Idén valamiért előrébb jött a dátum, ami tekintve a szomorkás novemberi hétvégéket, némileg szerencsés. Bár én kedvelem a késő őszt, de ez most mellékes.

Szóval idén is lesz "só", éppen ezen a hétvégén, és ahogy nézem, a mostani felhozatal kb lefedi a megcélzott tematikát - a high-end szépen lassan kikopik, marad a nívós audiofil, örülhetnek azok, akik nem hisznek a drága dolgokban. Olcsón jót, ez kb minden Tesco jellegű, a fogyasztói kultúrára építő kereskedelmi cég mottója, de ez persze némileg csúsztatás, a hifiben valóban létezik ez a fogalom, úgy hívják, hogy best buy. Jó magyar szó sajnos nincs rá, egy időben a csúcs vétel címke volt, de hamar kikopott.  

Bár, ezektől nem kell és nem szabad nagy csodát várni, a szintek így is, úgy is megvannak, akkor is, ha sokan ezt nem szeretik elfogadni. A vásárló dönt, hogy neki hol van az a szint, ami elég.

Mindenesetre ne szaladjunk ennyire előre, majd meglátjuk, mi lesz a realitás. Ja és idén máshová kell menni, bár eredetileg a West End oldalában lévő Hilton volt a kiindulás, onnan költözött a rendezvény el, majd most vissza. 

Ebben az évben úgy alakult, hogy nem kell kint demószolga szerepében dj-znem, így mezei látogatóként leszek kint. Őszintén szólva eléggé ingadoztam azon, hogy kimenjek, de végül győzött a megszokás. A kiállítókat tekintve engem sok minden nem csigázott fel, de lehet hogy az én ízlésem változott meg, az viszont egyre inkább tűnik igaznak, hogy szűkül a kínálat, már ami a kiállított brandeket illeti.

Egy ilyen shown itthon nem nagyon lehet eladni semmit, ez kb nyílt titok. A kiállítás nagyjából arra jó, hogy lássák, létezünk és egyfajta első benyomást lehet szerezni, az újaknak meg bemutatkozni. Ehhez viszont jól jön, ha ott a high-end részleg, mert a látogatók kifejezetten élvezik, ha valamin felháborodhatnak, vagy megütközhetnek, esetleg elcsodálkozhatnak.

(Kötelező és elég szórakoztató olvasmány a kiállítás utáni fórum topic. Főként azoknak, akik mindkét oldalt - kiállítói és látogatói - látják, na meg a kezdő szociológusoknak, hogy hol is tart az a dolog a fejekben így 2018-ban.) 

Az egyszeri prospektusgyűjtögetőnek ez az élmény, és nem a hang, mert azt a nagyon nagy hányada általában nem tudja sem reálisan megítélni, sem a helyiértékén kezelni. (Nekem egyébként az egész vircsaftról megvan a kellően lesújtó, de nem túl cinikus vagy ironikus véleményem, ami nagyjából kiderülhetett már mindenki számára, aki akár csak egyetlen beszámolót is elolvasott itt blogon)

Akiben van valódi vásárlási szándék, az majd úgy is egyedileg, személyesen fogja megtenni az ismerkedését vágyai tárgyával, nem a tömegben és a zajban. Na de legyünk pozitívok, az viszi előre a világot, törjünk ki a sötétségből a fényre, és látogassunk ki, ugyanis ez az egyetlen és még létező esemény, amikor ez a furcsa hobbi megmutatkozik a nagyközönségnek. 

Kandace Spring az új Norah Jones. A Blue Note-nál már jó ideje megvan ez a vonal, ami a könnyen emészthető, kissé neo soulos, popos irányzatot illeti, és az idei új női hang egyértelműen Springé.

Volt régen a blogon egy "sorozatom", ahol olcsó lemezeket ajánlottam. Annyira nem érdekelt senkit, hogy kimúlt. Lett helyette a mixajánló. Ez is haldoklik. Ilyen ez a popszakma, szokták mondani. 

Elég gyorsan pörögnek az események elektroncső fronton. Még be sem indult az ősz, ami hagyományosan szezonnak számít a hifiben, máris friss, ropogós hírekkel tudok szolgálni.

Hosszú időn keresztül a szlovák JJ 300 B volt a filléres megoldás, már, ami a 300B legismertebb triódát illeti. Szinte mindegyik, a piacon kapható gyári kit-hez ezt a típust adták, és a tesztelők sem fukarkodtak a dicsérettel. Nem drága, elég megbízható, és simán hozza az audiofil hangot.

Lehet, hogy unalmas már, vagy úgy tűnik, hogy nagyon nyomom ezt a Sparkler dolgot, de hát ha egyszer megint landolt nálam egy olyan erősítő, ami kuriózum, akkor nincs mit tenni, meg kell írni.

Ahogy az lenni szokott a külhoni betelepülőkkel, akár még Los Angelesben is, behozzák magukkal a saját kultúrájukat. Ebben az esetben is ez történt, bár kissé más formában, mint ami eddig Japánban megszokott. Mondom én, aki még egyszer sem látott ilyet élőben, tehát sok fogalmam nem lehet róla.

Mindegy, gondoltam, egy posztnak elmegy, bár engem mondjuk meglepett. Én ugyanis botor módon úgy gondoltam, hogy egy akármilyen kávézót üzleti alapon lehet, vagy inkább érdemes üzemeltetni - úgy tűnik, hogy naiv vagyok.

Ahogy nézem, ebben az esetben ez nem szempont. Illetve nem tudom, hogy mennyi a megtérülése egy ilyen rendszerrel dolgozó helynek, és hány kávét vagy koktélt kell eladni ahhoz, hogy visszajöjjön a beletett pénz. Azt viszont még nem mondtam, miről van szó. A helyet Báránybőrbennek (In a Sheep's Clothing) hívják, és a szomszédos Lupetti Pizzériának a része, a művészeti negyedben.  

Igazi multikulti. Japán kissa* ihletette hifi lounge, ahol pár méterre olasz pizzát sütnek, a kávézóban és bárban japán whiskey-t adnak, és angol hifin szól a zene, több, mint 1500 lemez közül válogatva. A tulaj elképzelése szerint ez a kissé furcsa kissa is ugyanazt szolgálja, mint a japánban található többi: találd meg a lelki békéd és igyál vagy éppen egyél valami finomat miközben halkan szól a zene egy elég komoly high-end rendszeren.

A rendszert két Audio Note Uk. Jinro Sochu, azaz két monoblockosított Baby Ongaku szolgáltatja. (Darabja kb: 8 millió forint). Tartozik hozzájuk egy M5-ös előfok, ez kb 5 milla, és két custom made Garrard 301-es lemezjátszó, ami simán lehet szintén milliós nagyságrend, karral és PU-val együtt, főként, hogy ez utóbbi szintén AN, az IO szériából. A Garrrardokkal egyébként dj-zni is lehet, van hozzájuk egy Condesa Electronics keverő is.

Mindehhez jön még a hangfal, egy 1973-as Klipsch Heresy és egy Klipsch horn, ez az egyik társtulaj saját gyűjteményéből való. A hely egyébként a maximális kikapcsolódást szeretné nyújtani, ehhez a zenén és a hangulaton kívül - koktélokat is tudnak felszolgálni. A filozófia egyszerű: aki ide betér, ne a telefonját nyomkodja, hanem a zenét hallgassa, és kapcsoljon ki a kinti őrült világról kissé leszakadva. Ehhez külön szetteket állítanak össze egy dj-k, egy napközbenit, és egy estit.

Hát szóval valószínű, hogy itt nem a befolyt bevétel a lényeg. Életérzés és lazulás high-end módra. Ha valaki arra járna, esetleg ugorjon be egy kávéra. Vagy egy japán whiskeyre.

Az eredeti cikk itt.

A hely meg itt.

*Aki nem tudná, a kissa egy japán kávézó típus, amiről amúgy már írtam. 

 
Gabriel Kahane az újgenerációs singer songwriterek egyike. Ami nem is lenne olyan érdekes, hiszen Kahane semmi különlegeset nem tud, egyetlen zongorán - egy Yamaha grand pianón - adja elő történeteit, amelyeket egy monstre, harminc napos utazás során idegenektől hallott, majd megzenésített.

Önéletrajzi elemekben bővelkedve jelentem ki az Igen Tisztelt nagyérdemű előtt, hogy nagyjából tíz éve nem voltam a Sziget Fesztiválon, azaz a Szigeten. Nyilván nincs egy szemernyi hírértéke sem a dolognak, de számomra fontos. Hogy miért? Mindjárt elmondom.

Utólag felidézve az eseményeket, az történt ugye, hogy megkaptam a teljes Sparkler rendszert egy hétre, ún. tartós tesztre.