Írtam ugye anno ezt a kis eszmefuttatást a közelmúlt és a jelen kontextusában a zenéről, annak iparáról, a high-endről, valamint ezek eredőjéről. A szöveget kútfőből bányásztam elő, nem is nagyon olvastam utána, úgy gondoltam, nem baj, ha személyes, legfeljebb tévedek, aztán majd kijavítanak, ebből is lehet tanulni.

A poszt ugyan kiváltott némi elenyésző vitát, de semmi komoly, legalább beszéltünk róla. Pár hónapja viszont van már magyarul olvasható egzakt és tudományos kutatások által is alátámasztott fóruma ennek a témának, persze a high-endet leszámítva. Mi tagadás én magam is meglepődtem, amikor a zenei hálózatok blogon a legtöbb dologban gyakorlatilag megerősítették a „véleményemet". Érdemes elolvasni, tanulságos. ("Nehéz a zene értékét elfogadtatni, hiszen információs termék, ezért bármennyit fogyasztunk belőle, nem lesz kevesebb. A közgazdaságtan elvei szerint pedig ahhoz, hogy egy terméknek értéke legyen, szűkösséget kell teremteni: ezért ha a zene mindenhol jelen van és mindig hozzáférhető, akkor veszít az értékéből")

Ugyanakkor számomra a legtanulságosabb a fiatalok zenefogyasztását elemző írás, amelyből kellően horrorisztikus kép rajzolódik ki az ifjúság kultúra fogyasztását, vagy inkább nem fogyasztását illetően. Csoda, ha nem lehet minőségi hifit eladni? Olyan rétegnek, amelynek 31%-a mulatós zenét (sic!) hallgat? De Adorno kulturfilozófiájának mai olvasata is remek írás. (Főként, ha az ember ismeri az eredetit is)

Mielőtt rátérnék  az audiolife rövid éves értékelőjére, előtte ajánlanék egy másikat. Steve Rochlin az enjoythemusic főszerkesztője is értékelte az elmúlt 17 évet, amit a hifi sajtóban töltött. Az eddigi írásait olvasva és az általa preferált vagy dicsért készülékeket tekintve, nekem szimpatikus, mellesleg sok mindennel egyet is értek vele, illetve hasonlóan gondolkozom, mint Ő. Mindez onnan indult, hogy terveztem, írok valami kis szösszenetet arról, hogy egyéves a blog. Vagyis volt júniusban, tavaly akkortájt tettem ki az első posztot. Van viszont egy aprócska bökkenő. Nem szeretek ünnepelni, csak akkor, ha van mit. Illetve inkább a kritika felé hajlok, ha már lúd értékelés, legyen kövér. Az azóta eltelt időben igyekeztem tartani a színvonalat, ez hol sikerült, hol nem. A mostanában felpörgő kommentekben egyelőre nagyon nem küldtek el a fenébe, pedig megtehették volna. Nincs ebben semmi büszkeség, de talán ez az egyetlen hifi oldal, ahol szűrés nélkül kerül ki az olvasók véleménye is. Ahogy nézem (ritkán olvasom a többieket, sajnos elég gyenge a felhozatal) a többség fél a „népharagtól" a nekik nem tetsző kommenteket vagy kitörlik, vagy ki sem kerül. Az viszont talán nem túl önfényezés, ha a leginkább nézett tartalmakat felsorolom.

Általában szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy mennyire fogadják el az olvasók a valódi sajtóműfajokat, és a zenéről szóló posztokat, de a helyzet az, hogy az interjúkat olvasták el a legtöbben. Mindezt úgy, hogy egyiket sem linkelte senki semmilyen fórumra. (Azt itt jegyezném meg, hogy ebben szintén kivétel vagyok, semmilyen módon nem toltam magam előre, nincs sem kamu, sem rendes nicknevem egyetlen fórumon sem, ami kikerült, tőlem teljesen függetlenül került ki.) A második a sorban az általános témákat érintő (erről lásd feljebb) posztok. És persze majd mindegyik ugyanoda lyukad ki: napjaink konzervzene-fogyasztásának és visszahallgatásának sajátosságaihoz, azaz a digitális kontra analóg témához. Valószínűleg, mivel ez a jelen, sokakat foglalkoztat. Dönteni kell, közben anyagilag is mérlegelni, stb.

A vitának mindesetre még nincs vége, a technika változásával egyre érdekesebb érvek kerülnek be a diskurzusba. Illetve mindig változik az analóg megítélése, ami hol trendi (most éppen az), hol meg végtelenül konzervatív. (Ez utóbbi a jellemzőbb egyébként) Ha a legfrisebb trendeket ugyan nem is, de a "vita" (szerintem inkább paradigma) alakulását valamennyire követem, és ha lehet, magam is beszállok, beszámolok a blogon az éppen aktuális történésről. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem lett két szembenálló szekértábor harca, unalmas és érzelmileg motivált hitvita. Én továbbra is az analóg mellett felhozott érveket tartom az audiofil valósághoz közelebbinek, hitelesebbnek, értékállóbbnak és mindenképpen stabilabbnak, mint a digitálisat, amelynek még nem sikerült az igazi áttörés. Legalábbis az nem, hogy füllel is hozzák az eredményeket. (Amit eddig hallottam külső hangkártya és „filléres DAC" szintjén, az sajnos nem érte el azt a szintet, amit komolyan lehetett volna venni. A jó digitális még mindig iszonyú drága és többnyire cd-t fogad)

A harmadik a legolvasottabb posztok között egy-egy készülékről szóló írás. Erről sajnos nem tudtam semmilyen plusz információt kiszedni a rendelkezésre álló statisztikából, csupán annyit, hogy a Cambridge cikkre és az Empress-re sokan klikkelnek. Érdekesség viszont, hogy azokra az írásokra, amelyeket én provokatívnak vagy valamiért különlegesnek tartok, szinte semmilyen reakció nem érkezik. (Megjegyzem, hogy manapság a „forradalom" éppen a csöves erősítőkben és a kábelekben zajlik, szerintem ez a két téma sokkal érdekesebb, mint bármi, ami digitális) Azokra viszont, amelyek már közhellyé nemesedtek, mindig van észrevétel. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, mert nem vagyok becsatornázva a hazai hifi élet történéseit nyáladzó fórumokra, de mindenesetre érdekes. A fórumokkal kapcsolatban mindenképpen szeretnék valamit írni, mert az ott zajló diskurzusokat és szellemi színvonalat kifejezetten kártékonynak tartom, csakúgy, mint a témával foglalkozók rendszeres hangulatkeltéseit is. Azt meg különösen szomorúnak, hogy ezeknek az oldalaknak van a legnagyobb látogatottsága. Égetően hiányzik egy össznépi, független és általános gyűjtőoldal, ahol higgadt és korrekt cikkeket lehetne olvasni. (A hangulatkeltésnek ugye pont ez az egyik óriási hátránya, hogy a „harci lázat" folyamatosan életben tartja. Ugyanis, ha nyugalom van, az emberek körültekintőbben tudnak választani, és nem zsigerből hozzák meg a döntéseiket.)

Ha realistán közelítjük meg a témát, látható, hogy a hazai hifiben nincs jelentős üzleti potenciál, éppen, hogy eldöcög. "Kicsi is, savanyú is, de a miénk" - a kulturális élethez hasonló nagyjából 10-15 éves lemaradás tapasztalható. Ehhez képest nem túl nagy naivitás tovább csinálni, és bemutatni pár jelenleg aktuális készüléket, esetleg néhány elméleti témát is megpendíteni - kísérőnek pedig friss zenéket ajánlani. Folytatjuk megpróbáljuk, aztán majd kiderül, tetszik-e.