Talán az egyik leginkább félreértett és a legtöbb legendát bezsebelő tervező, aki valaha élt a high-endben. Mindenki ismeri, és mindenki tudni véli a titkát, nincs olyan high-enddel foglalkozó ember, aki ne gondolna valamit róla, és olyan sincs, aki akárcsak gondolatkísérlet szintjén kérdéseket fogalmazna meg a termékeivel kapcsolatban.

Szent és sérthetetlen, egy emblematikus figura, aki gyakorlatilag összeforrt az általa tervezett erősítőkkel. Egyetlen olyan tervező sincs az egész audiofil hobbiban, aki ennyire elfedné személyével, vagy a személyéről szóló diskurzussal a készülékeket, amelyeket tervezett, és amelyeket a nevével is hangsúlyosan jelzett márka alatt forgalmaznak. Nincs olyan készülék a high-end iparban, ami valamilyen módon ne kapcsolódna az üzlet fogalmához. Hiroyasu Kondonak viszont sikerült a lehetetlen: az ő ténykedése során szinte soha nem merült fel a profit, szinte soha nem tervezőként és cégvezetőként, hanem a high-end szent megszállottjaként – vagy inkább: A Szent Megszállottként – tekintettek rá. Mellesleg az egyetlen ember a high-endben, akinek tudjuk, hogy mivel foglalkozott az apja.

Az első szent

Ha lennének szentek a hifiben, akkor az első, akit felavatnak, minden bizonnyal Kondo lenne. Talán még a három csoda is meglenne, ami a szentté avatáshoz feltétlenül szükséges. Kondora egyházat és külön vallást lehetne alapítani. Ennek az egyháznak persze sok olyan ember is a tagja, aki életében talán kétszer hallott egy-egy véletlenszerűen felbukkant „Kondo csodát” és azonnal megtért. Kondo, ha élne, sajátos, proto-keresztény high-end Jézusként - akaratán kívül - térítené még ma is a hívőket, akik először meghallván egy kábelét vagy egy erősítőjét, azonnal sutba dobják eddigi audiofíliában leélt életüket és a követőjévé* szegődnének. Mindez persze lehetetlen, és nem csak azért, mert Kondo már meghalt, hanem azért is, mert a készülékei a hétköznapi halandóknak elérhetetlenül drágák. De kezdjük az elején.

Út a nirvánába

Minden valamirevaló, szentekkel foglalkozó história azzal kezd, hogy Kondo apja buddhista szerzetes volt, aki szabadidejében erősítőket épített magának. Nehéz elhinni, de Kondo sztorija itt kezdődik, és nem ott, amikor az első erősítőjét megtervezte, vagy mondjuk ott, amikor az iskolapadban először felmerült benne, hogy nem katona és nem vadakat terelő juhász lesz, hanem mérnök. A teljes élettörténet és a brand története már a korai időszakban is összekapcsolódott, és Kondo szinte mindegyik megszólalásában ezeket a momentumokat emelte ki, sokkal kevésbé szeretett a készülékeiről beszélni. Ha összevetjük, hogy hány jelentős tervezővel készültek hosszabb-rövidebb interjúk, beszélgetések, Kondo szerintem az első tízben biztos benne lenne, de még az is lehet, hogy az első háromban, ami azért is igazán freaky, mert Kondo nem beszélt egy szót sem angolul.

"A cikkírónak fogalma sincs..."

- kezdődnek a kommentek szinte minden Kondo-ról szóló ismertető, vagy cikk alatt. És valóban, Kondo módszereiből következően nagyon kevesen vannak ma olyanok, akik egyáltalán összehasonlítás szintjén tudnák, hogy az egymást követő, gyakran tökéletesen különböző készülékek valójában hogyan is szóltak. Kategóriájuk és áruk miatt egy-egy készülékből alig pár darab készült, kiállításokon bemutatott darabok pedig annyiféle és olyan egymástól különböző set upokban voltak kötve, hogy képtelenség volt megállapítani, valójában milyen hangjuk van; amellett, hogy mindenki azt mondta: jól szólnak. (Kösz, sokra megyünk vele) Maga Kondo egyébként a KSL (Kondo Sound of Lexus) néven elterjedt módszert tartotta igazán kiemelkedőnek, de a rajongók** egy igen nagy hányada viszont a rézzel készült erősítőit emeli piedesztálra.  

Szatori és harakiri

A Kondo életérzés tökéletes átéléséhez és megéléshez még valami kell, ez pedig a japán fundamentalista magatartás és az aköré épült misztikum. Ami nagyjából azt jelenti, hogy az igazi japán tervező nem lehet más, mint a világ hívságaitól elfordult, tökéletességre törekvő, a szívében végtelen alázattal rendelkező Mester, aki a megérzései segítségével hozza létre a hétköznapi ember által csodaként, esetleg hősi cselekedetnek tartott munkájának eredményét. Erről persze nem Kondo tehet, hogy a rajongói misztifikálták a tevékenyégét. Mégis, szinte leválaszthatatlan a munkássága erről a némileg ködbe burkolt egzotikumról, holott a készülékeiben semmilyen különleges japán íz nem található. Nagyon is az európai ember szemének és fülének készültek. Ettől függetlenül Kondo is szerette hangsúlyozni, hogy az ő készülékei egészen mások és egészen máshogy születnek, mint az átlag csöves erősítők, ennél fogva nem is említhetők egy lapon velük. (Ez az a bizonyos elektromos hang és a természetes hangzás, amit megkülönböztet) A Kondo high-end az nem "sima" high-end, ezt a használói készséggel megerősítik, ha megkérdezzük őket.

Valójában az a helyzet, hogy Kondo egy nagyon tehetséges, igen kitartó és mély tudású tervező volt, egy ízig-vérig műszaki ember, aki önmaga számára minden bizonnyal sokkal fontosabbnak tartotta a kísérleteit, mint az, hogy a végeredményt minél több emberrel megismertesse. Megelégedett azzal, hogy átlagosan 6-8 főt foglalkoztató céget igazgat. Inkább egyfajta küldetés volt számára a high-end, el- és megvetette a piacot mint olyat, nem is nagyon érdekelte és minden bizonnyal nem is nagyon foglalkoztatta azon túl, hogy a saját elképzeléseit finanszírozhassa. A rajta túlnőtt legenda azonban igen gyorsan terjedt, ami a piacon sikerrel kihasználható ütőkártya volt.

Céges buktatók

Kondo egyébként rácáfolva a művész zseni megérzéseinek fontosságára, nagyon is hétköznapi műszaki pályát futott be. Először a Sony/CBS-nél dolgozott, ami már akkor is az egyik legnagyobb multi, tipikusan nagy tömegben gyártott, profitra koncentráló vállalat volt. Kondo később a tanítványaiból építette fel a cégét, de előtte tisztességgel végigjárta a ranglétrát, egészen a lemezgyártástól a készüléktervezésig, ami tulajdonképpen végigkísérte az életét. Amikor az első készülékei születtek, már konkrét elképzelései voltak arról a hangról, amit szeretett volna elérni, ugyanis leszámítva Magyarországot, ahol a high-end elérhető maximumaként van bent a köztudatban, szinte mindenütt egy különutas, egyedi hangzás képviselőjeként tartják számon. Maga Ashizawa is azt emeli ki, hogy az általuk tervezett készülékek inkább egyedi "hangszerek", hangjukat egyediségükben kell keresnünk. Emellett Kondo rendelkezett még valamivel, ami kiemelte a többiek közül, mégpedig az, hogy a molekuláris metalurgia professzora volt, ami nyilván elősegítette abban, hogy a különböző anyagokkal hatékony kísérleteket folytathasson.

Hatásfok és öregedés

De nézzük miben volt jó Kondo igazán? Kondo által használt elvek alapjában véve tökéletesen érthető és konzekvens elektronikai megoldások, semmilyen misztikumot nem tartalmaznak. Tulajdonképpen az egyszerűségre és világosságra törekvés példái. Nagyon sok dologban úttörő volt, már ami a csöves erősítést illet. Az első és legfontosabb az összhang, ami az egymást követő fokozatok és az alkatrészek között fennáll minden kapcsolásban. Kondo hatásosan bizonyította, hogy nem a kapcsolás a lényeg, hanem a felhasznált alkatrészek és azok egymáshoz való viszonya.

Előtte korábban senki nem figyelt fel arra, hogy adott esetben egy ellenállásnak vagy egy kondenzátornak lehet saját hangja. Kondo fedezte fel, hogy a hangképben jelen lévő torzítások sok esetben egy-egy elektronikai szempontból elhanyagolható alkatrész cseréje után megszűnnek. Saját elképzelése szerint az általa megépített készülékek a zene hangját, míg a többiek az elektromosság hangját képviselik. A második nagyon fontos dolog az ezüst felhasználásának jelentősége. Kondo volt az első, aki először használt teljesen ezüstből készült kábelt, majd ezüst szálból tekercselt kimenőtrafót. Készülékei között teljesen szabadon használta a csöveket és azok típusát, ezzel is bizonyítva, hogy hasonló hangot lehet kihozni egy 300B-ből és egy 2A3-ból.

Az aranyezüstember

Nagyon fontos volt, hogy Kondo komolyan vette a hatásfok kérdését, és amíg a high-end egy időben azzal foglalatoskodott, hogy erőműveket építsen, Kondo alig pár wattos erősítőket tervezett, amelyek mégis dinamikusabban szóltak a többszáz wattos monstrumoknál is. Kondo jött rá arra is, hogy a zenei jel az nem egyenlő az elektromos jellel, és ezen a ponton vált el a high-end azóta is legnagyobb paradigmája, és szakadt két táborra a hobbi, miszerint lehet-e mérni műszerekkel a hangminőséget vagy sem. A harmadik és Kondo által a legfontosabbnak tartott dolog pedig az anyagok kristályszerkezetének változása az idő során. Vagyis az öregítés problémája. Azt figyelte meg, hogy audiofil szempontból szerencsés, ha valami régóta áram alatt van. Ez a módszer – a mesterséges öregítésen alapuló – lett végül Kondo cégének első és egyetlen marketingben is felhasználható újítása, a KSL, azaz Kondo Sound of Lexus. Mivel ezek után rövidesen meghalt, csak részben tudta kidolgozni, a fejlesztés azóta némileg irányt váltott, és az ezüsthasználat felé indult tovább.

Kondo mentalitásából és habitusából következően nem nagyon tudott, vagy inkább nem nagyon akart két egyforma készüléket készíteni. Egy-egy szériából alig pár darab készült, gyakran csupán prototípus volt, ugródeszka és tanulmány a következő megoldáshoz, sok esetben nem lett folytatása. Ennek több oka volt: az egyik az, hogy a cég gyakorlatilag egy igen szűk piacra gyártott, illetve az, hogy a fejlesztések elvitték a bevételét. Kevesen tudják, de Kondo cégét a története során többször kellett újra és újra feltőkésíteni, így került sor arra is, amelynek során a brand nevét át kellett adnia őt egyébként a japán undergroundból kiemelni igyekező és maximálisan támogató Peter Qvortrupnak***. Illetve Kondot nem nagyon izgatták a közgazdaságtani összefüggések. Reklám vagy marketing nem volt, szupport sem nagyon, Kondonak nem sok türelme volt az üzlettel együtt járó kellemetlenségekhez. A kis méretből adódóan képtelenek voltak nagyobb megrendeléseket teljesíteni, ami viszont kizárta a növekedést.

„He was very open minded”

Ezt Masaki Ashizawa nyilatkozta, aki egyébként egy autentikus Kondo tanítvány, jelenleg Ő a fő tervező a cégnél, ami azért is érdekes, mert a rajongók ugye minden fejlesztést magának a Mesternek tulajdonítanak, bár ez már korábban is inkább egy team munkájának eredménye volt, de nyilván azért kevésbé lehet lelkesedni. Ashizawával készült interjúban a maximális tisztelet mellett felsejlik azonban még valami, ami lényegesen emberivé teszi Kondot, a bálvány hidegsége mellett. Mégpedig az, hogy Kondo ugyanúgy kísérletezett, mint bármelyik másik – hogy ne mondjam a többi – tervező, és ugyanúgy érdekelte az elektronika egyéb területe, számosabb vetülete, mint a többieket, noha ebből a nagyközönség csak erősen gerjeszett tömjénfüstön keresztül kapott tájékoztatást, ami többnyire arról szólt, hogy megint valami „csodával” kell szembesülnünk, és mondjuk nem arról, hogy a Mester vajon miért váltogatja ötletszerűen a push-pull, vagy a single-ended kapcsolási módot, illetve a készülékek sassziait, és a bennük felhasznált csöveket.  

Ha egy álom beteljesül

Egyes pletykák szerint jelen pillanatban az Audio Note Japan mögött három kínai dúsgazdag ügyvéd áll mint tulajdonos és mecénás. A céget Ashiwaza irányítja, összesen heten dolgoznak a „gyárban”, és a maximum elérhető mennyiség egy-egy termék esetében alig pár tucat. Az irány egyértelműen az ezüst felhasználás felé megy, az erősítőikben még az ellenállások lába is ezüstből van, a fejlesztések is ezt hangsúlyozzák, és erősen beszűkült kínálattal dolgoznak. A legfrissebb erősítőjük egy integrált, érdekes módon angol néven. Az Overture EL34-el szerelt, amely a belépőszintet testesíti meg Kondo-éknál, az ára kb.: 25 000 Euró, azaz nagyjából hét, hét és fél (!) millió forint. Az ultimate kategóriában készült egy új végfok is, 211-esekkel, a neve Kagura, 55 wattot tud, ami egyben azt is mutatja, hogy letértek a nagy érzékenységű hangfalak, kisteljesítményű erősítők útjáról, ugyanis az Overture szintén elég combos a maga 35 wattjával. Van új hangfaluk is, egy kisebb és egy nagyobb, Biyura néven, illetve a showkon felbukkannak mindenféle előfokozatok is, amelyek többnyire prototípusok, végleges formájuk még alakul. (Egy hiteles beszámoló szerint a Müncheni high-end shown 2013-ban nagyon jól, míg 2012-ben kevésbé jól szóltak)

Az áraik továbbra is elérhetetlenek, így egyelőre kizárható, hogy elterjednek. Sajnos ennyi pénzért komplett láncokat lehet hazavinni – nem is akármilyet, nem beszélve arról, hogy egy erősítővel nem fogunk zenét hallgatni, ahhoz kellene egy hozzáillő hangfal, kábelek és valamilyen forrás. Amennyiben márkán belül szeretnénk építkezni, ez esetben alaphangon nagyjából 30 millióból már tudnak adni valamit. Mivel cd játszójuk nincs, a Ginga lemezjátszó futómű - karral együtt - további 28 millió. Egyszóval, a vallási belépő meglehetősen borsos. Hogy mit mondanak erről a rajongók? Szerintük megéri. Részemről azt mondhatom: a legendák általában nem a tényeken alapulnak. Én egyébként, elismerve minden erényüket, minden alkalommal, amikor hallottam őket, tudtam tovább élni, de hát nem vagyunk egyformák.

*A Kondo készülékeiben hívő szektában a két legidegesítőbb dolog közül az egyik az, hogy minden a Legjobb. Nem tesznek különbséget a készülékei között. A fórumokban a legtöbb kérdés így kezdődik: mér' Te már hallottad? A másik kedvenc toposz: más vele együtt élni és más hallani. Nyilván az utóbbi a menőbb - és ezt most mindenféle irónia nélkül írom. 

**Van olyan ismerősöm, aki életében egyszer hallott egy Kondo erősítőt emellett van egy régi AN ezüst kábele, de azóta szentül hiszi, hogy az a Világon A Legjobb.

***Ezt egyébként hiteles forrásból tudom, és nem a fórumokról vagy egyéb mendemondákból.