Véget ért a szokásos két napos bemutató, jöhetnek az észrevételek pro és kontra, mi hol döngött, hol volt sok a magas, és hol lehetett végre zenét hallgatni. Hol tudott megérinteni, és melyik mellett mentél el. Az idei AV trend íve kissé lefelé mutat, és az is látszik, hogy az audio bisznisz - van ilyen? - zászlaja itthon félárbócra lett eresztve.

Mielőtt nekirugaszkodunk a személyes benyomások összegzésének, amit mindenki vár, előveszem a jegyzeteim, hogy felidézzem, mi a helyzet az andok népzene* rajongókkal, vagyis azokkal, akik legalább egyszer már adtak ki nagyobb összeget hifi termékre, vagy tervezik, hogy a jövőben fognak. Az első, ami nagyon feltűnő volt, hogy a kiállítás rendszerint nagyobb részét kitevő ún. szórakoztató elektronika egyszerűen hiányzott. A nagyobb réteget megszólító, hangot, képet vagy mindkettőt kiadó, a hétköznapi értelemben vett zenehallgatáshoz szükséges és nyomkodható kütyüket forgalmazók, kereskedők egyszerűen eltűntek.

Ahol eddig ők voltak, vagy ahol lenniük kellett volna, ott most a profi fotó néven futó dolog zajlott, meglehetősen szerény érdeklődés mellett. Ez azért volt riasztó, mert úgy tűnik, hogy a hifi só néven belénk égett dologból pont a lényeg hiányzott: a hifi. A M szinten megszokott nyüzsgés helyett most a ruhatár és a büfé vitte a forgalmat. Az hiszem nem túlzó megállapítás, ha kijelentjük, az AV trend-et jelenleg a high-end és a nívós audiofil forgalmazók tartják el.

Az is jellemző, hogy egy induló brandnek, jelesen a 72 Audionak, akinek jelenleg egyetlen terméke van, az is a létező legrétegebb dolog, azaz egy MC trafó, jobban megéri kijönni, mint egy nálánál sokkal nagyobb forgalmazónak, aki tízes nagyságrendben foglalkozik brandekkel. Nem akarok találgatni, de azt hiszem, hogy az eddigi trendeket, vagyis a kiállítás utáni vásárlók elmaradását ezek a cégek abszolút realistán ítélik meg. Magyarul azt a pénzt, amit itt elkölthettek marketingre, máshol fogják. Most megjátszhatnám a naivat, de korántsem lep meg, hogy egy ötezer forintos facebook kampány és két jól elhelyezett fizetett pr cikk többet hoz, mint az egész kiállítás összesen.

Ráadásul a facebookkal, meg a pr cikkel ellentétben a kiállítással még szenvedni is kell, hostesseket fizetni, kimenni, kivinni a cuccot, szórólapot nyomni, elviselni az öreg bácsit, aki mindenféleképpen Szabó Gábort szeretné hallani lemezről, stb. Azt már nagyon régóta tudjuk, hogy a high-end, bár nagyon sokat hivatkozik a technológiai fejlődésre és olykor valóban profitál is belőle, valójában egy 19. századi dolog, és bár az ilyen jellegű kiállításokon és rendezvényeken mindig kötelezően megjelennek az éppen frissnek számító technológiai újdonságok, manapság már ezek közül is a lebegő lemezjátszó számít hírnek, mintsem a legfrissebb iparági megfejtés, aminek általában valamilyen formában az internethez és a vezeték nélküli átvitelhez van köze, a hangminőséghez mint olyanhoz vajmi kevés.

Annál is inkább szomorú ezt látni, mert az érdeklődők igen nagy hányadát ezek a készülékek vonzzák be, és innen tudnak esetleg feljebb merészkedni, már ha van bennük ilyen irányú igény, vagy eredendő érdeklődés. Az efajta újdonságok iránt – és ez a termékeknek is ez a megcélzott rétege – általában a fiatalok érdeklődnek, innen kapott és kap a hobbi vérfrissítést, utánpótlást. Az a huszonéves, aki a telefonjához néz egy rendes fül- vagy fejhallgatót, esetleg a házi stúdiójába visszahallgató monitort, dac-ot, vagy éppen zenekészítő szoftvert, olcsó mikrofont, belekóstolhat az audiofil világba is, és adott esetben később, amikor már megteheti, a nappalijába is vesz majd valamit. Még az sem kizárt, hogy high-endet, ha sikeres lesz a startupja, vagy talál magának egy jól fizető, rendes állást. Ő később is ki fog jönni, mert a füles helyett akar majd egy jobbat, vagy a nappaliba nagyobb hangfalat.   

S bár a high-end nem értékteremtő, és nincs semmilyen kézzel fogható értéktöbblete sem, mégis csak számít, hogy a folyamatosan rotálódó trendekkel, és jó ideje egy helyben álló iparral szemben képes volt mind az analóg világot életbe tartani, mind a zenehallgatás kulturális értékét megőrizni. Már, amennyire. De ezt a megjegyzést itthon nyugodtan megspórolhatjuk, idén sehol sem láttam a high-endet sajnálatosan körüllengő, megjelenésében és árában hivalkodóan a prémium kategóriával és lehetőség szerint nagyon sok krómmal büszkélkedő készüléket. A legtöbb forgalmazó a józan és a megfizethető high-endet hozta, még akkor is, ha voltak kivételek. Az is látszik, hogy mindezzel a kereskedők és forgalmazók tökéletesen tisztában vannak, és nem akarnak többet mutatni, mint amit egyébként is – betérve az utcáról – megkaphattunk volna.

Idén nem voltak százmilliós rendszerek, amiket itthon vagy csodálni, vagy köpködni illik, ezzel együtt a kiállítás is emberléptékűvé zsugorodott, ami egyrészt jó, mert szellősen és könnyen végig lehetett járni, másrészt rossz, mert a közönség azért szereti, ha felizgatják, vagy megbotránkoztatják, még akkor is, ha ezzel nincs tisztában. Egyszóval az AV trend az utóbbi években arról szól, hogy legyünk kint, lássák, hogy létezünk és hallják, hogy kb mit lehet tőlünk venni, és mondjuk nem arról, hogy sok vevőt fogjunk, mert az már jó ideje nem jellemző. Éppen ezért sem értem, hogy a többi hazai forgalmazó miért választja inkább a homályban maradást, amikor egy évben egyszer lenne lehetősége rá, hogy a hús-vér érdeklődők előtt reflektorfénybe kerülhessen?

Már mint nem Ő, hanem a terméke, amit képvisel, vagy amit forgalmaz. Különösen érthetetlen a nagyobbak távolmaradása. Nem hinném, hogy őket a tikké jegecesedett rossz akusztika, kontra búgó mélyek és sziszegő magasak vélemény tipicitás, vagy a szobák bérletének árai tartották volna vissza. Sokan mondják, hogy fárasztó, ezt meg tudom érteni. (Szabó Gábor legyen a következő lemez) Még úgy is, hogy összesen talán kétszer egy-egy órát sikerült három szobában eldídzsézgetnem (de szép magyar szó!), sikerült teljesen elfáradnom.

Valahogy a szombat tűnt sikeresebbnek, és a vasárnap a laposabbnak. Arról már régen letettem, hogy a látogatókból kihozzam a nagyon mélyen bennük rejlő kultúrlényt, és semmilyen érdembeli meglepetést nem okozott az sem, hogy a legtöbb - egyébként nagyszerű zene - a tökéletes érdektelenségbe torkollott. Azon viszont meglepődtem, hogy szegény Lana Del Rey-jel a hetvenes évekbeli punkok reakcióját sikerült egy joviálisnak kinéző úrból kihoznom, aki felháborodva kirohant a szobából. Mindezt a Cherry című dallal, ami egy szerelmes szám(!)

El sem tudom képzelni, hogy mi történt volna, ha mondjuk valami tényleg polgárpukkasztót rakok be. Egyébként minden tiszteletem az övé, őszinte reakciójáért. Ilyen hiteles, jól fejlett, igazi férfihisztit ritkán látni. Egyébként voltak kivételek, és a 72 Audióban is tisztességgel végighallgatták a friss dubstep lemezeket és a modernebb drum and basst is, pedig itt készültem rá, hogy kifütyülnek. (Tessék mondani, Szabó Gábor mikor lesz?)

Apropó, talán az egész kiállításon a 72 Audio volt a leglazább szoba, ahol senkit nem zavart a beszélgetés, és mertek véleményt is mondani az emberek. Úgy tűnik, hogy a DIY még nem vette fel a high-endre oly jellemző, kissé merev, távolságtartó és kimért úriembert stílust. Nem tudom, hogy ez jó-e, de mindenesetre itt láttam még sok olyan embert, aki nem az egy percre beülök, csinálok két képet, majd megyek tovább attitűdöt képviselte, hanem tényleg érdekelte, hogy milyen a rendszer, és végigült pár lemezcserét is. (Szabó Gábortól lehetne kérni az egyes számot?)

A többi szoba olyan volt, mint kb mindig. Volt, ahol összejött, és volt, ahol nem. A legtöbb vélemény, amit hallottam, sommás és faékegyszerűségű volt, kimerült a brummog a mélye, és hasít a magasa közhelyben, vagy éppen nincs tere kijelentésben, amelyek azért érdekesek, mert semmi közük a zenéhez, vagy úgy általában a zenehallgatáshoz, viszont nem lehet érdemben megcáfolni sem, mert akkor a jellegzetesen magyar panasz- és fikakultúra gyöngyszemeit kapjuk vissza. Akkor minek ezt hozza ki a kereskedő? (Ezzel kapcsolatban írtam egy gyönyörű posztot, kb a fórumok modorában, még gondolkozom, hogy kitegyem-e.)

Azért pár hevenyészett benyomás, de csak a kedvetekért. Az újdonsült hazai brand, a tmp audio teljesen reális és elérhető láncot demózott. Nem mondom, hogy egy T alakú erősítő a szívem csücske, de vállalható és hallgatható volt a hang. Sajnos csak a kisebbik dobozt hallottam. Régi szereplő a Zebraudio is, akik többek között a Viva csöves elektronikákat hozták. (Ők talán voltak Auditorium néven is, azt hiszem. Legalábbis a régi high-end show-król dereng valami) Kicsit visszafogott volt, és a sok olyan zene ment, ami nekem nem kedvencem, de tisztán és erőlködés mentesen szólt.

Az Allegro-hoz nem jutottam be, így kimaradtam a flow élményből. Lent a l’audioteur kb minden évben hasonló hangot hoz. Megbízható és régi szereplői a hazai audiokultúrának, idén lesznek 25 évesek. A tangenciális Clearaudio és az Audionet elektronikák nekem távolságtartóak voltak. Nem az én világom ez a hangzás, de el lehetett bennünk merülni és hozták a high-end mércével mért jó hangot is. Azaz valósághű megszólalás, reális színek és homogén hang.

Az Impressiva szobát váltott, szerintem megérte. Itt sokat nem hallgattam zenét, viszont ahogy láttam, audioworld Gábor keményen beleállt a Gauss szűrő sztoriba. Nem is tudom, láttam-e már Gábort ennyire lelkesnek hifivel kapcsolatban. Annyira lelkes volt, hogy még az I Love Gauss kitűzőt is egyből megbocsátottam neki. Állítólag én is kapok egyet meghallgatásra ezekből a nem is tudom, mikből, de kissé szkeptikus vagyok a témát illetően. Gábor előadásának egy részét meghallgattam, (Nem tudom, tudja-e valaki, hogy mekkora egy bluetooth vevő? Na, senki? Közönségből halkan: nagyon kicsi.) de aztán elszólított a szükség. Hogy milyen volt a hang? A kisebbik ovális doboz szólt éppen, és még a zene is jó volt (Leonard Cohen utolsó lemeze), de valahogy nem érintett meg.

Aztán mi volt még? Ja igen. Taylor Acoustic. Jól néz ki a famunka, de hát ez a márka ebben erős. Dixiland szólt, amikor ott voltam, egyedül egy hatalmas szobában, egyből az jutott eszembe, hogy na ez a fórumon biztos az elsők között lesz, mert nem lehet fikázni az akusztikát, illetve egy relatíve kis doboz szólt egy jó nagy térben, és még basszusa is volt. Egyébként pont ilyen a high-end hang a legtöbb érdeklődő fejében: sok részlet, a bőgőhúr peng, a klarinét meg klarinét, a dobos meg szólózik. Ha itt betenném Lanadelréjt, meglincselnének egy huszonnégy karátos banándugóval.

A többi szobába nem jutottam be, lustaságból, vagy mert eszembe sem jutott. Ja nem, nem igaz, a Unison Research-öket is hallottam. Nagyon pedáns hang, jó nagy és jó fényes hangfalak, minden lemez 500 grammos, ez is olyan lehetőség volt, ahol a simán maradhattam volna többet is, de egyrészt tele voltam zenével, másrészt meg mindenütt ismerősbe botlottam, és beszélgetni meg nem jó, ha az ember figyelni szeretne.

A két AN szoba idén a saját, szintekre osztott rendszerükből az alsóbb szegmenst reprezentálta, inkább a hagyomány jegyében, ugye az OTO és az M1-P1 rendszer több, mint 25 éve éve gyártásban van. A K doboz nekem nem a kedvencem, mint megtudtam az ear.hu-t szerkesztő B. Lajosnak meg igen. (Bloggerek, ha összejönnek) Még akkor sem, ha egy ekkora doboz illik egy ilyen méretű szobába. Ettől függetlenül szombat délelőtt elég sok időt töltöttem ott, és ha nem kergették, hozta a formáját, meglepően egyben volt. Az M1-P1 PP viszont árán felül teljesített. Főleg analógról. Finom, lágy, de folyékony és nagyon élvezhető megszólalás. Számomra az AN hangzás valahol itt kezdődik, és szerintem senki nem mondta volna meg, hogy Push Pull erősítő szól.

Valamennyit itt is voltam, de inkább lazább zenékkel. Ahogy láttam, a Miroslav Vitous lemez és az ecm-ek, főleg az új Anouar Brahem sokaknak betalált. Hát, dióhéjban, ennyi. 

Az AV Trend sok mindent átélt, remélem, ez csak egy átmeneti mélypont és idővel vissza kapaszkodik oda, ahol 2013-2014 környékén volt, hogy egy széles, az audio világának minden szegletét bemutatni képes kiállítássá váljon újra. Ugyanis - mindennek dacára - ez egy teljesen normális hobbi, és egyáltalán nem a puffogó mélyhangról meg a többi közhelyről szól. A zene érték, amit a high-end tökéletesen kiszolgál, és képes élményt nyújtani, ha jól közelítesz hozzá. A lemezgyűjtés pedig korántsem egy öreges, unalmas tevékenység, akkor sem, ha a zenét nem fizikai formátumban gyűjtik, és akkor sem, ha ez idős bácsiknak örökre beragadt Szabó Gábor. Csak remélni tudom, hogy pár év múlva nem az elmúló dolgoknak kijáró rezignációval fogunk beszélni róla.  

*Aki nem tudná, az andok népzene a réges-régi Hifi Magazin egyik kedvelt teszt lemeze volt.