Audio video show Varsóban - rövid képes beszámoló


lenygel_show5.jpgNos, megígértem, tehát kiteszem. Pár fotó és néhány mondat lengyel kiállításról, ahol a Sparkler Audio első európai bemutatkozása történt.

Elöljáróban néhány észrevétel. Eredetileg úgy volt, hogy én is kimegyek, de aztán lemondtam. Bár lehetséges, hogy egy ilyen show-nak van olyan olvasata, miszerint szórakozás, de számomra már régen nem az. Napi nyolc órát állni és lemezeket cserélgetni korántsem mókás, ráadásul én már ezer ilyen rendezvényen voltam és egyiken sem volt semmi új vagy jelentős. Magyarul semmit nem veszítettem azzal, hogy itthon maradtam.

Na de jöjjenek a képek. Tudom, hogy nagyon béna meg irreleváns, mert nem voltam jelen, de azért néha írok a képek mellé, alá, hátha. Mielőtt nekiálltok végiggörgetni a fotókat, szeretném ha figyelembe vennétek, hogy a képeket nem én csináltam és csak néhány szobában készültek.  

lengyel_show-4.jpg

A 308-as szoba és a Sparkler rendszer. A kábelezés szintén japán, Sternklang névre hallgat, az állványok egyediek. Hangulatos volt egyébként és elég nagy. A látogatók visszajelzései alapján jól szólt. Ketten is akadtak, akik a teljes set-upot meg akarták venni.
lengyel_show.jpg

A földszinti szobák közül a nagyobbak között volt az Avantgarde, kiegészítve némi Accuphase-zel. A legtöbb beszámoló szerint itt mindig sokan voltak. A lengyel és a hazai viszonyokat összehasonlítva szerintem meglepő, hogy a Varsói kiállításon nagyjából 12-13 ezer ember jelent meg, viszont a belépőjegyek szinte forintra ugyanannyiba kerültek, mint itthon. (A kinti showra az egy háromnapos jegy 50 lengyel zlotyi)

A kiállítás 2 hotelben és egy fedett focipályán(!) került megrendezésre, idén összesen 175 kiállító volt kint. A mérete kb tízszerese a hazainak, a látogatók viszont csak négyszer annyian vannak. Azért ez is sokat elmond a hobbiról. Viszont a lengyeleknek sikerült elérni, hogy az általuk szervezett kiállítás nemzetközileg is elismert, Európában a második legnagyobb, közvetlenül a müncheni után, idén több, mint 100 újságíró és blogger volt kint. A rendezvény turisztikailag is jelentős bevétel Varsónak.

lengyel_show3.jpg

Kondo Ongaku, fehúzva némi Elrog csővel. Azért egy portörlést megérdemelt volna. Lent még egy kép erről a set upról. A hangfalat nem ismerem. Itt jegyzem meg, hogy a varsói shown a kinti forgalmazók és kereskedők a minimal dolgokat szeretik, mert egyik komolyabb high-end brand sem sokat cicózott, simán csak kirakták a cuccokat, mint látható, itt például a földre. Ebből is egyértelmű, hogy a high-endet nem a hangja adja el. 

lenygel_show-2.jpg

Az egyik magyar márka, ami szinte mindenhol ott van, a Qualiton. A nagyobb online portálok közül, mind a hifi pig, mind a monoandstereo megemlítette, egyértelműen pozitívan. Látszik, hogy komolyan veszik.


lengyel_show6.jpg

Audio Note Uk két szobában is kiállított. Ez a kisebbik. OTO phono SE signature és egy DAC 2.1x  Signature. Ahogy nézem, ISIS kábelezés és egy - feltehetően szint3-as vagy 4-es - E doboz. A kiépítésben számomra rejtély, hogy a kábeleket miért elől vezették el. A szokásos puritán feliratok, sallangmentes szoba.

Akik hisznek abban, hogy kint minden olcsó, itthon meg minden drága, most kaptak egy gyomrost, mert átszámolva takkra ugyanannyi minden, mint itthon. 


lenygel_show78.jpg

A lengyelek - és úgy általában az egész térség - elég erősen képviseltette magát, több tucatnyi cseh és lengyel márka mutatkozott be, vagy hozta ki az új termékeit. A sláger ott is egyértelműen a csöves erősítés és az analog.  Állítólag a lengyelek elég erősek a hangfalakban, és nagyon szeretik a szélessávú hangszórókat. Ez itt az egyik, nekik hazai versenyző.


lenygel_show8.jpg
A végére egy beton hangfal 12 ezer euróért. Meg egy förmedvény. Valami sztatikus panel lehet egy mélynyomóra ráapplikálva. Az elektronika, ha jól látom, Roksan.


lengyel_sho9.jpg

lengyel_show10.jpg

Nos, mint látható, ez a műfaj, hogy hifi show, kint is pont ugyanolyan, mint itthon. Azok pedig, akik abban hisznek, hogy kint minden jó, itthon meg minden szar, esetleg végig nézegethetik a két beszámolót, a hifipigen mindjárt hármat is találnak, plusz egy bevezetőt.

Ide jegyzem meg sztoikusan, hogy én végigolvastam mindegyiket és azokhoz képest az én posztjaimban hemzsegnek a részletes benyomások, míg ott a "nem volt rossz" a legkomolyabb értékelés. Ezt inkább csak azoknak írom, akik rendszeres számon kérik rajtam a sebészi pontosságot, de látható, hogy egyik orgánumnak  sem fontos, hogy minden szobát kielemezzen. 

Utószó gyanánt megkérdeztem Pétert, mennyire volt sikeres a bemutatkozás és hogy mi volt a benyomása, van-e különbség a két kiállítás között. Az egyértelműen nagyobb létszám és méret mellett a legfontosabb, hogy a melegítő nadrágos, kínai púlóveres és sötétített, monitorszűrős szemüveget hordó villanyszerelők helyett jó arcú fiatalok és udvarias családapák voltak többségben. Ez mondjuk nem a show szervezőinek a hibája, sokkal inkább szociológiai jelenség, ami azt mutatja, hogy a magyar társadalomban nagyon súlyos problémák vannak. 

Az is egyértelmű, hogy bárhol is rendeznek bármilyen kiállítást, a demók 99%-ban Diana Krall és társai az örök nyertesek. A Sparkler szobában egyébként Gregory Porter volt a sláger, és amikor esetleg felkerült egy magyar kiadónál megjelent lengyel zene, nem volt különösebb ováció, valószínűleg azt sem tudták mi az, ami azért elég strange. (Ez alól kivétel volt a kisebbik Audio Note Uk szoba, ahol két fiatal srác szórakoztatta magát, Őket láthatóan nem érdekelte egy szemernyit sem, hogy a közönség vevő-e rá vagy sem. Ezen azért röhögtem egyet)

A Sparkler egyébként meglepően sikeres volt, hiszen külön kérés nélkül hozta le mindkét portál (hifipig és a monoandstereo) a rövid (képes)beszámolóját róluk. Innen egyelőre annyi látszik, hogy elkezdtek iránta érdeklődni. Ha ezt lehet majd tesztekre is váltani, és elkezd pörögni a neve, feltehetően elindul valami. Én szurkolok, hogy így legyen.

A végére pedig egy ún. hangulat fotó:

sparkler-1.jpg