A konzervzene mellékíze - AV Trend 2016

hifishow_1.jpgAnnak ellenére, hogy szombaton szakadt az eső, és a két lemeztáska miatt az esernyőt nem tudtam kinyitni, ráadásul átázott a cipőm, egész jól bírtam.

Eredetileg arra gondoltam, hogy kiviszem a laptopot és "élőben" közvetítek a szobákból, arra koncentrálva, hogy milyen reakciókat kapnak a rendszerek meg a zenék, de semmi esélyem sem lett volna. Ha eddig azt hitted, hogy a demószolgának beálló egyszeri bloggernek könnyű a helyzete, akkor csalódnod kell.

A külső szemlélőnek egyszerűnek tűnő lemezcserélés, táblagép nyomogatás egy halálosan könnyű feladatnak tűnik. Az első nap végére mégis úgy éreztem magam, mint aki egész nap cementes zsákokat cipelt. Az agyam este hatra olyanná vált, mint egy eléggé elnyűtt mosogatószivacs; két értelmes és összefüggő mondat megalkotása is erőfeszítést igényelt. 

hifishow_15.jpgAz is tök érdekes, hogy az ember leül oldalt a lemezekhez, emiatt egyből azonosítják a forgalmazóval. Ilyen értelemben egy nyílt napon sokkal egyszerűbb a helyzet, mert ott elmondják az elején, hogy ki vagy, aztán többet nem kell. Egy ekkora rendezvényen ez lehetetlen, mert percenként jönnek az emberek, és mindenki mindent tudni akar, mondjuk egy olyan brandről, amelyik nagyjából 25 éve van a piacon.

Iszonyú lehet kereskedőnek lenni, főként egy kiállításon. A látogatók egy része teljesen és tökéletesen tájékozatlan, ráadásul összesen három és fél perc alatt akar megtudni olyan alapvető dolgokat, amiket elmondani képtelenség öt mondatban, miközben a sutyorgás zavarja a többi érdeklődőt. Élő példa volt az a hatvanas joviális úr, aki beérve a szobába rögtön nekem szegezte a kérdést, hogy van-e hangszínszabályzó az ezüst Meishu-n. Mondom neki, hogy nem értem a kérdést, de egyébként nincs. Ez nyilván nem elégítette ki, mert lassan, tagoltan újra elismételte a kérdését, mint a kisgyerekeknek, amire nem tudtam mit mondani, csak azt, hogy nézze meg a saját szemével, ha nekem nem hisz. Erre ő: sajnos innen nem látom. Esetleg tessen közelebb fáradni. Erre kiment. És ilyenből még volt egy jó pár.

hifishow_5.jpgAzon egyébként ma már nem lepődöm meg, hogy sokan csak és kizárólag azért jönnek be, hogy szerezzenek egy prospektust. Sem az nem érdekli őket, hogy milyen készülékek vannak kiállítva, sem az, hogy szól-e egyáltalán zene, csak a betevő prospektus legyen meg. Fogalmam sincs mit csinálnak vele. Fűteni nem jó, nézegetni unalmas, vásárolni soha nem fognak. A hardcore gyűjtők szatyorral érkeztek, természetesen az is ingyen volt, valamelyik szobában osztogatták. Gondolom, mire tele lelt a tarisznya, lehetett menni haza. Úhh, de sok jó zenét hallgattam ma is.

hifishow_11.jpgA szombat úgy elment, hogy szinte fel sem tűnt. Az egészben az volt a legjobb, hogy ha az ember egész nap egy rosszul szellőzött szobában ül, nem zavarja a szag. Amúgy nem volt rossz közönség, pedig idén elengedtem magam és sikerült kitörni a lassú és dallamos jazz, nem túl komoly elektronika, valami avantgarde dolog és végül torzítós gitár négyszögéből. Idén inkább arra koncentráltam, hogy minimális kulturális töltést adjak a dolognak. Meg persze újdonságokat is mutogattam, ahogy láttam, a közönség két részre oszlott, volt, akit érdekelt, volt aki csak unatkozott.

hifishow_8.jpgTudom, tudom, mindenki azt a részt várja, amikor megírom, hogy szerintem melyik szoba volt a legjobb. Hát azt sajnos nehezen tudom megtenni, mert egyrészt nem tudtam eljutni mindenhova, másrészt meg a kiállítás soha nem arról szó, hogy mi a jó és mennyire az. A kiállítás a forgalmazók marketingje, semmi más, sokad rendű, hogy sikerül-e kihozni a készülékből a maximumot. Egyébként néha igen, néha meg nem.

Szombaton teljes hat órán át ültem a nagyobbik Audio Note rendszerrel egy szobában, és tök sokszor volt az, hogy öt embernek feltettem egy zongoralemezt - Bogányi Gergely egy Chopin mazurkát játszik egy bmc nyomaton - és laposnak hatott. Előtte a 300 forintos Hungaroton Fischer Annie lemez meg működött. Úgy kellett kitapasztalni, hogy mikor melyik lemez hozza a legjobb formáját, még így is belefutott az ember kellemetlen pofonokba, vagy egy gyengén felvett lemezbe, így jártam éppen az új David Bowie-val, ami kásás, tompa és színtelen, teljesen függetlenül attól, hogy művészileg mi a helyi értéke.

hifishow_12.jpgSzóval ez egy nagyon mulatságos dolog, amikor öt perc után ítélkeznek. Szombat délutánra például már teljesen összeállt a "nagy" AN rendszer, utána már szinte minden működött. Durva, de egy ilyen demón azt is tudni kell, hogy melyik lemezről melyik track szólal meg úgy, hogy maradandó nyomot hagyjon. Ügyelni kell a váltásokra, mert a közönség nem vevő az érzelmi libikókára, és egészen máshogy figyelsz, amikor közönség vagy, meg máshogy, amikor dj. Egy-egy rosszul választott zene, és azonnal elcsúszol a banánhéjon, már csak azt hallod, hogy kifelé menet motyogják: ez de nem jól szólt. Pedig amúgy meg abszolút igen, csak éppen nem jó pillanatban volt bent. A high-end már csak ilyen, hozott anyagból dolgozol.

Tök jó lenne, ha azt írhatnám, hogy azok voltak a legjobb pillanatok, amikor tudatosan tettem fel valamit, de az igazság az, hogy a véletlenek sültek el a legjobban. Amikor magamnak raktam fel egy dubstep vagy egy drum and bass lemezt, az valahogy mindig nagyobbat szólt, jobban megfogott, mélyebbre tudott menni, mint amikor a közönségnek a klasszikus jazzt. És az is nagy tapasztalat, hogy időnként tényleg ki kell üríteni a szobát, mert kezd nyomasztóvá válni. Az volt egyébként a legnagyobb buktám, amikor terveim szerint a lentebbi videóban hallható track-kal próbáltam meg kicsit szellősebbé tenni a szobát, de egy perc után mindenki bólogatott, és még jöttek be. Hát ilyen is van.

Vasárnap kicsit bóklásztam is, hátha tudok annyi benyomást szerezni, hogy később írásban is visszaadjam. Igazság szerint annyira tele voltam már zenével, hogy nem nagyon tudtam öt percnél többet figyelni sehol. Ott végkép nem, ahol a Take five vagy Kari Bremnes szólt. De a tucat blues, meg ahogy a százhúsz kilós fekete énekes, aki a sok yeah között szvít dzsézuszt hívja, sem tudott lekötni. Most írhatnám, hogy egy 12 eurós Fountek szélessávúból ekkora hangot kihozni sokkal nagyobb szám, mint egy 120 kilós csigaformájú monstrumot rendesen megszólaltatni, de nem írom. Illetve nem kell, hogy mindenkinek ugyanaz a tetsszen. És ez igaz a zenére is - az audio világa itthon mindig is az előítéletek alapján rendeződött táborokba, és a többség, aki "nagyon benne van", így is meg úgy is szinte csak a már meglévő és jól megcsontosodott előítéleteit jött megerősíteni, és nem új benyomásokat szerezni.

(Tényleg egy találós kérdés: ha tavaly jól szólt egy szoba, idén meg nem, akkor az a brand, az jól szól vagy nem?)

hifishow_13.jpgEnnek ellenére én azt gondolom, hogy a Human Audio kis integráltja óriási vétel. Az új fonójukra is ráhallgattam, sajnos Jazz at Pawnshoppal, aminél nyilván van sokkal jobb lemez is, de így is elég meggyőző volt. Sokáig elmentem mellettük, mármint az "emberi" audio mellett, de egyre inkább azt látom, hogy ők most a magyar piac nagy reménységei. Értsd: teljesen jól néznek ki, nincs ideológia maszlag, és az áraik is tök okék. Ráadásul D osztályú dolgokból építkeznek, ami elvileg lehetetlen, de közben meg mégis.

A Note-nál idén tudatos volt a minimál koncepció, ennek a iZero/Zero cd játszónál jelenleg nincs minimálabb rendszer. Évek óta mondogatom, hogy ez a koncepció messze túlmutat az árán, talán páran (újra)felfedezik. A másik szobában a TT3 egyelőre még csak prototípus, sok minden fog még addig változni - egyelőre ára sincs -, mire termék lesz belőle.

A szélessávú hangzást én mindig is szerettem, évekig éltem egy tíz centis szélessávúval, így a nagy tölcséres dobozok is tetszettek, annál is inkább. mert Fostexből még nem hallottam igazán jó hangot.

hifishow_2.jpgSokan dicsérték a Pliniust, oda nem jutottam el. A többieknél sajnos nem tudtam annyit lenni, hogy értékelhető benyomásokat szerezzek, és a vadiúj Audio Technika hangszedőt sem tudtam meghallgatni - pedig azt beígértem magamnak is.

Ja de, most jut eszembe a B&W hangfalakat hallottam. Nagyon béna zene ment, de ettől függetlenül ott elég műanyag volt a megszólalás. Kilógott a sorból a Velvet Underground néven szereplő szoba, ahol a megszólaló elektronikától és a dobozoktól függetlenül. Igazából az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy nekik mi a céljuk? Szerintem náluk nem lehetett venni semmit. Ők egyszerűen kihozták a saját cuccaikat. Van valakinek infója erről? Ha igen, mehet a kommentbe*.

hifishow_14.jpgA végére jól elfáradtam. Az egész napos állástól majd leszakadt a derekam, a vizes cipőben a lábam estére úgy nézett ki, mint egy három napos vízihulláé. Vasárnap délutánra kicsit összeszedtem magam, de akkor meg többnyire beszélgettem. Hát ennyi. Amúgy az összbenyomás kicsit langyos volt. Nem tudom, miért, de tavaly jobban elkapott a gépszíj. Mintha kicsit félárbócon lett volna minden. Mondják, hogy rengetegen voltak. Ebből is látszik, hogy milyen sivár a demó szolga élete, beszűkülve csak a lemezekre koncentrálni ezért nem egészséges dolog, mert nekem ez nem tűnt fel.

Otthon ez is sokkal jobban megy, mármint zenét feltenni. Lehet, hogy azért, mert nem kell senkinek megfelelni. Ez lehetne a végszó: a high-end igazi terepe a nappali, nem a hotelszoba. Érdemest ezt tudatosítani, amikor kilátogatunk egy ilyen rendezvényre. Még akkor is, ha összejön a shown is valami.

*Update: a Velvet Underground is mint "rendes" kiállító szerepelt a shown, a saját maguk által épített készülékeket lehet tőlük rendelni, ha valaki szeretne. Terveik szerint a jövőben fognak megjelenni a termékekkel.    

A képekért köszönet Péter barátomnak és Drescher Lacinak. Holnap azért majd még töltök fel párat.