Tegnap este egy házibuliban valami Szigetes poénra mondják a többiek, hogy Winehouse örökre lemondta a fellépéseit. Felkapom a fejem, mire a többiek visszakérdeznek: miért, Te nem tudtad? Hétvégén alapjában véve nem nagyon netezek, csak ha muszáj.

Még percekig azt hiszem, hogy szivatnak. Kimegyünk az erkélyre, narancssárgán esteledik. Winehouse sohasem volt az a díva alkat, és a végén (most már mondhatjuk) pedig inkább már önmaga paródiája, annyira szétesett, a hírek is inkább erről szóltak, nem a zenéjéről. Pedig az jó volt. A hangja mindent vitt, a soul és a az R'n'B sajátos elegyének keveréke hozta meg számára sikert. Korábban azt írtam a lemezéről - Back To Black -, hogy amennyiben a művésznő nem tol fel túl sok tudatmódosítót a vénáján, esélyünk lehet a következő lemezét is kezünkbe tartani. Nem tudom kifejezni, mennyire rohadtul nem örülök, hogy nem lett igazam.

Minap hallgattam egy analóg rádiót, The Fisher márkanévre hallgatott, több, mint 40 éve jött ki a gyárból, azóta megjárta a fél világot*, több tucat tulajdonosa volt, utazásai során a külső faborítása is eltűnt. 

Egyesek szerint Tarantino legérettebb filmje. Ezt a jelenetet különösen szeretem. Végül is, erről szól a dolog, ezért is töltöttem fel. Engem ezidáig elkerült a digitális forradalom, pedig elég gyakran veszek új dolgokat. S bár ebben a rövid jelenetben ugyan már nincs benne, de természetesen Delfonics. Nagy film, nagy zene. 

AJ van den Hul elmúlt hetven éves, ebből is látszik, hogy akit egyszer elkapott a gépszij, az már örökre hifista marad. Van den Hul amúgy itthon meglehetősen népszerű, ezt onnan gondolom, hogy minap szortíroztam a kidobásra ítélt újságokat, és a kezembe akadt a Sztereó Magazin egy régebbi példánya, benne az öreg Mesterrel egy interjú. El sem kellett volna olvasnom, elég sok mindenre emlékeztem belőle, pedig ez még a hazai hifi hajnalán volt, valamikor a kilencvenes években, legalább tíz éve.

Miközben Thurston Moore (Sonic Youth gitáros, énekes ) új lemezét hallgatom, Demolished Thoughts - ilyen vidám címet adott neki -, és kint nagyjából óránként változik az időjárás, hol esik az eső, de inkább csak pár csepp, hol süt a nap, mint egy normális nyáron, hol meg egérszükre felhők takarják az eget, mint ősszel.

Kellemesen telnek a napjaim mostanában. Délután, a melegtől bágyadtan, lesötétített nappaliban a kanapén heverve újrahallgatom a lemezeimet.

Amon Tobin, a hatásvadász hangfüggönyök és az experimentális elektronika kreátora új lemezzel jelentkezett. Figyelemre méltó dolog, hogy nagyjából öt éve egyáltalán nem követem, mit ad ki a ninja, de ebben az évben ez már a második lemez, amit megveszek.

Az igen és a nem

Az interneten tengernyi blog van. Többségük nem szól semmiről. Kiraknak egy képet, írnak alá két mondatot, és már kész is a poszt. Kérdés, hogy ezeknek mi értelem van azon felül, hogy oldalt ott villog a flashes reklám, amiért valakik valahonnan pénzt kapnak. Pontosan ez az, amit én nem szeretnék.

Minden hifi láncnak vannak fejleszthető pontjai. A folyamat gyakorlatilag végtelen, hiszen a fejlődésnek alapfeltétele, hogy mindennél van jobb. Az egyre tökéletesedő ipari szabványok és az elektromikrószkóp elterjedésevel egyre jobban értjük, hogy az anyagban bekövetkezett változásoknak milyen audiofil tulajdonságai lehetnek, mely területeken lehet őket felhasználni, és milyen mélyen tudnak részt venni a hifi lánc zenereprodukciós szerepkörében.