Új koncepció - Húsz éves múlt a jazzland records

new_conception_of_jazz.jpgNem biztos, hogy sokan vagyunk, akiknek fontos, hogy újra megjelent a 1996-ban igazi friss dolognak, mondhatni úttörőnek szánt Bugge Wesseltoft: New Conception of Jazz című lemeze. Bár kétségtelen, hogy a cím kissé pöffeszkedő volt elsőre, de a zene az valóban egy új koncepció mentén alakult, és hát nem is akárhogy. Az azóta klasszikussá érett lemez stílusteremtő lett. Én pedig azért érzem aktuálisnak az azóta már eltelt érvfordulót, mert hozzánk éppen most ér el a koncert.

A jazz amúgy is az egyik olyan zenei stílus, ami jól tűri, ha mindenféle koncepciók mentén néha át- meg újrafogalmazzák, de Bugge akkor belenyúlt valamibe, ami egyrészt jól visszatükrözte a korszellemet, másrészt éppen beletalált egy felfokozott fogyasztói igénybe is. Hogy mindez megért egy Grammy-t is? A dolog - a nu jazz szempontjából - majdnem mindegy.

sharing.jpgÉs persze azon is lehet vitatkozni, hogy valóban övé volt-e az elsőbbség, azon viszont nem, hogy képzett és eléggé keresett zenészként csinált valamit, aminek sokkal több köze volt az elektronikához, mint a jazz alapelemének számító hangszerekhez, még akkor is, ha a hangzást végsősoron egy zenekar hozta. (Annak ellenére is, hogy a New Conception sötétebb párját megírta Molvaer az ecm-nek, ami szinte semmilyen különösebb feltűnést nem keltett, ami azért is érdekes, mert Molvaer egyébként játszott a Wesseltoft lemezen is)

A címet én egyébként mindig úgy értelmeztem, hogy ez Bugge "új" koncepciója vagy megközelítése a jazzhez, és inkább viszonyulást, mint stílust jelöl, ugyanis a New Conception ugyanannyira lehetett volna ambient vagy downtempo is, mint nu jazz. A zene ugyanakkor kibújt szinte minden fogás alól, hosszú, akár tíz perces trackek, simogató hangzás, finom építkezés és meglepő módon: dallamokat találni rajta.

A hangütést tekintve Bugge le sem tagadhatta volna, hogy korábban az ecm lemezeken játszott, ugyanaz a finom, kissé meditatív hangzást hozta. Ez később - Bugge munkásságát a New Conceptin felől ismerőknek -, okozhatott csalódást, miután szólózongora lemezeket, elektronikát nyomokban sem tartalmazó kortárs jazz lemezeket jelentette meg. A New Conception of Jazz-el indult Bugge házi kiadója a jazzland, ami aztán később eggyé forrt a skandináv nu jazzel, bár a jazzland mindenféle zenét jelentetett meg, volt benne sajnos giccs is, meg sok kísérletező dolog, egy részük teljesen öncélú és sajnos elég fáradt is, nem nagyon voltam képes szorosan követni.

A nem túl sűrű megjelenéseket, húsz év alatt alig pár tucat lemezt hozott ki, most leporolta Bugge, és a 20 évfordulóra újra turnézik a New Conception of Jazz-el. A felállás teljesen új, négy hölgy alkotja a zenekart akusztikus hangszereken, plusz a Főnök, Wesseltoft billentyűkön és mindenféle egyéb kütyükön. A hangszer összetétel kicsit fura, az egyik hölgy tablán játszik, de van dobos is, itt egy videó, ahol próbálnak:

Egyelőre úgy tűnik, hogy a turné nem a nosztalgiára épül, bár kétségtelen, hogy a telt házas koncerteken a lemezeken hallható szerzeményeket élőben váró közönség van többségben. Illetve ki tudja, lehet, hogy ez rosszindulatú előítélet  részemről, de szerintem a végül négy részesre duzzadó New Conception of jazz-ről nem nagyon fogunk hallani zenéket. Korábbi hazai fellépésein Bugge amúgy mindig tudott meglepetést okozni, hol azzal, hogy a zongora húrok közé dobált mindenfélét, például gumilabdát, hol a laptopján indított house ütemre improvizált széttorzított zongorával, hol pedig azzal, hogy a számok között perceket pepecselt, közben folyamatosan vigyorgott.

Megnéztem, mostanában mik jönnek ki a jazzlanden, és egyből meglepődtem, mert a két évvel ezelőtti Moksha lemez (The Beauty of Arbitary Moment) például hibátlan, de Eivind Aarset: Tortusa lemeze is kitűnő. Szóval húsz éves a jazzland. Szívesen ajánlanám a btf keretében idelátogató Bugge koncertjét is, de sajnos hetek óta teltházas. Ezért jó, ha ott vannak a lemezek. Megjegyzem, hogy a box set-ben van egy csomó live felvétel is, meg egy DVD. Szóval, aki lemaradt, pótolhat azzal. A végére még egy megjegyzés: az első New Conception of Jazz-t újranyomták vinylen. Elég kemény az ára, de beszerezhető. Én abban reménykedem, hogy a koncerten is fognak árulni, ahol talán valamivel olcsóbban hozzá lehet majd jutni.  

Címkék: zene