Gyakran van úgy, hogy az ember, amikor keres magának valami megoldást digitális fronton, tudja, hogy mit akar, ott van a fülében a hang, de sehogy sem találja azt a készüléket, ami egyben tudja mindazt, amit szeretne.

Micsoda igények!

Az igények általában hasonlóak: legyen tiszta, gyors, dinamikus, zenei, de ne legyen túl fényes, se technikai; ne essen össze a komplex részeken, egyaránt lehessen rajta jazzt és veszett gitártépést hallgatni, sőt egy szimfóniától se jöjjön zavarba. Legyen szórakoztató, kössön le, rajzoljon szép teret, szellőset, legyen lágy, de ne túlságosan, legyen dinamikus, tudjon halkan is zenélni, legyenek jó hangszerhangjai, stb. És ami itthon az egyik legfontosabb szempont, ne kelljen érte hét számjegyű összeget fizetni. Ilyenkor jön a csodavárás, a céltalan szörfölés a neten, a fórumok átnyálazása. Könnyű az egyik lelkesedésből a másikba esni. A különböző technikai megoldások eredményein töprengeni, a mágusok jó tanácsai után elcsábulni, mindenféle dac chippekről álmodozni, mert ebben TDA1541-es van, amabban meg AD1865-ös, sőt, ha jobban megnézzük az e-bayen fillérekért megkapni, stb. Persze kidobja a google lampizatort is, azzal a rengeteg félinformációval, amit ő ott felhalmozott, meg a félrevezető állításaival. Ki ne akarna fillérekért high-endet? Csak hát olyan nincs, pedig milyen jó lenne! Sajnos a jó hangnak bizony ára van.

Akkor mi lenne a megoldás?

Az a jó hír, hogy én tudok egyet. Írtam korábban már a Metrumról, és nem is én fogtam ki ezt az aranyhalat a világ audiofil tavából. (Magyarul mondjuk én írtam róla először, de mindegy) konkrétan Martin Colloms-nak akadt a horgára az egyik legjobb, ha nem a legjobb magazinban, a Hi-fi Criticben. Colloms nem kukoricázott sokat, egyből olyan set up-ba kötötte, ami valószínűleg egy darabig még sokunknak nem lesz, a Metrum meg „megvonta a vállát” és tette a dolgát. Kicsit jobban utánajárva nincs ebben semmi meglepő, az Octave azóta minden teszten hozta a formát, hol technikai KO-val, hol pontozással, hol meg kiütéssel, de az ítészek - milyen szép szó - követték Collomsot, és beálltak a sorba; hol jól megdicsérték, hol meg szépen csendben vettek maguknak egyet. (Mielőtt ötször ennyiért fogják adni, de ezt már csak én teszem hozzá).

A Metrum egyébként szerény cég, nélkülözi a marketinget, ráadásul Ruijtenberg meglepően nyíltan mindent elmondott róla, amit a technológiáról tudni kell. Ez a „minden” röviden annyiban összefoglalható, hogy az Octace non over sampling dac, vagyis nincs benne sem szűrés, sem túlmintavételezés, de erről volt szó korábban, mint ahogy arról is, hogy Cees megunta a hozott anyagból való dolgozást, maga fejlesztette a dac chippet, amelyből 4 db dolgozik a Metrumban. Az Octave-hoz szorosan hozzátartozik a tápja is, a két készülék egyébként meglepően kicsi, egy lapos, anodizált aluházban rejtőznek az elektronikai "csodák", mert a Metrum egy kicsit az is, csoda. Több szempontból az, lássuk hát, miért is.

...and have fun!

A próba során a legnagyobb fejtörést a futómű* okozta. Ugyanis nagyon nem mindegy, mivel hajtjuk a Metrumot. Sokan hiszik, hogy a futómű szerepe pusztán csak arra korlátozódik, hogy a lézer kiolvassa az adatot és slusz. Azt meg ugye bőven tudja egy dvd játszó is. Hát a helyzet az, hogy valóban tudja, csak nem sokra megyünk vele. Pedig ezen a ponton lehetne a legtöbbet spórolni. A "baj" mindössze annyi, hogy a régi jó megbízható cd-játszók, amelyekben komolyabb mechanika van, többnyire nem rendelkeznek spdif kimenettel, az optikai meg nem egy túl jó megoldás. A hatezer forintos, másfél centi magas dvd játszókat én nem nevezném futóműnek a másfél perces beolvasási sebességükkel meg a papírvékony, fröccsöntött műanyag tálcájukkal. Az Octave ezekkel is megszólal, sőt, elég sokat meg is mutat magából, a tudásának legjavát viszont a komolyabb transzportokkal éri el. Itt sincs semmi meglepetés, az igazán kiemelkedő eredményhez kell egy tisztességes futómű.

Saját fejlesztés

Ha ez megvan, megvan minden. Ugyanis a Metrum saját fejlesztésű dac-ja egyértelműen állva hagyja a többi, hasonlóan árazott gyári dac chippet alkalmazó egydobozos konvertereket. A zeneisége nem úgy jelentkezik, hogy ritmikus vagy időben helyes, hanem úgy, hogy mindez egyben, ráadásul hihetetlenül életszerű. Nincs "hűha" effektus, egyszerűen csak a magába szippant a zene. Rossz hifi, de nagyon jó high-end. Ráadásul úgy tiszta, hogy nem lesz sem fényes, sem száraz. Inkább azt mondanám, hogy áttetsző, nyílt és precíz, pontos, mint az atomóra. Akusztikus zenén régen hallottam már ennyire hiteles hangot, úgy, hogy sem nem lett lágy, se nem esett össze, és nem is keményedett fel. Az új bmc-k közül a Bacsó Kristóf lemezen a szaxofonok és a basszus összjátéka hihetetlenül életszerű, elképesztően hiteles, a cinneknek pedig valami eszményi a lecsengése. A hangszerhangok egyébként is nagyon plasztikusak, testük, egyéniségük van, dinamikában az Octave szerintem partiban van a nagyokkal is.

Nem hétköznapi

A sima cd játszókat (nagyjából 5-700 ezerig) nagyon messze lehagyja, ehhez képest mindegyik kiabál és összezavarodik, a komplex részek - mondjuk a másik bmc lemezen, a Végh Sándor vezényelte Haydn szimfóniában - plasztikusak, textúrájuk van, ráadásul nagyon levegősen szólalnak meg, szellősen, hatalmas térben. A Kelan Philip Cohran lemezen, az utolsó trackben (Zincali) kis fém biszbaszokat ütögetnek, ez konkrétan olyan volt, mintha valaki bebújt volna a hangfal mögé. A dinamikai hangsúlyai - mind a mikró, mind a makró szinten - hibátlanok, torzításnak, megbicsaklásnak nyoma sem volt. Az Octave a jó felvételekkel iszonyú jól szól, a gyengéket viszont nem kíméli, minden részlet, hiba, zörej át fog jönni. Érdekes, hogy mindenki egyfajta „analóg lágyságot” emleget vele kapcsolatban, én ilyenről nem tudok beszámolni, éppen ellenkezőleg: feszes, fogott és eszköztelen. A lágyságot egyedül akkor fedeztem fel, amikor a cd játszómat (Audio Innovations Alto) használtam futóműnek, ebben az esetben az Octave csak upgrade-ként jött számításba, azaz a hangminőségben csak egyet léptünk feljebb, a legtöbb igazán jó tulajdonsága elveszett.

Best buy

Az Octave ezen az árszinten brutális jó vétel, egyszerűen vétek kihagyni. Igaza volt Collomsnak mindenben, és most már azt is értem, hogy miért tett próbát az igazán komoly és drága vasakkal is. Aki cd-t hallgat, annak most van egy tízpontos esélye a nagy digitális csodák ellenében. Nincs meg az fénye, édessége, szerethetősége és hallgatási faktora, mint a tényleg komoly nagy csöves Dacok-nak, de az analóg világ hangszínhelyességét, ritmikáját és a tiszta, emberi hangzását sok tekintetben megkapjuk. Az Octave-ban nagyon "benne van" a technológia, úgy, hogy nincs körülötte semmi ködösítés, vagy szemfényvesztés, minden meg van magyarázva, a technikai adatokra gerjedő perverzek is kielégülhetnek. Az eredményt ellenben csak akkor fogja hozni, ha rendesen ki van szolgálva, azaz a jó transzport elengedhetetlen része a produkciónak. Ebből a szempontból vétek összehasonlítani a többiekkel, hiszen az igazi megmérettetés az, amikor valami valóban állja a versenyt, vagy mint most a kihívást.

Azoknak ajánlhatom, akik szeretnék, ha a rendszerük digitális – leginkább cd-re épülő – front-endjével ne kelljen többet foglalkozni, és nem akarnak milliókat elkölteni. Ez a meghallgatás nekem is nagy tapasztalat volt, egyrészt azért, mert a jóslatomat végre igazolni tudtam, másrészt azért, mert megint megbizonyosodhattam róla, hogy lehet valami high-end anélkül, hogy milliókat kellene rákölteni. Elérhető, beszerezhető, az audiofil kategóriában megszokott árképzéshez képest is olcsón. A végére egy köszönetnyilvánítás a Soundmanianak. A Metrum hazai forgalmazójának tartozom hálával, hogy a teszthez rendelkezésemre bocsátották az Octave-ot.

*A meghallgatás során a következő futóműveket használtam: az új Audio Note Zero, Audio Innovations Alto, Marantz CD5000, és egy  olcsó DVD, aminek nincs értelmi kiírni a márkáját, bármelyik Media Marktban beszerezhető 8 és 10 ezer forint körül.