már nem akarom fejben és fülben mellé tenni a másikat, mert azonnal elkezd idegesíteni. (Érthetetlen, miért kell ilyen cucokkal embereket kínozni?)

Szóval alakul az a pár tapasztalat, amit viszont idővel el kellene helyezni valahova, hogy egy kicsit jobban rá lehessen látni erre a TDA ügyre. Mert oké, értem, miért szeretik annyian, és azt is kapisgálom, hogy mitől lett jó, jobb és mitől lesz majd még jobb. Nade: ha ennyire könnyű lenne jó hangot kicsiholni olcsó masinákból, miért nem csinálták meg mások? Ez az a kérdés, ami engem a leginkább izgat. Azon túl, hogy hova is helyezzem ezt a hangkaraktert? Valahová a nagyon ritmusos, jól hallgatható, nyílt és tiszta, a csöves rendszerekhez illő, kicsit Note-osan "szép", de mégis realista, mégis hiteles készülékek közé. Az biztos, hogy amit eddig a TDA hangnak hittünk, az már tovatűnt és most egészen máshogy szól, mint a clockkal a Sony. (elég nehéz ám a tesztelők élete...) Nincs már meg a "mérföldekről felismerhető" karakter. Semmi komolykodás, semmi mechanikus és kemény hang. Kevés hifi, sok-sok zene és sok élvezet, ez lenne a TDA. Nincs benne erőfitogtatás, nem "rajzol" szellős teret, nagyon nem audiofil. Nem a tesztelők kedvence és nem is műanyag, úgy, hogy közben tudja a tutit: azaz nem hazudik. Nem vékony, éppen ellenkezőleg, árad, behúz, bevonz, bevon a zenébe. Ez lehetne egy lazán felskiccelt jellemrajz. Meg az, hogy próbáld ki.

Ennyi elég

Mindez, amit fentebb írtam a hangminőségről, simán elég lenne, mert ez így is több, mint amit vártunk, és sokkal több, mint amit ma egy vagy két ropiért (két ropi az ugye egy kakaós csiga, csak hogy az átváltás nehézségeit is megoldjuk) megkaphatunk – ide értve a használt piacot is, ami mondjuk itthon konkrétan meghalt, nincs, halottról pedig jót vagy semmit. És innen nézve érthető, hogy lampizator miért ugrott olyan lelkesen neki annak a sok-sok kommersz cd játszónak, hogy belevarázsolja a csöves kimenő fokozatot. És igen, a szkeptikusok is örülhetnek, innen nézve ugyanis érthetetlen, hogy miért szivatnak minket a gyártók kommersz címke alatt sok lapos hangú készülékkel, amikor ott van lenne a lehetőség mindenben.

És igen, megint a cső pártiak nyertek, kiütéssel, rögtön az első menetben. Mert ha összeadok mindent, akkor a legnagyobb pozitív változást* a kimenőfokozat okozta egy olyan cd játszóban, ami kifejezetten nem az audiofil rétegnek készítettek egy olyan chippel, ami a maga korában tökéletesen hétköznapi volt, vagyis a cd-kben az akkori szempont szerint, nem hogy törekedtek volna arra, hogy jól szóljon, de még jól el is rontották. És innen nézve, van egy igen jó upgrade lehetőségünk is, nem beszélve arról, hogy egyben megindokoltuk azt is, miért hasznos a DIY.  (Van még feljebb is, most jön a NOS mód)

Mondjuk a clock az jó volna. ("Egy néger nő. Az jó lett volna – mondta a kocsmáros a Portugálban. - [...] És mit tett érte? –kérdezte Bece. - Vártam, hogy bejöjjön. De nem jött be.")

Folytatjuk.

*A Trichord clockot ugye nem vette be a Yamaha gyomra.