Előre bocsátom, hogy ez a poszt némileg személyes lesz, senki ne mondja, hogy nem szóltam. 

Summertime sadness*

Lassan két hete nem sikerült odáig eljutnom, hogy összedobjak egy laza posztot. Ilyen csak nyáron szokott lenni, vagy ha elutazom. Néha azoknak is kedvezni kell, akik ki nem állhatnak - szerintük ugye egy mezei grafomán lennék vagy mi. Mondhatnám azt is, hogy elfáradtam, ez sajnos igaz, de valójában az a helyzet, hogy elég csúnyán felugrottam a szopórollelre az utóbbi időben, és elment a kedvem. Elszállt az ihlet. Hát igen, van ilyen. Amikor az ember belekezd egy ilyen blog írásába, eleve felkészül pár dologra. Mondjuk arra, hogy nem mindenben fognak vele egyetérteni, ez persze természetes, miért kellene mindenkinek ugyanazt gondolnia? Jó esetben rövid időn belül azt is realizálja, hogy végül is itt munkáról van szó, nem amolyan: "írjunk valamit, mert úgy sincs más dolgom" mentalitásról. És bár hiába "élvezet" a high-end hallgatása, amikor az ember leül a monitor elé, az élvezetből semmi nem marad, csak a munka. Ebből a "csak munkából" lett az utóbbi időben sok, telítődtem a hifiről szoló szövegekkel, és hiába az oldal látogatottságának és a megnövekedő pozitív visszajelzéseknek a száma, okosan tanítja a jó tanács: ha egyszer sok lett a gombócból egy darabig nem kell enni. 

Money for Nothing

Na de félre a sok rossz hírrel, én eddig sem az voltam, aki nyavalyogni szeretett, ami történt, megtörtént, lépjünk tovább. Kaptam egy pár megkeresést az utóbbi időben, amelyeknek egy részét annak rendje és módja szerint udvariasan vissza is utasítottam. (Pedig azért fizettek is volna: muhaha!) Néhányat viszont nem, példának okáért ilyen a hazai egy kétszemélyes manufaktúraként immáron húsz éve üzemelő high-end műhely, a Pointe. A hálózati kábelüket éppen most hallgatom, lassan ülepedik az írni való, meg a benyomások is alakulnak, még meleg minden, ebből bármi lehet. És nagyon úgy tűnik, hogy lesz is. Ha valami nem jön be nálam, ilyenkor már ki szoktam húzni. A másik "falat", szintén Point termék, a csöves MM phono fokozatuk, a csinos felete dobozba csomagolt Analogia.

The show must go on

És persze a zenehallgatástól azért nem ment el a kedvem, van is pár tippem a közeljövőre, de erről talán egy másik posztban. Na jó, legyen egy, de csak azért, mert éppen ide illik. a CocoRosie két évvel ezelőtti lemeze, és bár a lemezborító az egyik legbénább, amit valaha láttam, a zene ennek ellenére remek. Kellemesen kattant két fiatal nő; kissé elvarázsolt világukba érdemes bepillantani. Addig is, amíg az Analogiát beüzemelem és nekilátok a bejáratás hálás feladatának, kívánok minden hűséges olvasónak kellemes otthoni zenei élvezeket! A közeljövőben készülök pár egyéb hírrel is. Közeleg a novemberi hifi és high-end show, amire lehet, hogy idén nem megyek, de még az is lehet, hogy máshogy alakul. 

*A posztban olvasható (al)címek tulajdonképpen dalcímek, ez itt éppen egy Lana Del Rey dal.