Van, amit kinő az ember. Én így jártam DJ Krush zenéjével. Nem volt ez mindig így.

Amikor megismertem, még nem volt olyan, hogy trendi. Legalábbis ezt a szót nem használta senki. Azt sem tudtuk mi az. A zene - legalábbis a kurrens része - többnyire egyetlen forrásból, az MTV-ből volt elérhető, meg persze volt néhány rádió, köztük a Tilos, de azok a zenék többnyire a party kultúra kiegészítői voltak. A kilencvenes években, majd a kétezres évek elején DJ Krush zenéje különlegesnek tűnt, egyedi volt és innovatív. Persze ebben benne volt az is, hogy az egész imidzsét a származása határozta meg.

Milyen kúl már az, ha valaki fiatalon beáll jakuzának, majd inkább producer lesz belőle. Mindenesetre az instrumentális hip-hopban akkor Ő még úttörőnek számított, technikailag is és zenei megoldások tekintetében is. A sorlemezei közül hozzám a leginkább a sötét és monoton Kakusei állt közel, szerettem a Message at Depht kompromisszum mentes vadságát, és a bambuszfuvolát, meg az ízléssel és finoman felépített darabokat a Jakuról. Ezek a lemezek magasan kiemelkedtek az akkori dönpingből mind a hangzásuk, mind a megszólalásukban. Egyedi dob patterneket használt, és a zenei rendesen fel voltak építve, nem egy darab loop-kör volt az egész track, mint mondjuk másutt.

Valahol itt volt számomra a csúcs. A Zen ügyes blöffnek tűnt, nyitás a popzene felé, tele vokális trackkel, meg simogató hangokkal, de nem volt elég karizmatikus, sem pedig átütő, zeneileg elkoptatott formákat használt, némi egyedi beütéssel. Viszont közben Krush kanonizálódott, egy egész stílust kezdtek hozzá kötni, ami azért elég nagy szám.

Így sokkal többen megismerték, mintha csak simán hiphop lett volna, ami ugye alig érdekel valakit. Nem is tudom, de én nem lettem volna Krush helyében, amikor kommersz, már-már "pop"-sztárrá vált a saját műfajában. Innentől nincs menekvés: mindenki ugyanazt a két számot fogja várni tőled. És hiába játszol nagy fesztiválokon sok ember előtt, sok pénzért, ez a fajta siker általában felőröli a kreativitást. Éppen ezért érdekes, hogy a két legjobb lemezét kb ebben az időszakban írta. Amiért egyértelműen jár neki a tisztelet. 

Az új lemezre sokáig kellett várni, több, mint tizenegy évet, időközben párszor megfordult itthon is, hype mindig volt, de az az egy-két óra, amit játszott, teljesen közhelyes volt. Rendre feltette a Duality-t meg a Nagy Klasszikusokat, a közönség őrjöngött, én meg unatkoztam. Képzelem, hogyan néztek volna a láthatóan teljesen hétköznapi rajongók, ha mondjuk a Message at the Dephtről kezdi el játszani a sötétebb dolgokat.

Aztán kihozta a Butterfly Effectet, aminek már a címe sem tetszett. Eljött a SONY-tól és csinált egy saját kiadót. A megjelenés után megnéztem az interjút vele, unalmas volt. Úgy nézett ki mint egy öreg rocksztár, csak a botox hiányzott az arcbőre alól. És éppen arról beszélt, hogy mennyire nem akar megfelelni az elvárásoknak, de hát a végtermék nem sikerült túl jól, éppen olyan lett, mint egy fiatal bemutatkozása, mintha Krush elfelejtette volna, hogy korábban mit tett le az asztalra.

A Butterfly Effect első lemeznek teljesen rendben van, de hát az "életműben" ez az utolsó. Hogy ez jó-e? Szerintem nem. Mert nem tudta bővíteni, megújítani a saját zenei világát. Nem tudom, van-e benne még egy lemeznyi, de az most mellé ment. Hol van már a What about Tomorrow? féle, húsba hatoló dub alapon a fontos dolgokra reflektáló aggodalom?

Az internet megölte a DJ Krush féle producereket. Nem kell ahhoz ott élni, abban a kultúrába születni, hogy hasonló vagy ugyanolyan zenét csinálj. Ma már egy húsz éves fiatal a világ másik végén, mondjuk Londonban, sokkal "japánosabb" zenét képes írni a laptopján, mint DJ Krush, aki ugyan próbál kurrens producerekkel kollaborálni, de ez a lemez már csak nosztalgia.

Önmagát másolja, és azt is ötlettelenül. A lemez összes számát megírta már egyszer, sokkal jobban. Nem az a baj, hogy húsz éves a dobhangzás, és már régen elkopott a beat is, hanem, hogy a hangminták is közhelyesek. Érezni, hogy mennyire nem akar már kilépni abból a világból, ahová besorolták, nem akar újítani sem. A Butterflyy Effect egy rendes iparosmunka, semmi több. Tisztességből megvettem, de azóta sem hallgatom. Ő már nekem örök nosztalgia marad csupán, semmi több.