Mire nem jó? - fordíthatnánk meg a kérdést. A következőekben nekem csak mint moderátornak kell megnyilatkoznom, a lényeget ugyanis elmondták helyettem mások. 

Kicsit megsűrűsödtek mostanában a dolgok, lelassult a blog frissítése. Na nem azért van ez, mert nem írok, sőt, nagyon is sokat írok, csak éppen nem ide. Hogy hova, az egyelőre maradjon homályban, de hamarosan erről is lesz infó bőven. 

Még kritikusabb füllel

Talán két hete volt, hogy a szokásos vasárnap délután rádiózás alkalmával belefutottam a Kritikus füllel című műsor adásába. Nagyon érdekes kérdést feszegettek, ami szerintem egyrészt szorosan kapcsolódik a high-endhez, másrészt nagyon sokat elárul az emberek zenefogyasztásáról is. A téma annak kapcsán vetődött fel, hogy újra kiadták a legendás Bernstein felvételek közül Schubert két szimfóniáját tartalmazót. Mégpedig arról volt szó, hogy az ember többnyire meghatározó zenei műveket, azok etalonra sikerült előadásait többnyire nem élőben, hanem lemezfelvételekről ismeri meg. Ezek a felvételek maradnak meg és élnek aztán tovább benne hosszú-hosszú időn keresztül, adott esetben éppen ez a Bernstein vezényelte Schubert V. szimfónia, ami Schubert szimfóniájának legjellemzőbb, „legschubertesebb" interpretációjává válik. Mivel Magyarországra viszonylag ritkán látogatnak el a zenei élet kurrens mesterei, és a koncertekre sem fér be minden zeneszerető, nekik maradnak a felvételek, meg persze – ha van elérhető közelben – egy high-end rendszer.

Ekkor a helyzetük talán annyival könnyebb, hogy nem csak egy, hanem akár több etalon felvételt is őrizhetnek magukban, ezzel tágítva egyrészt a saját korlátaikat, másrészt a művekről való tudásukat. Ma az értelmes high-end többek között ezt is próbálja hangsúlyozni, mármint azt, hogy az emberiség zenei kultúrájának legnagyobb részét különböző felvételeken rögzítették. A high-end ebben az esetben az egyik olyan eszköz, ami közelebb visz ezeknek a felvételeknek, ezáltal a műveknek a megértéséhez. Már csak azért is, mert a zenészek fellépése sokban hasonlít a színészekére – ez volt a másik nagyon érdekes gondolat a műsorban – mégpedig abban, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Az az előadás ugyanúgy soha többet nem hallható. Ha csak nem vették fel. Minden bizonnyal egy idő után sok audiofil eljut ide, hogy megértse, azzal, hogy egy készülékhalmazt vásárolt magának, nem csak zenelejátszó berendezésbe fektetett, hanem egyfajta kultúrába is, jó esetben a zenei kultúra nagyszerű teljesítményeihez jutott egy vagy több lépéssel közelebb.

Az idő múlik

Erről jut eszembe, ezen a héten pénteken (2012.szeptember 28-án) Csalog Gábor fogja bemutatni illetve eljátszani a Trafóban a legújabb saját szerzeményeit, amelyet a késői Mozart zenéje ihletett. (A múlt heti MANCS-ban van egy hosszú interjú vele, ahol sokat beszél az alkotás technikájáról) Tavaly már volt egy koncertje, a bevezető Mozart darab után akkor is a saját darabját játszotta, azon ott voltam. Nagyon jó koncert volt. Ajánlom az olvasóim figyelmébe. 

Jelenleg egyébként éppen egy fehér színű Dynaudio hangfal "tesztelésével" vagyok leginkább elfoglalva, egészen új konstrukció, az erősítő egybe van építve a hangfallal, nem kell hozzá kábel, emelett megannyi technikai újdonságot tartalmaz. Furmányosak ezek a dánok. Mivel a tesztről másutt is be kell számolnom, egyelőre többet nem mondhatok, de ha marad annyi tapasztalat, amit megoszthatok, itt a blogon is beszámolok róla. Készítettem pár interjút is ez elmúlt egy hétben, nem is akárkikkel, nyilván azokból is akad majd, amiről írok pár sort, a többit majd meglátjuk. Addig is hallgassunk sok zenét, lehetőség szerint: kritikus füllel.