Hoppá, itt az Ikea hangfal!

eneby.jpgAmíg mi, az ovális fejű űrlények, akiket előszeretettel hívnak audiofileknek, azon vitatkoztunk, hogy akkor most a streamelés megölte-e a letöltést, hiszen a lézer lemezt már régen legyilkolta a torrent, a lapraszerelt bútorairól híres, a kockát mint minden forma ősatyját piedesztálra emelő Ikea előállt két aktív hangfallal. 

eneby-04.jpgÉn is, mint minden a negyvenhez közelítő férfi, akinek van már valamiféle családi fészke, színes tollakkal és kavicsokkal díszítve, nagyon sok értelmetlen órát töltöttem már el valamelyik hangárszerű Ikea áruházban azon a számomra teljességgel felfoghatatlan dilemmán töprengve, hogy a szürke vagy a törtfehér kanapéhuzat illik a barna szőnyeghez, vagy egyik sem, és mégis inkább a színes körökkel mintázott, ami úgy néz ki, mint egy durvább lsd trip. 

Ezen az élményen kívül a végtelen ásítások, és délelőtt még eseménydúsnak tűnő, de pár óra múlva már az alvás küszöbén szédelgő állapot jut eszembe, ja meg az, hogy egy tálcán egyensúlyozom a párszáz forintos hot-dogot, meg az íztelen üdítővel végtelenszer újra tölthető papírpoharat. Talán a legjobban a halkan csordogáló pláza-zene idegesít, a lökdösődés és a vígasztalan látványt nyújtó, kezeltlen faraklapok, ahol a 99 forintos teamécses tartók állnak, és amelyből szerintem minden magyar háztartásban akad egy tucat.

eneby-06.jpgEzen kívül imádok a rohadt nehezen kezelhető tologatható kocsival nekibaszódni mindennek, ami mozog és az emzéperix nyolcszáztizenötös sorból levenni a Snörgard fotelt, ami 35 kiló. Na de nem ez a lényeg, hanem az, hogy most előjöttek egy, pontosabban két termékkel, amihez nem jár az ingyen imbusz kulcs, és nem is préselt papírból van. 

A ENEBY névre hallgató bluetooth kapcsolattal rendelkező hangfal, valójában egy aktív eszköz, ami első ránézésre nagyobbacska táskarádióra emlékeztet, mármint engem, aki még látott ilyet, egy húsz évesnek nyilván nem ez az első reakciója. Neki valószínűleg egy hűtőtáska jut az eszébe róla, amivel gyerekkorában a strandra vitték a szülei. 

Az ENEBY két méretben kapható, van egy kisebb (20*20 cm-es), ez a hordozó füles, meg van egy nagyobb (30*30-as), ez utóbbit a falra is felszerelhetjük. Mindkettő ugyanazt az ízléses hangszóróselymet kapta meg, amivel tökéletesen illeszkednek a svéd bútorgyártó már amúgy is hiper ízléses termékei közé.

Nem is olyan rég volt ear-nak egy kirohanása azzal kapcsolatban, hogy az amúgy bitang jól élő emberek, akik ilyen dizájnos házakban laknak, mennyire igénytelenek a hangminőséggel és úgy általában a hifivel kapcsolatban. Na akkor ez megoldja a problémájukat, mert ez a két termék pont arra lett kitalálva, hogy dijáznos legyen és eltűnhessen egy olyan nappaliban, ahol a kanapé és a fekete cserépbe ültetett jukkapálma a hangsúlyos. A falon meg van egy Rothko poszter, és minden porcelánfehér. 

eneby-03.jpegAn ENEBY szerintem fel fogja tarolni a piacot, mert iszonyú olcsó lesz. A kisebbik kb 20 ezer forint környékére, vagy valamivel az alá várható a hazai piacon. A nagyobbik se lesz 30-nál több. Ezzel bőven alatta van egy átlagos aktív hangfalnak. ami még a Media Marktban is 60 és 200 ezer között mozog, márkától függően. A kezelése egyszerű, egy darab hangerőszabályzó gomb van rajta, ami mindent ellát. A cucc aksiról is megy, tehát vihetjük magunkkal bárhová, és nyolc forrást kezel. 

Mivel az IKEA az egyik legnagyobb, világszinten elterjedt, hatalmas bútoráruház lánc, várhatóan rengeteget el fognak adni belőle. Az ENEBY egyébként már ránézésre sem egy high-end termék, és ennyiért valószínűleg nem is fog nagyot villantani, ellenben a Spotyfi-hoz tökéletes lesz.

Úgy hogy a rezgéscsillapító asztalnak használt bambusz vágódeszka mellett most már van egy újabb érv, ami miatt érdemes ellátogatni a kék-sárga emblémás bútorüzletbe, ahol életnagyságú és emberformájú Minyonok dolgoznak. Itthon egyelőre még nem lehet kapni, de akiben van némi érdeklődés a hangminőség iránt, azt javaslom, kerülje el azt a részét az áruháznak, ahol majd árulni fogják. Főként, ha nővel van. Nyilván ez utóbbi lehetetlen, mert az egész eleve úgy van kitalálva, hogy mindenképpen belebotolj mindenbe.

Szerintetek?