Zene- és mixajánló egyben
Az elmúlt időszakban rengeteg mix került fel, lévén minden zenei rendezvény leállt és hát mi mást is lehetne csinálni, mint otthon ugyanazt, mint a klubban?
Az elmúlt időszakban rengeteg mix került fel, lévén minden zenei rendezvény leállt és hát mi mást is lehetne csinálni, mint otthon ugyanazt, mint a klubban?
Egy magányos férfi, egy Nagra, egy mikrofon és sok szép táj, ami alatt a Nils Frahm zenéje szól. Kb ennyit sikerült megértenem ebből a videóból, ennek ellenére jó nézni a sok nagytotált, meg hallgatni a finom hangfüggönyt a field recordingsok alatt. A videonak ugyanaz a címe, ami Nils Frahm - mostanában nagyon divatos - kortárs klasszikus, ún. modern classical zenész új lemezének, én is ezért néztem meg; egyébként a lemez elég jól sikerült, még ha levonjuk a hype-ot, ami Frahmot mostanában körüllengi, akkor is.
Egyelőre nincs belőle fizikai formátum, viszont valaki teljes egészében feltöltötte a YouTube-ra, én is itt hallgattam meg az egyik hajnalban, amikor nem tudtam aludni. Az anyag, mélyen melankólikus, vagy inkább mély és melankólikus, szép és persze ebből következően meglehetősen szomorú is. Nekem akkor pont jó jött, hogy elűzze az álmatlanság okozta fáradtság és kétségbeesés érzését.
Nehéz úgy kiemelni egy hosszú és tartalmas életműből néhány lemezt, hogy legalább ne vázoljuk fel röviden az alkotó diszkográfiáját. Főként, ha egy lassan negyven éves pályafutásról van szó.
Idén nyolcvan éve, hogy a legendás Blue Note lemezcég megkezdte működését. A jubileumot persze újrakiadásokkal ünneplik, főként vinilekkel. De van ennél is izgalmasabb dolog is, amit érdemes ajánlani.
A szokatlanul szótlan Don Was ebben a videóban inkább csak kérdez. A Tone Poet névre keresztelt sorozat az eredeti mesterszalagokról készült lemezeket jelenti. A videóban minden benne van, a vágószobától egészen a lemezgyárig. A Tone Poet idei listája is elég impozáns, és persze jövőre is folytatják a megjelentetéseket.
Mint minden ilyen esetben, itt is használják a mágikus audiofil kifejezést, ami ne tévesszen meg senkit, ettől függetlenül ezek valószínűleg valóban baromi jó lemezek. Persze, ha valaki eredetit szeretne, egy részük még elérhető - vagyonokért, tegyük hozzá.
Igaz, sajnos ezek a lemezek sem lesznek olcsóak, lévén a forint egy ideje gyengélkedik, de ezzel sokat nem tudunk tenni. Azoknak, akik mindent átszámolnak, elég felmenni a honlapra: 35 dollar egy darab. Én a magam részéről a Joe Henderson és a Gil Evans lemezeket biztosan megveszem. Azt sajnálom csak, hogy Cassandra Wilsontól pont nem a három nagyon jól sikerült és ma már klasszikusnak számító lemezét adják ki ebben a sorozatban, hanem a kevésbé érdekes, ám sokkal sikeresebb Glamoured-ot. Viszont motivációnak elég volt, így a régóta tervezett Wilson cikket is megírom.
A két ünnep között szerintem lesz egy szusszanásnyi időm rá. Ja és persze akarok egy pólót is magamnak, ha már ecm-es van.
Ha pedig az új megjelenések közül válogatnál magadnak, akkor az új Agnes Obel lemezt ajánlom (MYOPIA), van belőle vinil is, méghozzá átlásztó kiadásban. Itt egy dal róla:
Szerintem tök érdekes dolog, hogy a zenei fősodor mellett milyen megjelenések azok, amelyek valamit visszaadnak a korunkból, egy olyan világból, ahol a kereső algoritmusok irányítják az életet.
Megbeszéltük, hogy ki veszi meg a jegyeket, mert én éppen a fél hetes előadás kezdésre fogok odaérni. Először ezt túlóvatoskodásnak éreztem. Arra gondoltam, hogy ki néz ma zenei dokumentumfilmeket - főleg moziban? Leszünk vagy öten a nézőtéren, na jó tizen, de semmi extra.
A dán zenekar utolsó nagylemeze, a Piramida, ami egy elhagyatott, a sarkkörön túli halott városról szóló konceptalbum volt, elég nagyot szólt az indie-pop-rock szcénán belül, és mivel bekerült pár év végi ún. "legjobb lemezek" válogatásba is, így azon kívül is.
Nem tudom, ki mennyire figyeli a nemzetközi angol nyelvű zenei sajtót – én sem követem szorosan – de úgy tűnik, hogy óriásit szólt a Norman Fucking Rockwell! címre keresztelt album.
Ha kattintékony figyelemfelkeltő címekben utaznék, írhattam volna azt is, hogy a jelenleg élő egyik legjobb gitárosnak most jelenik meg az első lemeze a Blue Note-nál, ami ugye meglehetősen híres jazzkiadó. Valójában azonban a lemeznek már voltak előzményei, mégpedig Charles Lloyd korábbi albumán, ahol Frisell volt a vendégjátékos.