A helyszínről jelentjük - München 2014

Kép-09_1.jpgIdén is megrendezésre került a világ legnagyobb audió kiállítása és vására Münchenben, ahol több ezer négyzetméteren kilencszáznál is több márka termékeit tudják az érdeklődők a rendelkezésre álló három nap alatt megtekinteni.

Az audiolife kiküldött tudósítója idén is szemügyre vette a kínálatot, amelyről be is számolt nekünk. Tibor, kérlek mesélj nekünk mit láttál hallottál Münchenben, izgatottan várjuk itt a stúdióban melyek a legfrissebb újdonságok idén a high-endben. 

Őszinteségi rohamot színlelve, el kell mondjam, szerintem nincs unalmasabb a hifi kiállításoknál. A szobák között ténferegve azon derpegni, mi hol szól jól, vagy éppen azon – ezt csinálja a többség – mi hol szól rosszul. És persze, mindenütt gyenge a hang.

A hifi kiállítás inkább egyfajta önkínzás, abszolute perverziónak tűnik. A kereskedők kirakják a csilliárdos cuccaikat, az igazi ősbunkók egy sportkocsit, némi orchideát, sok rövid szoknyás, hosszúcombú, ún. "jócsajt", mélyen kivágott ruhában szórólapot osztogatni. A levegőben érezni  a tesztoszteron szagot, hiszen EZT akarják a férfiak, nemde? Hadd csorogjon a nyála mindegyiknek.

Helló, baby, na mit szólsz az új 211-eshez? Hm? Pöpec hangja van, mi? - Na, ilyen beszélgetéseket egyelőre nem lehet hallani, de hosszú még a nap, megnyugtatnám a nézőket, még bármi történhet. 

Kép-08_1.jpgAz első benyomás, hogy mindenki bamba. Meredten ülnek szellőzetlen és túlfűtött szobákban, ahol általában félhomály van, vastag oroszlánszag, egy arc meg olyan ábrázattal, mint akinek elindult a beleiben a legdurvább hideg verítékes, sápasztós hasmenés, néha kicseréli a cd-t vagy a lemezt. Az érdeklődők meg fényképeznek. Lefotózzák a cuccokat, hogy megőrizhessák az utókornak, lehessen a fórumokon otthon nézegetni. Egyelőre brit tudósoknak sem sikerült megfejteni, hogy ezzel mi a céljuk, tehát a jövő továbbra is tartogat kihívásokat e téren.

A szobák előtt elkaphatunk erről a furcsa hobbiról szóló beszélgetéseket, hallgasunk is bele az egyikbe: Igen, meg lehet venni. Mennyi? 15 ezer euró. Csak? Igen, ez a legkisebb. Nekem, tudja, otthon ilyen Denonjaim vannak, asszem így kell kiejteni... 

Kép-06.jpgÚristen, kinek kell ez? 

Merthogy a high-end a valóságban a legkevésbé sem ilyen. Sokkal inkább eldugott lakások mélyén, ezernyi lemezzel körülvett készülékhalmazok, amelyen gyakran gyerekjátékok, szunyókáló macska, illatos gyertya és egyéb oda nem illő dolgok hevernek. Én egyetlen olyan high-end rendszert sem láttam/hallottam, ahol a nappaliban egy Ferrari állt volna, vagy bemutatónak egy Harley Davidson. Sőt, a falakat sem díszítették a márkáról készült agyon photoshopolt képek. És faszér' miért kell öltönyben demózni?

Úgy tűnik, hogy a high-end gyártók egy része azt hiszi, hogy aki szereti az otthonában kellő minőségben hallgatni a lemezeit az alapból egy ízléstelen szuper bunkó, aki Playboy magazint lapozgat, ellenben 1943-ban felvett Beethoven lemezt hallgat. Ehhez képest a legkomolyabb rendszerek tulajdonosai többnyire negyvenes-ötvenes értelmiségi, maguknak való figurák, nagy részük nagyon beszélni sem szeret a cuccairól, nem is mutogatja, nincs tele a facebook üzenőfala homályos fotókkal a csöves erősítőjéről, valószínűleg a kilencediken lakik egy panelban és a H & M-ből öltözködik. Amikor az ember rákérdez, hogy mi az a szentélyszerű valami a sarokban, legyintenek és gyorsan másfelé terelik a beszélgetést. Nem aludtam fél éjszaka, beteg a gyerek, elkapta ezt a fosós-hányós vírust. 

Hétköznapi hobbi

Kép-07_1.jpgSzóval totál hétköznapi, normális emberek. Ezeknek  nekünk  szerintem sokkal nehezebb úgy eladni valamit, ha azt a képzetet keltik bennünk, hogy újgazdag, 100 négyzetméteres márványpadlós, közepén csigalépcsős nappaliba kell a cucc. Én az ilyen installációval ellátott szobákba kínnal megyek be, és többnyire jó érzéssel jövök ki a pocsék hangzástól szinte felüdülve. Végül is, ezekben a szobákban tényleg a látvány a lényeg, még ha visszatetsző is. Az üveg bor mint mély kulturális utalás a minőségre pedig a nevetségesség legalja, de ezt a személyes megjegyzést, kérem, bocsássátok meg nekem, és a nézőktől is elnézést kérek.

És Tibor, khm, mondd, milyen egyéb benyomásokat szereztél Münchenben?

Kép-12_1.jpgA fentebb említetteken kívül akad azért még látnivaló ebben a festői német városban. A Müncheni monstre kiállítás, be kell valljam, egyelőre inkább taszít, mint vonz. Életidegen, zajos tömegrendezvény értelem és cél nélkül. Legyünk ott – ennyit mondanak a kereskedők, forgalmazók és azok beosztottai. Lássák, hogy vagyunk, létezünk. Köszönjük ezt a pompás estét!  ezekkel a szavakkal hagyják el a kiállítók a hangárszerű helyiséget, amelynek okát nem sikerült kiderítenem. Talán legközelebb.

De nézzük mit rejtenek a kiállítók ízlésesen berendezett standjai? Számomra egyelőre kérdéses az értékesítési módszerek sikeressége. Miért venném meg a króm – egyébként bűn ronda – lemezjátszót, ami valószínűleg gyengén szól, és jobban hasonlít egy giccses szobaszökőkútra, mint egy lemezejátszóra? Ugyan mi motiválna, hiszen be sincs kapcsolva....Egyébként meg, hogyan lehet nyugodtan zenét hallgatni egy olyan rendezvényen, ahol 900 márkát lehet végignézni-hallgatni, és tízezres tömeg hömpölyög?   

Az jó, ha vicces

Kép-10_1.jpgÉn kiállításról még soha nem jöttem úgy haza, hogy Úristen, mekkorát szólt, de vennék valamit! A müncheni „shown” mint látjuk, van minden. A termék választék óóóriásssi! Szinte hihetetlen, ameddig a szem ellát, standok és standok. Az újra terjedő orsós magnókon át a leggagyibb, szó szerint alkatrész temetőkön át a legkomolyabb márkák áhított csodáiig bezsúfoltak minden szépet és jót, amire csak messziről rá lehet mondani, hogy hifi. A gyakorlati tapasztalatom azonban az, hogy még a sokak által emlegetett bejáratott nevek és márkák is csapnivalóan vannak installálva, elkeserítően gyengén szólnak. Az egyik látogatótól kérdezem, mit gondol, milyen a kiállítás: "Ha lenne idő mindent végigjárni, akkor sem tenném. A kommersz elriaszt, a trendek évek óta ugyanazok, virágzik a compjúter ajdió, haldoklik a kompjúter ajdió. Virágzik az analóg, haldoklik az analóg.

Kép-05_1.jpgSzerintem München-ben az a jó, amikor vicces. Bemész az egyik szobába, a sarokban nagyjából 20 millió vasban, a demószolga egy sörrel kezében táncol valami valami borzasztó szirtaki zenére. Vagy amikor egy dizájncucc szobájában a fejlesztő fehér köpenyben magyaráz és kb úgy néz ki, mint egy fogorvosasszisztens. Képtelenség komolyan venni. Kifelé összenevetsz valakivel. Who is this guy?

Aztán eljutsz a legendás 47 Lab szobába. Ismerős arcok, de Kimurával történhetett valami, mert a fél hifi világot felforgató Shigaraki szériát jó érzékkel leváltotta valamire, ami kb úgy szól, mint egy közepes Arcam lánc. Innen nincs már messze Kondo. Hatalmas tölcsérek, azt hiszed, hogy szatori lesz lemezről, de valami nem stimmel. A varázs eltűnt, ez már csak a szokásos ultra high-end, olyan, mint a többi. Nagy, sok, hedonista  és felesleges."   

A másik hotel

Kép-03_1.jpgInnen azonban át lehet menni egy másik hotelbe, tekintsük meg mit nyújt az érdeklődőknek a Marriott Hotel kisebb és szerényebb kínálata! A jó értelembe véve családias hotel bejáratánál a tábla eligazít minket a látnivalókat illetően. A hotel árai barátságosak, hangulata bensőséges, de ha megengednek egy aprócska személyes megjegyzést, ne igyanak kapucsínót, mert gyenge és rohadt drága. A konyha viszont jó, természetes, és ahogy ez Nyugat-Európában megszokott, nincs minden agyonfűszerve. A szobák kb olyanok, mint itthon a Marriott-ban, azaz, ha két hángerien dzsumbuhifista meghallaná, lefagynának a szerverek és ferobbanna az avx fórumtopikja.

Kép-01_1.jpgViszont lehet normálisan zenét hallgatni. Nincsenek nagy csodák, viszont van ahol merészen jó a hang. Emberi lépték, már amennyire a high-end emberi tud lenni. A közelség sem árt meg nekik, ezek a cuccok ugyanúgy porosodnak, mint bármi. Nincs piedesztál, times new romannal nyomtatott lapokon az árak, a biztonség kedvéért kiírják azt is, hogy ez egy erősítő. A hangfalakra már általában nem, azt azért még felismerik. Szinte mindenütt lemez van. Én erre a show-ra szavazok.

Gerillamarketing

Kép-04_1.jpgKözkeletű tévedés az is, hogy a high-end cuccok előtt révedezni kell. Elszállni. Hinni kell benne; hogy ezt csak a beavatottak hallják, azok viszont nagyon és rögtön meg is mennek tőle, mint telepi Lacika a hétvégi habpartyn a Bart Simpsonos ekitől. Sajnos vagy hála istennek éppen a fordítottja történik. A jó high-end éppenséggel, hogy visszahoz a realitásba és nem elemel tőle. A jó high-end kiállításon nincs nagyon marketing. Szögletes fémdobozokra ugyanis nem kell mandalát festeni, teljesítsék az érintésvédelmi előírásokat, ennyi a követelmény, a többi nem számít.

Ha a műszaki tartalom mellett van még valamennyi formatervezői stílusa is a dolognak, külön jó, de nem lényeges. A sokat emlegetett WAF egy vicc, már akkor is az volt, amikor kitalálták. Még talán a hangfalakat lehet szép famunkával ellátni, de hát akkor is csak egy kicsit megdizájnolt koporsó lesz mindegyik, és nem a szoba dísze.

Kép-02_1.jpgEngedjék meg a Kedves Nézők és Ti is ott a stúdióban, hogy levonjam a következtetést, ami ennek a mozgalmas és érdekes napnak a végén kikristályosodott: Nagyon úgy tűnik, hogy a jó termék eladja önmagát. Ebben a hobbiban a gerillamarketing mindig is többet ért, mit a sima. Szerintem a felhasználónak nem kell tudnia, mit rejt a fémkasztni, én például az égvilágon semmit nem tudtam megállapítani a kiállítás ideje alatt, és be kell valljam, hogy a saját végfokomról sem tudok szinte semmit. Amit igen, azt is azért, mert a neten olvastam. Mondjuk azt, hogy kínai csövek vannak benne - a kínai stand egyébként igen érdekes volt, mert senki nem beszélt angolul. Szóval, mit is mondhatnék, amikor egy 3 ezer forintos IKEA TV állványon látok milliós erősítőket. Esetleg megkockáztatnám azt a kérdést: milyen hangja volt?

Picúr, megvárhatlak?

Háááááát....

Stúdió.

síró modified.jpg