A konzervzene mellékíze - AV Trend 2016
Annak ellenére, hogy szombaton szakadt az eső, és a két lemeztáska miatt az esernyőt nem tudtam kinyitni, ráadásul átázott a cipőm, egész jól bírtam.
Annak ellenére, hogy szombaton szakadt az eső, és a két lemeztáska miatt az esernyőt nem tudtam kinyitni, ráadásul átázott a cipőm, egész jól bírtam.
Idén is a Marriott szálló ad helyet az AV Trend show névre keresztelt kiállításnak és bemutatónak, ahol a magyar forgalmazók és gyártók mutatják be, jelenleg mit lehet itthon vásárolni, ha az ember zenét szeretne hallgatni az otthonában audio berendezéseken.
Rövid időre felújítás miatt zárva - ez volt kiírva az ELROG üzemére, de most újraindult a gyártás, írja a Mono and Stereo. Az újraindult gyártás* során a fejlesztés sem maradt el, a 300B típus új dizájnt kapott és természetesen javítottak is rajta, itt-ott. A cég neve is változott, tehát bejött, amit anno megjósoltam, hogy szükségük lesz némi tőkére, hogy rendesen beinduljon az üzlet.
A csövek továbbra is ELROG néven futnak majd, feltehetően elindulnak a brandesítés útján, ami azt vetíti előre hogy talán lesznek olcsóbb típusok is. De ezt már csak én teszem hozzá.
Jelenleg az ELROG által gyártott 300B és 211-es, valamint a 845-ös teljesítmény triódák az elérhető legjobb elektroncsövek a piacon.
A gyártásról van egy rövid video is, amit a vinylsavor blog gazdája, Thomas Mayer készített és osztott meg.
*Update: a bezárásról és az új cégről itt lehet részleteket olvasni. A sztori egyszerű. Az Elrog nem volt financiálisan nyereséges, így a gyártósort, a gépeket és a know how-t átvette egy másik cég, amelynek a neve: Deutsche Elektronenröhren Manufaktur GmbH, vagyis Német Elektroncső Manufaktúra. A fő tervezőjük továbbra is a céget megalapító Dr. Schaffernicht, így várhatóan a minőség továbbra is ugyanaz marad.
Már akkor is tetszett, amikor először belebotlottam ebbe a videóba. Éppen a WE 300B-hez kerestem anyagot, amikor feldobta a youtube keresője. Kíváncsiságból belenéztem. A 2014-es Müncheni Hi-end shown került bemutatásra ez az eredetileg mozikba készült hatalmas tölcséres hangrendszer. A bemutatón a japán úriember irigylésre méltó lazasággal, egy üveg sörrel a kezében tart rövid előadást a WE egyik első hangrendszeréről, ami 1924-ben jelent meg, amikor még az egész audio gyermekcipőben járt.
A kedvenc részem az, amikor elmondja, ezt a rendszert csak nagyon kevesen hallották eddig, mert ugye egyrészt hatalmas, másrészt csak nála lehet meghallgatni, ráadásul a felesége eléggé utálja a barátiat, amikor átjönnek zenét hallgatni.
Valószínűleg az asszony nem volt ott a shown, bár lehet, hogy otthon is így szokott sörözni az úriember, ki tudja.
További érdekesség, hogy a "hangfal" egységei ezzel a Belden hangszórókábellel vannak bekötve. A rendszert csilliós nagyságrendű Silbatone elektronikák hajtják, a videón nem látszik, oldalt vannak elhelyezve. A teljes láncnak elég durva hangja lehet, ráadásul nem könnyen hajtható, mert ezek a nagy tölcsérek alján csücsülő hangszórók többnyire 15 ohmosak.
A Silbatone egyébként ezekre a régi Western Electric cuccokra szakosodott, mármint a felújításukra és - gondolom - az újra értékesítésükre.
A hétköznapok reggeli rohanásában, miután leadtam a gyereket a pillangó csoportba, nagyjából akkor ébredek fel, amikor leérek az évtizedek óta omladozó, hányás- és húgyfoltokkal tarkított Blaha Lujza téri aluljáróba. Mostanában majdnem minden reggel ott fekszik, oldalt a papírkartonból és rongyokból összehordott fekhelyen, a furulyás hajléktalan.
A repertoárja elég szűk, néhány egyszerű dallam, de Morriconét nagyon szeretheti, meg nyilván technikailag könnyű is, így elég sokat játszik tőle. A kedvencem a Jó, a Rossz és a Csúf főcímdala. Először pár hete hallottam, amikor az UH feszt nulladik napjára igyekeztem a budai Nemdebárba, este nyolc körül. Először azt hittem, valami magnó szól, vagy egy nagyon hangos és béna telefoncsörgőhang, teljesen szürreális volt a Blaha aluljáró amúgy is szürreális neonfényében. Többször fel akartam már venni a telefonommal, de egyszer sem engedte - kissé szemérmes a művész. Azóta sajnos megint eltűnt. Így marad a szokásos ébredés: egy csésze tea, már bent a monitor előtt.
Nem csak a technikában folyamatos a fejlesztés, de a blogok háza táján is. Ősszel mindig felcseszem magam, hogy mennyire béna már ez az egész dizájn, amit itt nyomok, és rámtör az újítási kedv. Persze, moroghat az egyszeri olvasó, pont most, amikor már megszoktam.
Mondjuk úgy kissé nagyzolva, hogy futattok egy NOS cső sorozatot, amelynek első része a Telefunken előfokcsőről szólt.
Kerülgettem ezt a témát már egy ideje, mint macska a forró kását. Óvatosan, de azért szűkülő spirálban mozogva. Nyilvánvaló volt, hogy a várakozás majd eredménnyel kecsegtet, hiszen a macska is tudja, hogy a kása bizony egyszer ki fog hűlni és akkor megeheti.
A korábbi cikkben kipróbáltam mit tud a japán audio headek egyik kedvenc hangfalkábele, amiért egyébként annyit kérnek, mintha az audióban belépőszint legaljáról kellene választanunk.
Korábban megvolt a kicsi PSVANE, ami nem is szerepelt olyan rosszul, mint azt a “kínai ipar remekei“ szófordulattal szoktak elintézni kissé cinikus hifisták. A PSAVANE márkanevet a máig termelő, eredetileg még az ötvenes években indult, állami Shuguang gyárból kivált szakemberek alapították. Pontosabban a mérnököket elcsábító, a cégbe tőkét pumpáló Valakik.