Junji Kimura (47 Lab) azon egyszemélyes gyártók közé tartozik, aki annak ellenére, hogy jó messze él és alkot tőlünk, ráadásul egyáltalán nem szokványos dolgokat készít, elég ismert, szinte már híres is.

Éjfélkor kéken világít

Lehet, hogy pont azért, mert nekünk, európaiaknak (mostanában illik lenézni mindazt, amit ez az összefüggés takar, én az eredeti értelmében használom) egzotikus. Amellett, hogy ebben kétségkívül van némi igazság, szerintem sokkal inkább a kvalitása miatt kapták fel ennyire. Nem titok, hogy Kimura elhíresült cd futóművét, a PiTracert használta annak idején például Kondo is. Hozzájárult a 47 lab gyors terjedéséhez, hogy Kimura lépett először a leghatározottabban arra a mára triviálissá útra, hogy a tranzisztorokat és IC-ket olyanformán használta, mint a többi gyártó a csöveket. Termékeiben a sajátságos műszaki megoldások, a sallangtalan és puritán egyszerűség, illetve az a végtelenül csendes profizmus, ami szinte egyik napról a másikra a high-end élvonalába röpítette a műszaki skatulyáikra oly büszke, de rémisztően korlátolt hifistákat már az első pillanattól fogva hergelte. Természetesen - mint az a legtöbb esetben történni szokott - ez a nyílt ellenszenv nem ellene, hanem mellette szólt. Az ismertségét és a reputációját tovább növelte. Nagyon úgy tűnik, hogy Kimura ma az első számú japán (fél)underground tervező. Lehet, hogy éppen ebből próbál meg kitörni, amikor egy teljesen új termékcsaláddal jelentkezik? Nem tudom. Nekem úgy tűnik, hogy a Midnight Blue sorozat sokkal inkább hasonlít hifi készülékekre, mint mindaz, ami ez idáig kikerült a keze alól. Mintha Kimura elkezdte volna európai szemmel nézni az erősítőit, dac-jait és cd játszóit.

Nem a méret a lényeg

A képeken ugyan nem látszik jól, de a Midnight Blue sorozat a méretei tekintetében nagyon is beleillik az eddigi portfólióba. A fotókon, amelyeket a 6moons.com-on közölt összefoglalóból  loptam, az egyiken van egy gyufaszál, azon látszik, hogy ezek éppoly kicsik, mint a Shigarakik. Az első jellegzetéssük, ami egyébként Kimura egyik felismerhető kézjegye: az anyagválasztás. A Midnight Blue mindegyike hidegen hajlított, festett alumínium. Annyiszor volt már erről szó, hogy unom már állandóan ismételni: a 47 lab esetében a házak anyaga és a felépítés szerves része az elektronikának, többek között a hűtésért és a rezgések eliminációjáért is felelős. Kimura eddig is ódzkodott a hétköznapi anyagoktól és formáktól, ahol lehetett, kerülte őket. Jól felismerhető stílusa továbbra sem változott: a cd játszókon nincs lemeztányér, a korong szabadon forog; az egyes készülékek összehangolt és szerves rendszert alkotnak; a nem szokványos, szögletes formák most is jelen vannak, de például a tápokat már egybeépíti az elektronikával.

És ezzel együtt az alkalmazott technológia sem változott: IC-k, burkolatuktól megfosztott kondenzátorok, spártai egyszerűség és zseniális megoldások jellemzik őket. A Midnight Blue nem olcsó sorozat. Valahol a Shigaraki és a Reference series között helyezhetjük el. A beszámolók alapján azonban továbbra is ugyanolyan minőségi és egyedi hangzást szolgáltatnak, mint az eddigi termékek. Aki szerette a 47 labot, eddig is ezért szerette, ez a jövőben sem fog változni. Persze előny, hogy van egyfajta kézműves aurájuk is, amit sokan a zen buddhizmussal azonosítottak, szerintem tévesen, ehhez most egy kissé színesebb, életrevalóbb dizájn társult. Nekem ugyan jobban bejött a Shigaraki nyers és közvetlen „handmade raw” stílusa, de a Midnight Blue-t is el tudom fogadni, bár az én ízlésemnek talán kissé túl bazáriak. Mindesetre örvendetes, hogy a hifinek ez az ága is változik, fejlődik. Illetve megnyugtató, hogy Kimura még mindig az, aki: a sajátos elgondolásait maximálisan megvalósító szakember, aki üde színfoltként kiragyog a sok egyen stílusú, élettelen és jellegtelen márka és készülék közül. Kifejezetten kíváncsian várom, hogy meghallgassam az „éjkék” sorozatot.