Apa, hogyan legyek audiofil?

wp_20171120_005.jpgMinap kaptam egy e-mailt, amiben az igényes férfiak figyelmébe ajánlják két szakállápoló és három a munkahelyi kiégéséről szóló cikk között az ún. minőségi zenehallgatást.

Amikor elolvastam a cikket, egyből arra gondoltam, hogy rögtön kiteszem a facebook-ra, aztán megvárom, mit szólnak az olvasók hozzá. A válasz e-mailemben aztán viszonylag hosszan fejtegettem, hogy egy átlagos az audiofil hobbiról szóló pr cikk kb “így néz” ki. Főként, ha olyan célcsoportnak szól, amibe nagyjából minden férfi beletartozik. (Az igényesség definíciója elég széles spektrumon értékelhető, kezdve onnan, hogy minden nap tiszta alsógatyát veszel fel, odáig, hogy aranyórát viselsz és trimmeled a fanszőröd)

Végül aztán nem tettem ki, mert egyrészt látható volt, hogy a cikk mellé ment, életidegen és olyan a megfogalmazása, ami minden a hétköznapokban élő embert egy idő után idegesít. Ráadásul az összes olyan pr fogást, amit kb az első évben megtanítanak egy ilyen jellegű intézményben, egyből és olyan erővel süt el, hogy abból minden lesz, csak nem egy figyelemfelkeltő szöveg, amiből az audioról mit sem tudó, ám rendkívül igényes, trimmelt fanszőrű, és alapozóval kevert szemránckrémet használó fiatal yuppi egyből rohan venni egy lemezjátszót. ("Nem kérdés, hogy felgyorsult világban élünk")

wp_20171120_002.jpgNem mintha az igényes férfi egy baromi jó hívószó lenne, de ez most mellékes. A cikkben amúgy van értelmes dolog is, például Csíkszentmihályi Mihály flow elmélete is előkerül, méghozzá az Allegro Audio mentén. Az elején még nem esett le, hogy miért pont Csíkszentmihályi és miért éppen flow, de aztán az AV trenden összeállt a kép, és olyan aha élményem volt, hogy Freud adta a másikat. Kénytelen voltam a kezembe temetni az arcom, és felsóhajtani, hogy tényleg ennyire tájékozatlan lennék? Találós kérdés következik: hogy hívják az Allegro új erősítőjét? Nem fogjátok kitalálni! Hát Flow!

via GIPHY

Ha már pszichologizálunk, mélylélektani elemzéssel egybekötve elárulom, hogy kedvelem a színes magazinokat. Kiskamaszként hatalmas képregény rajongó voltam, ami az Alfával kezdődött, benne a tízpontos Lucky Luke fordítással, miszerint Villám Vill, folytatva a Kockás Magazinnal, és ennek tetőpontjaként életemben először, amikor már nem hittem a Jézuskában és a szüleim megkérdezték, mit szeretnék karácsonyra, egy éves képregény előfizetést kértem, amelyhez ajándékba adtak egy Semic Interprint logóval ellátott karórát, ami persze óriási bóvli volt, és két hónap alatt tönkrement, addig viszont büszkén viseltem.

Szóval az egyik reggel a Moszkva Széll Kálmán-téri Relayben felfedeztem, hogy létezik egy olyan magazin, ami apáknak szól, ez is a címe, hogy Apa magazin. Gondoltam, adok neki egy esélyt, de a lelkem mélyén arra számítottam, hogy egy  béna, termékmarketinggel összekötött, "három apukából öt ezt ajánlja" típusú, az általánosságokat szájbarágós szöveggel eladó magazin lesz, és ahol a Kiskegyedben a szerelmi horoszkóp van, ott az Apa magazinban mindenféle sportszergyártó akarja majd rámsózni a termékeit.

wp_20171120_003.jpgMár előre felkészültem, hogy ilyen címek lesznek benne: Apák a konyhában. Az utántáplálás fortélyai. Miért sír a baba? és hasonlók. Cikkek, amik arról szólnak, hogy a munkát hogyan egyeztesd össze a családi élettel, a családi életet a sporttal, a sportot a hobbiddal, és a képeken egy szakállas fazon vigyorog, akinek a hátán egy hordozó van. Ehhez képest mi volt az első cikk, amit felütöttem még a metrón? A Hogyan legyél audiofil?

A meglepő az volt, hogy ez egy ugyanolyan pr cikk, mint az igényes férfiaknak szóló, de ez teljesen rendben van. A szöveg erős felütéssel indít: “Az audiofilia nem egy betegség jele – ha definiálnunk kéne, akkor inkább azt mondanánk, hogy a zene legélethűbb reprodukálása otthoni körülmények között.” Ezt én sem mondhattam volna szebben.

Az volt a legfurcsább a dologban, hogy végig tartja ezt a szintet, nincs mellébeszélés, kifacsart magyartalan mondatok, hanem teljesen tényszerű és hiteles. Mit ír a hifi show-ról? “Ezek többségén (ti. a hifi show-kon) a körülmények távol állnak a tökéletestől – a közönség jellemzően 50 feletti férfiakból áll, akik besötétített hotelszobákban hallgatják Diana Krall életművét –, arra azonban jók, hogy rájöjj, érdekel-e téged ez a hobbi.”, Ez így, ahogy van, hibátlan. És itt kezdtem el gyanakodni, ugyanis kezdett gyanússá válni.  Diana Krall, a besötétített hotelszoba, ötvenes faszik, ezt valaki olyan írta, aki elég jól ismeri ezt a hobbit.

wp_20171120_004.jpgÉs, a végén jön a napalm, szép adagokban. “A zene az egyetemes kultúra megkerülhetetlen része, amit hasonlóan fontos ismerni, mint az irodalmat vagy a képzőművészetet. A különbség az, hogy egy jó audiofil rendszeren ugyanúgy hallgathatod Beethoven V. szimfóniáját, mint a Metallica Black című albumát, és mindkettőben számos olyan részletet fogsz felfedezni, amit addig sohasem hallottál ki.“  

Hát, gyerekek, megemelem az 1950-es években készült, aranylábú Telefunken  csővel díszített kalapom. De a végén, az utolsó mondatban volt a legnagyobb flessem: “Az egyik audiofil márka forgalmazójának gyermeke például egy idő után már szabályosan követelte, hogy ne CD-ről, hanem bakelitről hallgassák a mesealbumot, egyszerűen azért, mert ő is hallotta, hogy arról jobban szól.” Ez konkrétan abból az interjúból van, amit én csináltam Zalánnal, a hazai AN forgalmazóval, és a pár évvel ezelőtti Audioban jelent meg, amit egyébként az akkori hifi show-ra adtak ki, a Sztereó Sound And Vision különszámaként.    

Mindehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy ugye mennyivel jobb apának lenni, mint igényes férfinak?

*By the way: nem tudja, valaki ki írhatta a cikket?

Update: a cikket Vida Ferenc jegyzi, aki egyébként az Apa Magazin főszerkesztője. Innen is küldöm a pacsit a cikkért.

Címkék: vélemény, audio