Kellemesen telnek a napjaim mostanában. Délután, a melegtől bágyadtan, lesötétített nappaliban a kanapén heverve újrahallgatom a lemezeimet.

Egyfajta kötelesség is ez, be kell járatni az új dobozokat, nincs is jobb időtöltés, mint felismerni, hogy az eddig már százszor hallott lemezeken még mennyi tartalék van zeneileg, szinte minden felvétel új arcát mutatja. A hét vége amúgy is izgalmas, ilyenkor érkeznek a megrendelt lemezek, s ha mindennek tetejében az audiofil ismerősök is tiszteletüket teszik, teljes a kánaán. Gyanús, hogy eddig még senki nem fanyalgott - ami késik, nem múlik.

Mindamellett, hogy a hangszórók hangja fokozatosan finomodik, kisimul, egyre feszesebb, gyorsabb és nyitottabb lesz, oda is kell figyelnem. Egyrészt a hirtelen megszaladt dinamikatartomány miatt, 93 dB-ról 97 dB-re, másrészt a környezeti zaj-terhelést tekintve. (bár egyes ismerőseim szerint belépőt kellene szednem a szomszédoktól, amiért ilyen minőségben hallgathatják a zenét ők is, holott csak nálam szól, én a problémamentes együttélés híve vagyok) Mark Pritchard legújabb projektjén, az Africa Hitech lemezen a szubtartomány olyan földrengésszerű, ultramély hangokkal szólalt meg, azt sem tudtam, hova tekerjem még le a hangerőszabályzót, mielőtt kiesnek az ablaktáblák. Nyár lévén az összes ablak nyitva, és gyanítom, hogy a szomszédaimat nem különösebben érdekli napjaink elektronikus zenéjének egyik legfrissebb fejleménye. 

Bár, ha hozzáveszem, hogy a harmadikon lakó orosz házaspár minden este menetrendszerűen kirobbanó veszekedésének hangjai, szorványos ajtócsapkodással és a nő rikácsoló kiáltozásával legalább olyan izgalmas, mint az Our Luv című opusz az előbb említett lemezről, egy szavam sem lehet, már ami a kontextust illeti. Egyébként a hangminőséget tekintve nem nagyon van észrevételem, kicsit olyan, mintha hazaértem volna egy hosszú és tekervényes bolyongásból. Kérdés, hogy mi lesz, ha a fülem megszokja a hamarosan kialakuló atmoszférát? Azóta egyébként mintha lelassultam volna, az emberben összesűrűsödnek és kikristályosnak a tapasztalatok. Kezdek büszke lenni a lemez gyűjteményre is. Ez már a végső stádium?