Nézegetem mostanában ezt az egész hifibizniszt és eléggé összeszalad a szemöldököm attól, amit látok.

Nem mondom, hogy én lennék a nagy szakértő, aki lelát mind az üzlet, mind a kultúra legsötétebb bugyraiba, de nem kell ahhoz Odüsszeusznak lenni, hogy halljam a Szirének énekét. Sőt, mint eddig kiderült, az sem vagyok, aki azért üzemeltetem - nem kevés időt és energiát rászánva - ezt a blogot, hogy annak örvén seftelgessek mindenféle szedett-vedett használt cuccal.

Érdeklődés hiányában a műsor elmarad

Szóval az audio kultúra, abban az értelemben, ahogy anno a HFM a címlapjára írta, már régen meghalt. Végelgyengülésben kimúlt. Hogy mi maradt helyette? Az üzlet. A hifi biznisz még pár éve is egy elég bonyolult, de még létező fogalom volt, amivel csak a legmegátalkodottak és a legelszántabbak, de azért foglalkoztak vele néhányan. Hogy kényszerből vagy csak hobbiból, az esetről-esetre, egyénenként változott. Most mi pozitívan és hurráoptimistán higgyük azt, hogy kihívásból és szerelemből, ahogy egyedül érdemes. A bizniszt olykor színezte némi kulturális máz, mert a hifin több soha nem volt.

Az ideáltipikus hifista ugye zeneileg sajnos nagyon nem jön számításba, sem ízlése, sem tudása, sem igénye nem volt és most sincs arra, hogy kutasson, megismerjen, felfedezzen. A nagyobb részük koncertekre sem jár, otthon kuksol a hangfalak előtt. Stílusokban gondolkozik, azokban hisz. Azt most hagyjuk, hogy a tipikus sznob mit és miért utasít el, totálisan érdektelen, hogy valakinek éppen az elektronikus zene a mumus, valakinek meg a klasszikus zene a „szomorú”, de akad olyan is, aki meg azért érzi magát többnek, mert neki egyik se „bejövős”: a rock örök és hallhatatlan. Még időben szólok, hogy ezek a dolgok nincsenek ám külön nagyjából negyven éve, de Frank Zappa-t kellett volna megkérdezni: Mégis, kérlek, Frankie, mi történt itten, hogy ilyen Sodoma és Gomora uralkodik a zenében? Stílusok össze-vissza beporozzák egymást? (Semmi, ez a dolgok természetes menete). A legjobb, ha az ember csupán lemezt gyűjt és ahhoz keres rendszert magának.

Mi legyen, ha semmi nincs?

Szóval a kultúra helyett maradt az üzlet. Ennek az első vonala, maguk a kereskedők, akik többnyire közvetlen forgalmazók voltak, de inkább csak közvetettek*, Ők leginkább a kiállításokon, show-kon mutatták meg a kulturális oldalukat, ha akarták, mert többnyire nem eröltették. Az még nem kultúra, hogy kiteszek egy üveg bort installációnak. A második vonal a használtpiac, ami mostanság kezd el szépen és csendben beleállni a földbe. Mindennek többnyire anyagi jellegű okai vannak. Egyszerűen itthon elszegényedett egy komplett réteg, már nem tud, és ha tudna sem akar költeni a hobbijára. A harmadik vonal a nepperek „kis büféi”, ahol minden van, főként jónak hazudott, szakadt  second hand, sok hagymával, olaj helyett zsírral és másodlagos frissességű lazaccal. Emellett díszítésnek Angliából ebay-ezett lomi, meg a turkálóban fennakadt kicsit dohos Adidas. Jó lesz az a hifistáknak felszólítással. Holott egy kis intellektuális ráfordítással olyan rendszereket lehet összerakni, ami nem hogy a húsz éves cuccokat lépi meg, de már régen túlhaladta a hazai audiofil ingerküszöbét is – nem is nagyon tudnak vele mit kezdeni. Láttunk erre példát, nem egyet. Azt már meg sem merem említeni, hogy ma már mindenkinek van internete, a legsötétebb vidéki elzártságban is érkezhet friss szellő, ha van honnan meríteni. A magyar audiofil még mindig nem érti, hogy egy kis kitartással és odafigyeléssel jobb rendszere lehet, mint ha húsz éves készülékekből vásárolna be magának. És persze az is vicces, hogy egy 20 éve megszünt folyóíratot sírunk vissza.

Legyen a sírjára virág

Működő audiokulturához egyébként elsősorban és égetően szükség lenne egy hiteles fórumra, ez lehet magazin, portál, tumblr, facebook, bármi. A lényeg, hogy nem csak fizetett vagy önként vállalt pr cikkek legyenek, hanem konkrét, kézzelfogható tartalom is. A magazinok viszont inkább megszünnek, az internetes portálon pedig pontosan ugyanaz megy tovább, mint eddig a nyomtatott oldalakon. Nem is az a legnagyobb baj, hogy a túlteng a pr, hanem a lényegi információk és az összefüggések, na meg a folyamatosság hangsúlyozásnak hiánya, az összefüggésekkel kapcsolatos mély hallgatás. Mondjuk ebben az a jó, hogy legalább megmondás nincs, mert a fél, olykor negyed információkból táplálkozó neppernél az is jobb, az legalább nem per deifinitionem ostobaság. Ma Magyarországon a portéka eladásának egyetlen módja: jól fel kell dicsérni. Mindegy milyen valójában, nem gond, most játszuk azt, hogy legyen jó. Ha nincs mihez viszonyítani, akkor a 30 ezres cd játszó is megveri a millióst.

Kevésnek sok, soknak kevés

De nézzük mi maradt? Maradt az a néhány blog, ahol az eddig elért maximum a hifizés. Kihúz-bedug. Kidug-behúz. Nagyjából tíz éve, amikor a blogoszféra elindult, akkor volt divat az énblog, a hazai hifiblogok 90%-a még mindig itt tart. Olyan írások, ahol az első pillanatban lehet tudni a végkimenetelt, mégis negyven flekk, mire eljutunk a happy-endig. Mielőtt mindenki kiakadna, nincs ebben a megállapításban semmilyen negatív értékítélet, én sem vagyok tökéletes, sőt tévedek is olykor, de annál azért többet érdemel az olvasó, mint hogy kihangsúlyozzuk: véleményt mondunk. Mint a szemérmes Jókai, aki a farba rúg fordulatot kincezúrázta a saját regényeiből így falba rúg szerepel helyette, ami elég sok fejtörést okozhat a naív olvasónak. Kivéve, ha utánanézne.

Az is izgalmas, hogy tucatnyi DIY szaki működik kishazánkban, de a legkönnyebben előállítható „medzsiket”, a TDA 1541A-es DAC tuningot is nekem kell letesztelni, noha 10 éve nem ültem oszcilloszkóp előtt, és egy blogot nagyjából nettó három perc alatt lehet nyitni, ráadásul többet segítene, mint a fórumokat böngészni. Ez is csak azt mutatja, hogy ebben az egészben nincs annyi, amiért érdemes egyáltalán időt rászánni. Illetve a készítőinek nem fontos, hogy a lényeget megosszák, hiszen akkor nem tudnának belőle profitálni. Az udvariassági szabályokat betartva ide kell írnom: tisztelet a kivételnek.

Lenne rá igény

Anélkül, hogy általánosítanánk, megállapíthatjuk, hogy a mai magyar audio világban a kivétel az, akit érdekel is a dolog, a többség már csak a hasznát nézi. A feltételes móddal van a baj. Ugyan lenne rá igény, de valójában nincs. Kár siránkozni, azok, akik annó a HFM-en szocializálódtak réges-régen eltűntek, vagy lemorzsólodtak, aki még itt van, az meg leragadt a NAD 3020-nál. Lehetett volna a fórumokon is értelmes, épeszű topickokat nyitni, ahol az új érdeklődők is megtalálhatták volna az őket érdeklő kérdéseket. De valamiért azok halnak ki a leghamarabb, viszont trollnak lenni király. És hát, egy ideje a kereskedők is fent vannak, akik azért annyira nem szeretik, ha nem odavaló megjegyzések is születnek a topicjukban. (Érdekes egyébként, hogy vannak márkák, amelyeknek nem kell külön bizonygatás. Vajon, miért van ez?)

Nos, ez „kint” úgy működik, hogy a What hifi? oldalán ott az újságírók véleménye, majd alatta egy lehetőség, hogy az oldalon regisztrált felhasználó is minősítse. Nincs trollkodás, egymás cseszegetése, működik, adják a pontokat az emberek, sőt, tiszta horror, van, aki szöveges "véleményt" ír is. És, hogy a jó példával járjak elöl: én sem törlöm ki a dehonesztáló, nekem nem tetsző kommenteket. Ja, hogy "külföldön" van hagyomány! Hát igen, hagyomány itt is volt, nem is akármilyen, 1979-től datálódott, csak időközben meghalt. Aztán megint lett egy, szintén meghalt, pontosabban jó pár éve tetszhalott állapotban leledzik, a lélegeztető gép néha sípol egyet, de ennyi.

A Duna jön

A leginkább jellemző itthon, amikor valahol elindul valami, megjelennek a Szakértők. Bevonzza őket a mágnes. Ilyenkor aztán nagyon benne vannak – beindul a szakértés, mint a lendkerekes autó. Ez többnyire kimerül abban, hogy a 20 évvel ezelőtti dolgokat újra és újra elismételik. Főként azok lesznek Szakértők, akik nagyon szeretnék, ha valahogy őket is össze lehetne kötni a menő biznisszel, hátha lecsurog valami. Amikor kellett volna egy kis segítség, a hazai audiofilek inkább nem csináltak semmit – biztos, ami biztos. Ma meg már azért nem csinálnak semmit, mert hátha történik valami, mondjuk magától kinő az Égig érő fa, vagy kiderül, hogy a biznisz mögött nincs semmi. A felismerés egyelőre még késik: ha nem teremtünk igényt, akkor később nem lesz, akit érdekeljen. A hifi nem létszükséglet, hanem luxus. Azt viszont nagyon könnyen megtanultuk, hogyan kell az érdeklődőket a lehetőségekhez képest a leginkább elriasztani, csak hát akkor nem kellene panaszkodni, hogy nincs semmi. Illetve ideje lenni észrevenni, hogy hamarosan a blogok is bezárhatnak, mert az érdeklődők száma egyre apad.

„Én nem tudok mit mondani. A Duna jön.” - mondta Pelikán elvtárs a Tanú 2-ben. A Duna mindig jön. De sohasem fog ideérni.

*Ennek legrosszabb példája az, ahol minden van, csak éppen semmi nincs. Az igazi über átverés egyébként az volt, amikor a hivatalos forgalmazó kerek-perc kijelentette az érdeklődésemre, amelyben két méter kábelt vettem volna: "álljatok össze annyian, hogy meglegyen az 50 méter és akkor hozunk" No comment. Hát persze, majd összeállunk...