Tart már egy pár éve a kínai ipar térnyerése a hifiben. Az érdekes az, hogy bár mind a tőke, mind a méret, mind a tudás megvolt, a kínai hifi mégsem tarolta le* a piacot, mint mondjuk az élet más területein.
Olvasom a positive feedback review-ját az OTO SE Signature-ről. A cikk ott kezd, hogy hát kellene egy kisebb rendszer az irodába, mert az nem árthat, aztán oda lyukadunk ki, hogy az OTO kvázi feleannyiért szebben muzsikál, mint az ezüst Meishu.
Megújult a hifi piac oldala. Az újulás leginkább az oldal dizájnját illeti, de amint írják, a régi cikkek feltöltése folyamatban van. Ki tudja, lehet, hogy találunk olyat közöttük, ami bejöhet.
Itt van mindjárt 2013, és egyből belevágunk a legközepébe. Megint a menőség minőség?
A Marantz lassan hatvan éves történetében voltak szebb fejezetek is, mint a mostani, és minden bizonnyal Saul B. Marantz sem így képzelte el a jövőt, amikor 1952-ben eladta az első erősítőjét Amerikában.
Kultikus erősítőkről* esett már szó nem egyszer az Audiolife oldalain, elég csak az egyik olyan postot megemlíteni, amely folyamatosan az olvasottsági élvonalban van: a Sugden A21. Az egyszervoltban olyan hifi termékekről írok, amelyeket már nem gyártanak, de a használtpiacon fel-felbukkannak és nem is időznek ott túlságosan sokáig.
Gyakran van úgy, hogy az ember, amikor keres magának valami megoldást digitális fronton, tudja, hogy mit akar, ott van a fülében a hang, de sehogy sem találja azt a készüléket, ami egyben tudja mindazt, amit szeretne.
