This is the begining of a...

Emlékszem, valamikor még a kétezres évek elején, amikor a hírleveleket még postán küldték, a L’auditeur szervezet nyílt hétvégéket. Az ilyen hétvégen általában egy csinos hostess lány nyitott ajtót – ez sajnos már nem divat –, és több rendszert is meg lehetett hallgatni, sőt, lemezt is vehettünk magunknak jó sok pénzért.

Nekem akkor Acoustic Research Status típusú álló hangfalaim voltak; szerettem őket, igen artikulált volt a hangjuk. Mivel a L’auditeur forgalmazta a márkát, gondoltam, meghallgatom, milyen rendszerben demózzák. Emlékeim szerint a rendszer egy kisebb és egy nagyobb mattszürke „ajándékdobozból” és a már említett hangfalakból, valamint egy Thorens lemezjátszóból állt, ezen szólt a Vadászat lp-ről a Hajtók dala. „Te érted hajtok – énekelte Hobo – hogy mindened meglegyen”. Ez volt az első találkozásom a Pointe névvel. Azóta teljesen kiesett, az még megvolt, hogy a L’auditeur már nem forgalmazza, de a többi homályba veszett.

...short story

A Point már akkor is egy ember volt: Sindrics Tibor, és ma is egy ember: Sindrics Tibor. A márka azóta a termékeitől eltekintve nem változott. Ma is közép-európai csöves erősítőt árul - közép-európai áron. Számomra többek között azért is szimpatikus, mert a  kommunikációban nem fényezi túl magát, és még olyan mondatokra is vetemedik, miszerint: „nincsenek technikai trükkjeink”. Élvezi továbbá a szimpátiámat, mert olcsó, meg azért, mert csövekből készülnek az erősítőik, és még azért is, mert handcrafted a dizájn. Emellé odatehetnénk még a korrektséget és az udvariasságot, mint értékesítési alapkövetelményt. Egyébként a dolog úgy kezdődött, hogy kaptam egy e-mailt, aztán ebből az lett, hogy egy esős vasárnap este az e-mail mellé jött egy kartondoboz is, amelyben egy csöves phono rejtőzött. Lett volna más dolgom azon a vasárnap este, például az unokahúgommal játszani, aki jelenleg öt hónapos és imádja a szakállas férfiakat. Aztán mégis bevállaltam a phono-t, még úgy is, hogy nullkillóméteres, ugyanis az integrált erősítő meghallgatását egyelőre elhalasztottam (Ami késik, nem múlik). Mégis, egy csöves phono nekem jobban kézre esik, amellett, hogy félig hazai és így nyilván kurriózum is.

Nincs megmondás

És mennyivel kellemesebb így! Nem azért, mert végtelenül unom már a tranzienseket, meg a frekvenciamenetet, ja és a: terhelés-alatt-kapacitívan-viselkedést is, ezt még megbocsátja az ember egy báva félmosoly keretében, biztosan mind-mind igen lényeges szempont, sőt. Egyszerűen szeretem, ha valaki nem beszél félre, és nem akar nekem ideológiát (is) eladni. (Igen, tudjuk: vannak az Igaziak, meg a nem igaziak, és a kettő között nincs átmenet. Az Igaziak tudják, mi a jó, a nem igaziak pedig csak bolyonganak a hifi sűrű erdelyében, szomorúan és keserűen a jó hang elérésének vágyától hajtva, de azt soha el nem érve) A Pointe tehát nem akarja megváltani a világot, nem akarja magának kikaparni azt a gesztenyét, amire a Világ leg...kezdetű szöveg van felírva. Volt már pár ilyen kísérlet, többek között az Audio Innovations Alto sorozata, az azóta tisztes halált halt Moth elektronikák, minden bizonnyal van még pár, amiről nincsenek közelebbi tapasztalataim, és minden bizonnyal lesz is még pár, amelyekről remélhetőleg lesznek tapasztalataim. A Pointe sikerét nem más mutatja, mint a tény, hogy 20 éve talpon van. És ez a 20 év a hifiben nem kevés idő, főként, ha olyan réteget célzunk meg, mint az ún. magyar hifista, akinek köztudottan a jó sohasem elég jó, a rossz meg sohasem elég olcsó.

Analóg mánia

Az első benyomás az Analogiával, hogy bárhol a világon készülhetett volna, profi munka, nem egy műszerdobozba berhelt DIY kinézetű dolog, mint mondjuk másutt. A felépítését tekintve ECC88-s típusú csőkészlettel dolgozik, a tápoldalon csöves egyenirányítást alkalmaznak, a minőségi nyákba minőségi alkatrészeket ültenek, stb. Az Analogia ezen felül egy furcsaságot tartalmaz: lábak helyett három darab tüskén áll, emellett azt tudom még elmondani róla, hogy a burkolat szép feketére van festve. Mivel a készülék kvázi nálam lett először hosszasan kipróbálva – micsoda hálás feladat! –, a hangja is finomodot a használat során, ha már a közhelyeknél tartunk. A Tesla csőkészlet sok járatást igényel, és mivel kisáramok kergetőznek a phonóban...a többit már tudjátok. Az Analogia eléggé használatba vett, ennek egyébként örültem, hiszen vinylt amúgy is jobban szeretek hallgatni, ráadásul ez most feladat is volt, szóval kellőképpen megdolgoztam érte.

Még járatás nélkül sincs tömör hangja, mint a legtöbb csövesnek, szellős és részletező. Jó a felbontása, kellemesek, főként hitelesek a hangszerhangjai; nem mondom, hogy nem lenne még izgalmi faktorban és a színmélységben hova fejlődni, főként, ha azt vesszük, hogy a csövek a Tesla termékei, de például a terét nem érheti kivetni való, és azt is számításba kell venni, hogy az árát tekintve audiofil belépőszinten vagyunk. Ráadásul csendes, nem mint a legtöbb komoly mm phono, amelyeknek olyan magas az alapzaja, hogy szobahangerőn is "súgnak", az Analogia egy csendes és kellemes társ a lemezezéshez.

Born to die

Lana Del Rey-t hallgattam rajta, mostanában ez a kitömött szájú maca valahogy beleragadt a fülembe. Tetszik, ahogy affektálva énekel, tetszenek a vonósok mögötte, az egész  melankólikus nyavajgás bejön, és az Analogia ebben is jeleskedett, jól, gyorsan és feszesen hozta a sok húros hangszert a gépi alapok fölött, és jól kidomborította Lana orrhangját is. Főként a mélyei tetszettek, megfogott, de mégis kellően lecsúszunk a szubtartományba, azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy követhető. Ennél viszont sokkal jobban örültem annak, hogy képes volt elengedni a "gyatyamadzagot"*, már ami a lendületét illeti, dögösen és harapósan tudta interpretálni a morcosabb rockzenét az Ataxia lemezről, illetve ez a kraft jól állt a puttyogó doboknak az elektronikában is. Mivel többnyire esténként hallgattam, nagyon nem kergettem, de a klasszikus lemezeimet többször is visszahallgattam, itt volt az Analogia a leginkább elemében; színes, gazdag, finom részletező hangja volt. Külön kiemelném, hogy eszköztelen, azaz nem szól bele semmibe, és ez jóval drágább készülékekben szokott hangminőség szerint „szériatartozék” lenni.

Összefoglalva az Analogia egy artikulált, kifejezetten szerethető, és vigyázat vidám(!) hangú készülék. Nagy előnye a természetessége és a részletei, amelyek akkor is működnek, amikor komplex terhelés alatt van. Minden családban vannak örökölt bakelitek, amelyek a szekrények, padlások és pincék mélyéről kerülnek elő egy lerongyolódott kartondobozból. Van azokban minden, orosz nyomású Csajkovszkíj, ha szerencsénk van: Sviatoslav Richterrel, Hungaroton klasszikus lemezek, ha szerencsénk van, akkor Solti György vezényel rajtuk, esetleg a fiatal Ránki Dezső zongorázik valamit, világszinvonalon, mellesleg. Aztán néhány magyar klasszikus, LGT-k, korai Omegák, Kovács Katik és Cseh Tamások. Már ezekért a csodákért megéri meghallgatni ezt az erősítőt. Ha pedig bejáratosak vagyunk az analog világba és éppen most keresünk egy jó mm phonot, stabil pontként is szóba jöhet, akár a komolyabb rendszerekben is. Ehhez képest az Analogia gyanúsan olcsó. Nem lennék meglepve, ha hamarosan árat emelnének.

*A végére egy furcsaság: olyan, mintha többet erősítene, mint az AI P1, bár lehet, hogy ott már öregecskék a csövek. Ennek azért egyszer még utánajárok.