Ezer éve tervezem, hogy megvizsgálok közelebbről egy legendásnak számító alkatrészt, megnézem, miért lett sikeres, milyen változások történtek vele az idők során, és hol tart most.

Nem könnyű egyébként egy ilyen írást összehozni, már csak azért sem, mert a google-nek is megvannak a maga korlátai. Bármennyire is próbál precíz lenni az ember, összegyűjteni a fellelhető infót, mindig marad valami, ami kimarad. Mivel az audiofil világ nem egy túl széles réteget érintő hobbi, az igazán eldugott, egy-egy szaki által félig-meddig megírt cikkekre nagyon nehéz rátalálni. Arról nem beszélve, amikor éppen olaszul van – a gáz akkor van, ha abban van a lényeg. A fórumokat átböngészni iszonyú időigényes, és az én fejem sem „káptalan”, szóval marad a mély merítés, aztán lesz, ami lesz.

Szóval itt van ez a DAC chip, amire sokan esküsznek. Tudjuk, hogy rengeteg olyan cd pörgetőt adtak el, amelyben ez a dac chip van, tudjuk, hogy a NOS verziója a non-plus-ultra, tudjuk, hogy a hangját a gyakorlottak ezer közül is felismerik. És tudjuk, hogy a legendák mögött mindig van egy-két érdekesség, ami gyakran izgalmasabb, mint maga legenda. Figyelmeztetés! Tizennyolcas karika! Ez a cikk inkább DIY-ről fog szólni, mint az audiofil termékekről, vagy mint bármi másról.

A Főnixmadár

A saját tapasztalatom egyébként az, hogy igen-igen ritka az a madár a DIY egén, amelyik tényleg tud repülni, ellenben nagyon sok a dodo vagy a strucc: madárnak néz ki, de a lényeget nem tudja. Az igazi high-end DIY pedig, amikor a rögzített zene minden tekintetben nyújtja a maximális élvezeti faktort, az maga a Jeti: még senki sem látta, de hisszük, hogy létezik. Ugyanis a DIY sem váltja meg a világot, ahhoz, hogy elérj a csúcsra, nagyon sok időre van szükséged, többnyire kevés hozzá egy ember, és ezek mellett is rengeteg a buktató, a leggyakrabban egyszerűen nincsenek meg a tárgyi feltételei. A patinás high-end cégek mögött is tervezői csapatok állnak*, valamint sok-sok év fejlesztése, ráadásul nem mindenki tudja finanszírozni a folyamatos kutatás-fejlesztést, főként, ha nem jön vissza az ára. A TDA chipnek ez az egyik előnye. Mégpedig, hogy relatíve könnyű belőle jó hangú készüléket faragni, megvannak a jól bevált trükkök, amelyek többnyire azonos eredményt produkálnak. Erre vagyok most kíváncsi, hogy meddig lehet elmenni vele és mi vár az út végén?

Az aranykor

A TDA 1541-ről és annak későbbi, A betűvel jelölt verziójáról alaphangon össze lehetne írni vagy hat oldalt. Akit érdekel, itt van egy rövid összefoglaló. A chip felépítése egyszerű és jól átgondolt technológiát alkalmaz, de ettől még nem lesz valami legenda. Itt is kellett egyfajta plusz, ami megadta a lökést. Nyilván az is közrejátszott, hogy könnyen hozzáférhető, a fénykorban -- 1989-től egészen 1995-ig --, mikor is cd játszók milliói készültek ezzel a chippel, még sehol sem volt a mára megizmosodott legenda. Amint leállt a gyártás és az internet megjelenésével beindultak a DIY fórumok, valóságos szekták alakultak a TDA fanokból, ma már fillérekért beszerezhető cd-játszók lettek egyszerre nagyon jó hangúak pusztán csak azért, mert ezt az IC-t használták bennük. Önmagában persze a TDA1541A nem garancia semmire, lehet belőle jó, kevésbé jó és pocsék készüléket fabrikálni. A szomorú valóság az, hogy a rengeteg, kifejezetten kommersz készülék között iszonyú nagy a szórás, és a legritkább esetben ugorják meg az audiofil mércét. A DIY közösségnek egyébként éppen ez a szerencséje, mármint a tömeges gyártás, ugyanis igen könnyű hozzájutni egy cd játszóhoz, ahol magunk is tesztelhetjük, megérdemli-e a mágikus chip a hype-ot, vagy sem.

Amikor a hóhért akasztják

Nem akarnám én itt feltalálni a meleg vizet olyan mondatokkal, hogy nagyon nem mindegy, mit és mire cserélünk ki a dac környezetéből, mert ez közhely, ilyet bárki tud csípőből. (Ráadásul tele a net és a padlás a különféle tuningokkal) Illetve olyanokkal sem borzolnám a technikailag képzett olvasóim idegeit, hogy az IC hangjáról kezdek el állításokat megfogalmazni, ami nyilvánvaló tévedés lenne, hiszen önmagában egyetlen dac IC sem szól. De oké, nézzük meg, mit szeretnek a TDA-ban a fanok? Mondják, hogy legnagyobb előnye a hosszan hallgathatóság. Emellett tiszta a középsávja, átlagon felüli a basszusa, sőt, még a részletei is rendben vannak. A legtöbb mod a kimenet utáni analóg fokozatot, a kondikat, az opampokat, és a „kritikus” helyeken lévő alkatrészeket cseréli. Éppen erre voltam én is kíváncsi. Egyrészt arra, hogy egy mezei, kutya közönséges cd játszó mennyire lóg ki a kommerszek közül, illetve, hogy némi piszkálás után kifogjuk-e az aranyhalat?

Jáááámáhá - cdx-630E

Nem egy drága cucc, nem kell rá éveket gyűjteni. A maga korában a kommersz-kommersze volt. Olyannyira, hogy ugyanebben a kaszniban árultak Sony-t is, majd évente kihoztak egy újabbat, rendkívüli komolyan átdolgozva: két gomb odébb került, ilyesmi. Szóval semmi lényeges. Amikor először hallgattam, egy lyukas petákot nem adtam volna azért, hogy egyáltalán megszólal. Nagy volt a csudálkozás, amikor mégis lejátszotta Karl Böhmöt egy régi Deutsche Gramofon cd felvételről. Pedig hallottam már rövid audiofil életem során pár készüléket, ahol azért a vezénylés jellegzetességei nem álltak össze, és nem is ez volt a legnagyobb gond. Oké, annyit tudtam, hogy belenyúltak. A DIY-et egyébként soha nem írtam le, sőt, de mint fentebb írtam, ritka volt az olyan típus, amit közelebbről is meg akartam ismerni. Ennek adtam esélyt, persze benne volt a pakliban, hogy hamar visszaadom. Lassan két hete hallgatom, és még nem akartam felállni egyszer sem előle.

De inkább nézzük/halljuk az előnyöket. Nagyjából két nap kellett, hogy megszokjam. Először ködösnek és kicsit elmosódottnak éreztem, mindenesetre a magas frekvenciák nem éltek eléggé. Középre húzott, az énekhang beleolvadt a háttérbe. Öregecske, de még nem teljesen elmeszesedett. Ugyanakkor volt benne valami, ami megfogott: egyben volt. És nem kiabált. Amolyan szürke eminenciás, aki egyszer csak megtáltosodik. (A vén kujon, amikor bedobja a Viagrát) Az első tapasztalat az volt, hogy nem tudtam zavarba hozni. Az volt a terv, hogy megkínzom egy kis rock zenével, majd drone-nal, de tisztességgel, hogy úgy mondjam, böcsülettel helyt állt.

Just relax

A hangzása ugyanakkor mérföldekről felismerhető: meleg és lágy, kicsit szűk frekvenciasávval, kissé fakó színekkel, de van szíve és lendülete. Ez még nem a nagyok dinamikája, csak annak előszobája (vagy inkább a lépcsőház). Akar zenélni - és ez az igazi előnye. Nem mindenben remekel, de amit csinál, az hihető. Sehol nem lesz sok, a lemezeinken lévő hibákat diszkréten elsimítja, talán egy kicsit túlságosan is, a különbségek például alig érzékelhetőek. Nem háklis, egyszerű, és a maga egyszerűségében könnyű elfogadni. Mint egy remete: tiszta és meditatív. Az lehet, hogy nem fogja felcsigázni a kíváncsiságod, de felingerelni sem fog. A legnagyobb bajom, hogy tölcsérszerű, azaz a frekvenciasáv szélein lekonyul.(oké, nem lesz több erotikus hasonlat) Innen még sokfelé vezethet az út, lehet például rosszabb is, ez majd kiderül a folytatásban.

A cikk megírásához köszönetemet kell kifejeznem az Audio World-nek. A képek egy része illusztráció.

*Persze a hétköznapi felhasználó jobban szereti, ha csak egy ember nevét kell megjegyeznie, így általában egyet tolnak a reflektor fénybe.