Számtalan helyen olvasom és hallom, hogy a hifi ipar úgymond bajban van. Vannak, akik - egészen tudathasadásos módon - ezért magát az ipart okolják, vannak, akik a fogyasztókat, és vannak, akik csak szimplán a vészmadár szerepben tündökölnek - ez jutott. A "régen minden jobb volt" közhely is gyakran előkerül, mindenki gondol valamit, többnyire azt, amit valahol elkapott vagy olvasott, aztán gyorsan magáévá tett, nincs új a nap alatt, gondolkozni még mindig nehezebb, mint előre gyártott paneleket befogadni. Én meg azt gondolom, hogy a high-endet mindig is azok a gyűjtők tartották életben, akik nem csupán birtokolni szerették volna a lemezeket, hanem a rajtuk lévő felvételekre is kíváncsiak voltak.

Dead man walkin'

Nem hinném, hogy a kereskedés bajban lenne. Maga az iparág került válságba, nem először a létezése óta. Ha az eddigi teljesítményét nézzük, már az is sokkal több, mint amit a szakemberek kinéztek belőle, és amennyit elviekben léteznie illett volna. Ne felejtsük el, hogy a fekete lemezeket halálra ítélte a nyolcvanas évek plug and play lejátszóba vetett hite, egyedül a dj kultúra és a high-end tartotta életben, mentette át az új évezredbe. Ma már viszont annak lehetünk tanúi, hogy a nosztalgia nyomán újra visszatérnek, mi több terjednek a vinyl lemezek; ezek szerint mégiscsak megértettek az emberek valamit abból, amit a mikrobarázda a zenetörténetben jelent. A digitális kultúra terjedésével azonban megint, eddig soha nem látott válságba került a zene és vele együtt a zenehallgatási kultúra is. És itt nem csak a hordozókról van szó, hanem arról az átalakulásról, amit az internet rohamos és nagyon gyors elterjedése okozott: mégpedig a zenehallgatás devalválódásáról. Ennek csak az egyik oldala az ingyenzene és ingyenfilm, a másik pedig ennek nyomán a folyamatos leértékelődés, illetve az a tapasztalat, hogy az interneten minden fent van.

Sokan ennek előnyét élvezik, lévén földrajzilag elszigeteltek, vagy egyszerűen anyagilag nem tehették meg, hogy ennyi mindent befogadjanak. A hangsúly tehát a minőségről a mennyiségre tevődött át. A digitális kultúra egészen máshogy kezeli az időt, mint a hagyományos. A virtualitást ablaknak tekinti, amellyel mindenhova be tud nézni, a nézelődésnek viszont alapjellemvonása, hogy nem tart sokáig. A használati oldal olyannyira el van látva információval, hogy képtelen befogadni. Értelmezni, megemészteni pedig végképp nincs sem ideje, sem ereje, talán már igénye se. A válogatáshoz szüksége lenne az időn túl némi mélyebb ismeretre az adott műről, azt viszont lehetetlen megszerezni megfelelő hardverek nélkül. A probléma ott van, hogy ez a végtelenné táguló "kincsesbánya" automatikusan indukálja a devalválódást, akár az infláció a pénz leértékelődését. Megszűnik a különleges teljesítmények keresése, a mennyiség automatikusan elfedi a minőséget. S ezzel egyben meg is szűnik a kapcsolat a formátumokkal. Ma már a média szót az informatikához kötik és nem a szórakoztató elektronikához. A laptopokra bőségesen elegendő a két dolláros hangszóró. Az ifjabb generáció már sem moziba, sem koncertre nem jár, ha az pénzbe kerül. Az lett az elvárás, hogy legyen ingyen, mint a netre feltöltött file-ok. A download gomb megnyomása sem fáradtságba, sem pénzbe nem kerül, hol itt az ellenérték, kérdezik? Soha nem fogy el, és nem lesz kevesebb sem belőle. Íme a mesében megismert örökké termő fa. Tetézi a problémákat a megváltozott és elferdült érdeklődési igény. Manapság már nem a zenei vagy multimédiás megjelenések jelentik az igazán izgalmas dolgokat, hanem az osztálytársról, közszereplőről, vagy esetleg az osztályfőnökről készült illegálisan megszerzett és feltöltött tartalmak. A csupasz genitáliák vagy a kínos és kellemetlen szituációk, amit valaki a telefonjának moslék minőségű kamerájával rögzített. Ez ma a vicc és a humor elsődleges forrása, ezek a videók és képek generálják a legnagyobb forgalmat a tiltott porongráf és erőszakos jeleneteket tartalmazó file-ok mellett. Na meg az időjárás, az viszont közérdekű, így nem releváns. Vetekszik ezekkel a rendkívül fontos információkal néhány facebook bejegyzés is, s ha ezek komolysági szintjét próbáljuk összevetni a hifi kereskedők egyébként jogos aggodalmával a csökkenő eladásokat tekintve, sok kapcsolódási pontot nem fogunk találni.

Out of history

A fizikai formátumok ideje lejárt. Ezzel együtt a fizikai formátumok lejátszására szánt eszközök ideje is meg van számlálva. Ma egy zenelejátszó berendezés sokkal inkább hasonlít egy okostelefonra, mint egy lemezjátszóra. Az informatika és a távközlés bekebelezte a zenét. Eleve más az irányultságuk is. Amíg a hifi a minőségben szeretne előrébb lépni, addig a formátumok folyamatosan butulnak. A felhasználókat már nem a használhatóság, hanem a kényelem érdekli, a két folyamat egyre inkább távolodik egymástól. A hifi azt nyújtja egyre jobb minőségben, ami a felhasználót már régen nem foglalkoztatja, nemes egyszerűséggel vagy ingerülten, de legyint rá. Eleve nincs semmiféle összehasonlítási alapja, és úgy egyáltalán: miért hinné el, hogy jobb lesz neki, ha a minőség megjelenik az életében, amikor alapvetően a fogyasztásra és a minél nagyobb mennyiség birtoklására van kondícionálva? Ma egy beszélgetésben az az igazán fontos kérdés, hogy hány perc alatt jött le a film/album a torrentoldalról, maga a zenemű vagy az alkotás már régen nem téma. Még a legintelligensebbek is azt szajkózzák, amit a távközlési cégek marketingesei adtak a szájukba: a high-endben pusztán a rituálé a fontos. Jól látható a mentalitás megváltozása: a lényeget átugorva csak a végeredményre koncentrálni. Így lesz a szexből erotikamentes pornó, az alkotásból termelés, az ellentértékért megszerezhető árucseréből fogyasztás, a zenehallgatásból háttértevékenység, stb. Nem a hogyan, hanem a miért lett a lényeg. Ma az számít intellektuálisan magasabbrendűnek, ha nem a nyilvánvaló folyamatokat akarjuk megérteni, hanem magára a folyamatra kérdezünk rá. Minek? - ez ma a leggyakrabban használt kulcskifejezés. Vagy ahogyan a közbeszédben elterjedt: az minek?

Vészkorszak

Nem szükséges túlságosan messze tekintő történelmi távlat, sem különböző kúltúrákon edzett tapasztalat, hogy lássuk és felismerjük, hogy az emberiség zenei kultúrájának változásakor, önmozgásában és errodálódásában az egyik oldalon a pusztulásra és halálra ítélt selejtek kihullanak, a másik oldalán újabb lehetőségek bukkannak fel. Kérdés, hogy az újabb lehetőségekkel a high-end tud-e élni? Addig, amíg a zenét tartja fontosnak és menti, ami még menthető, addig nincs nagy gond. Akkor viszont, ha az ipar szirén-énekének dől be, akkor saját magát fogja felélni. A high-end addig lesz érték, amíg azok a gyűjtők élnek, akik a saját erejükből és saját örömükre létrehozzák az egységes zenei kultúra mélységes tisztelete mellett a termékeiket, és ezt tovább is adják. Ezzel a mentalitással egy önmagán túlmutató dolgot alkotnak és ápolnak. Ez maga a high-end. A művész sem a publikumnak, hanem saját magának és talán egy nála hatalmasabb erőnek engedelmeskedve alkot. Ebben a megközelítésben a high-end soha nem pusztán kereskedelem. Azon viszont kár keseregni, hogy jelenleg több a selejt, mint az érték, és ezt a fogyasztók is érzik, tudják. A piacgazdaság már régen arcátlan és agresszív, ebben semmi új nincs. Az a termék, amelyik nem elég jó ahhoz, hogy eladja önmagát, eltűnik a piacról. Az emberiség mindenféle gondolkodás és lelkiismeret furdalás nélkül tesz tönkre bármit, pusztítja el saját élőhelyét is, miért éppen a hig-hendért hullatna könnyeket?

*A képeket a flickr-ről metszettem.