Audio Note Cobra a házban

kep05.jpgFebruár végén szaporodtak meg a facebookon az Audio Note uk. nemzetközi dealereinek a posztjai a korábban már belengetett Cobra-ról, amiről én is írtam pár sort. Várható volt, hogy idővel megérkezik ide is.

Még a világvége kitörése előtt meg is jött, de érthető okokból nem sikerült meghallgatni. Azért pár képet és némi benyomás morzsát kaptam, azt meg is osztom, érdemben posztot úgysem tudok belőle írni.

kep04.jpg

Egyelőre annyit lehet tudni a hangáról, hogy - leginkább az AZ dobozokkal - nagyon erőteljesen, gazdagon és komoly attackokkal szól, lévén push pull kapcsolás és 20 watt, ami ugye a triódások között nem jellemző. Többféle kiépítése létezik, van távirányítós változat is, és persze található benne egy usb DAC is, amelyen keresztül ez a rövidke teszt-szerűség is meg lett ejtve. A forrás egy MAC laptop volt.

kep02.jpg

Mivel a csőkészlete elterjedt típusokat tartalmaz, ez később bőven upgradelhető. Illetve a képeken ez ugyan nem látszik, de azért méretre elég nagy és meglehetősen súlyos is. Szerintem jól néz ki, persze a Note féle puritán dizájnhoz képest. Röviden ennyi. Ha elmúlik a világvége, remélem, eljut hozzám is, és meghallgathatom mit tud a Note huszonegyedik századi néperősítője.

kep-01.jpg