Azt írja a downbeat-en az egyik kritikus, hogy sokkal több figyelmet kellene szentelni Lizz Wright énekesnőnek.

Kezdjük ott, hogy én ezt a cikket tulajdonképpen nem akartam megírni. Na jó, de akkor miért tettem mégis? Többek között azért, mert tanulságos. Meg azért, hogy megint legyen egy új poszt hátha lehet belőle valamennyi információt szerezni. És most jöjjön jó sok hasonlat arra, hogy miért:

A legfrissebb vinylcheckben számtalan újdonság mellett néhány magyar lemezt is szemlézünk! Kihagyhatatlan alkalom, szóval gyorsan, görgessetek tovább.

Korábban ugye az volt a legfőbb gondom, hogy a cd hang otthon olykor előzte a vinylt. Jó, ez így azért nem egészen igaz.

Ezer és egy éve nem írtam már zenéről, de történt, hogy reggel felkeltett a gyerek, megláttam az íróasztal szélén a cumisüveg mellett az ott heverő lemezeket, és arra gondoltam, hogy kitöltöm azt az egy órát, ami maradt még a reggelből, visszafeküdni már úgy sincs értelme.

Mint köztudott, magamat nem tartom audiofilnek, még ha mindent meg is teszek azért, hogy annak lászódjak. Van például vinyl kills mp3 feliratú pólom!

Olvasom mostanában az interneten, hogy a legmodernebb dolog ma a zenereprodukcióban a háj res ajdio. Éljen! - gondoltam először. Végre! Most jön az igazi demokratikus hájend, ami mindenki számára elérhető, és nem kell milliókat költeni, ha ún. "kiváló minőségben" szeretnénk hallgatni kedvenc előadóinkat. Ha szavazni kellene, akkor én két kézzel szavazok a veszteségmentes fájlokra. Minden háztartásba hi-res audiót!

Ezer éve ígérem, hogy készítek egy interjút egy olyan emberrel, aki közelről ismeri a felvételkészítés titkait. Lévén a hifi egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb része maga a „lemez”, a zenei felvétel, amit otthon lejátszunk.

Figyelem mostanában, hogy mi történik a blue note-nál és bevallom, nagyon tetszik.

Remegett az ujjam a gomb felett egy darabig, de meggondoltam magam. Analógról írni – na, ez
a retro.