Volt ugye az a tervem (“I’m thinkin’ about a master plan”), hogy minden idők egyik legismertebb és legjobb hangúnak tartott, tömegesen elterjedt DAC chipét megvizsgálva jól kipróbálom, mit lehet belőle kihozni, ha megadunk mindent, amit csak “házi körülmények” között tudunk.

Kis pénz, kis hifi

Igazi közép-európai tuning, amelynek ugye mindig az a célja, hogy kevés pénzből jót "alkossunk", ha már a tömeggyártás megöli a Hangot. A járulékos problémáktól pedig nagyvonalúan eltekintünk. (Úgy is mint a használtpiacon való tovább értékesítés biztos buktája). Alkalmazkodva a helyzethez, nem azt a célt tűztük* magunk elé, hogy a kiváncsiak, akik esetleg utánunk akarják csinálni, a fél életüket az e-bayen töltsék, beszerezhetetlen alkatrészek után kutatva, egy olyan donort választottunk, amit bárhol lehet lőni nagyjából egy Deák Ferencért, azaz 20 ezer forintért. Az előző posztokban szereplő Yamaha könnyen módosítható, egy darab TDA1541A-t alkalmaz, elég strapabíró, ha pedig megkettyen a futómű, esetleg a lézer, fillérekért lehet bele venni egy másikat. Ha esetleg egy rossz mozdulat után maga a DAC adja fel, akkor sem buktunk sokat.

A második rund egy másik kocsmában

A kocsmai hasonlat mindig találó, ugye. Amikor az első sörön már túl vagyunk és kissé már lenyugodtunk, a stressz lassan alábbhagy, jön a következő rund és itt érünk el a szofisztikált alkoholfogyasztás áldásos magaslataira. Még minden megvan, még észleljük a valóságot, semmi kábaság, semmi kóma, és semmi elhajlás, csak a pia jó hatása: elcsendesedik bennünk a mindennapok rohanásában felszedett feszültség. Itt kell megállni. Ez persze lehet kényszer is. Mondjuk nincs nálunk több pénz, tehát két lehetőség van: vagy meghívnak a haverok, vagy irány haza. Na most, valami hasonló történt szegény Yamahával is. De előtte egy kis összefoglaló, az új tananyag előtt ismételjük át az előző órák anyagát.

A MOD a következő lett volna: a DAC tápjában új, jobb kondik, a DAC chip NOS üzemmódba kapcsolása, csöves analog kimenő fokozat Sovtek csövekkel, ehhez külön stabil táp, illetve a Trichord clock4 beépítése.  És hogy a fentebb már megkezdett hasonlatomnál maradjak, most nem a haveroknak fogyott el a pénze és az önmegtartóztatás sem játszott, sokkal ádázabb dolog történt: meghibásodott a sörcsap. Kézenfekvő megoldás: át kell menni egy másik sörözőbe. 

Az első lépésig jutottunk. A Yamaha ugyanis makacsul hallgatott, amint a Trichord clock belekerült, a projekt befulladt, az istennek se akartak azok a négyszögjelek megjelenni a szkópon. Valamit mégis csak kellett kezdeni, ha már mindent beszereztünk. Olyan nincs, hogy beígérjük az olvasóknak, aztán mégsincs cikk! A legegyszerűbb az volt, hogy egy új donor után nézünk, hiszen – vigyázat! most spoiler következik – az egész hóbelebanc közül a Trichord clock4 volt a legerősebb érv amellett, hogy végigvigyük a sajátos, unortodox közép-kelet-európai tuningunkat. És akkor átmentünk egy másik sörözőbe.

Az áldozat

Nem nagyon bírom az izgalmakat, ezért az elején  lelövöm a poént, ami amúgy is happy end. A Trichord Clock 4-el a TDA 1541A baromi jól szól. Ez persze jó nagy csúsztatás, ugyanis a clock az nem a dacot tuningolja, hanem a cd-játszók gyakran gyenge órajelgenerátora helyett javasolják. (A Trichord egy ismert és elismert cég, 1993 óta léteznek, már a kezdetenél is a cd játszó tuning volt az egyik fő irány. Mint általában a hifiben izgalmas gyártók, szinte egyáltalán nem reklámozzák magukat, pedig megérdemelnék.)

Na de itt még be kell mutatnunk az új donort, ami nem akármi. A SONY 227 ESD a SONY** egyik nagy dobása volt a késői nyolcvanas években. Ugyan egy tipikusan nagy tömegben gyártott, átlagos cd játszónak készült, de valamiért mégis telerakták prémium alkatrészekkel és prémium megoldásokkal. Azon túl, hogy mindenféle funkció van van rajta, köztük totálisan feleslegesek is, a tápja például hibátlan. Összesen két darab TDA chip van benne, a jelútban ELNA kondik, és az egyik legjobb SONY futóművet építették bele a KSS-151A lézerrel, hogy csak egy pár érdekességet felsoroljak az építési minőségéből.

Lampizator például nagyon szereti, olyannyira, hogy a valaha gyártott egyik legjobb cd-játszónak tartja, ami azért egy igen erősen földtől elrugaszkodott állítás, de mindegy. Egy biztos: a Yamaha-nál sokkal-sokkal komolyabban meg van építve. Ez persze ne tévesszen meg senkit, ma már nagyjából 2 darab 20 ezresért a miénk lehet - és mivel annak idején tömegesen jött le a gyártósorról, könnyű hozzáférni. A korát viszont nem fogja meghazudtolni, nekem a tálcanyitó fogaskerékkel gyűlt meg a bajom, és van olyan, hogy gyári, makulátlan cd-kel is ugrik néha, szóval kell mellé egy tartalék lézer, és nem árt ha körültekintően karban tartjuk. 

A tuning lelke

A SONY-ban a Trichord clock4 tökéletesen működik, nekünk egyelőre ennyi elég volt, az összehasonlítástól - a Yamaha diszkfalifikációja miatt - kénytelenek vagyunk eltekinteni. (A csöves analog kimenő fokozatról majd szeretnék egy külön cikket, éppen most készül, de ígérem, mindkét cd-játszóban ki fogom próbálni.) Maga a "clock", bár a fotókon úgy tűnik, mintha egy nagyobb darab panel lenne, mindössze akkora, mint egy apró legokocka, három centi hosszú és másfél centi széles.

A furmányos mérnökök - nyilván egy marketinges tanácsára -, beépítettek egy ledet is, ami pirosan világít, amikor a clock munkában van, a bekapcsolást pedig halk kattanás kíséri, szerintem nagyon jó ötlet volt, nekem iszonyúan bejön. És hogy a lényegre térjek, a hangja minden paraméterében egy vagy akár több kategóriát is javít egy egyszerű, mezei cd-játszón is. Azok a torzítások, amelyeket úgy általában a digitalis hanzáshoz társítunk, a clock után minimalizálódnak. Az olcsó cd játszók egy kicsit mind harsányak, az énekes ordít éneklés helyett, a cinnek recsegnek, a gitár visít, a bögő pedig kiüti a hangfal oldalát. Ez persze mind hiba, és ezt a clock 4 mutatja meg a legjobban. 

Órajel

Nekem eddig mindig az volt a benyomásom, amikor cd-ket tuningoltak, hogy elhangolták a hangjukat. Egy-egy paraméterben javultak, de valahogy olyan tipikus DIY hangzásúak lettek, főként a csöves analog kimenet ölte meg és laposította el a hangjukat. Kicsit úgy, mint a Micimackóban: az elején Tigris volt, aztán meg Füles lett. A Trichord viszont nem el hanem felhangolja őket. Az egyik leginkább árulkodó jellemző az énekhang. Amikor az interpretációban az énekes hangja mind színeiben, mind artikulációjában olyan módon gazdagodik, hogy egyes hangokat sokkal tovább kitart, hallani, ahogy oktávokat vált, akkor nincs mese: el kell ismernünk, hogy ez bizony segített.

A másik nagyon jellemző hangzásbeli javulás, a klasszikus zene lendülete. Ahogy a szimfóniában a zenekarnak egyszerre súlya és tömege lesz, megtölti a szobát, és a dinamikában nem 5-ről ugrunk 10-re, hanem 1-től indulunk és fokozatosan érünk el 10-ig, ez szintén nagyon árulkodó. A jazz triónk is lenyugodott, nincsenek kukorékoló szaxofonszólók, a dobseprő seper, a bőgőnek teste is van, nem csak húrjai. Ebben persze vastagon benne van a SONY a maga egyébként is jó tulajdonságaival, ezt azért ki kell emelnünk, noha én azért megpróbáltam elvonatkoztatni és legalább az emlékek szintjén a Yamaha mellé tenni. A kísérlet kétségesen sikerült, ez két teljesen önálló hangzásvilág, de mindkettőről elmondható, hogy a Philips chip hangja adja az alapját. Ahol a Yamaha elfogy, a SONY ott kezd el élni. Főként a hallgathatóság az, ami javul. A 227-es hangja egy kicsit élesebb, direktebb, a Yamaha egy oktávval lejebb van hangolva. Hogy ezt a Trichord clocknak köszönhetjük, az nem teljesen egyértelmű, de elég valószínű. Amúgy sem szeretek A-B teszteket végezni, nem vagyok én sem Szakértő, sem  audio zsurnaliszta, de végszónak annyit mondhatok: a SONY-t választottam. 

Kell vagy nem?

Most valami olyasmit kellene írnom, amiben a tuning áldásos hatása mellett kiemelném, hogy az ilyen jellegű módosítás mennyire esetleges, mert nagyon sok mindenben függ a donortól, illetve azt, hogy a csöves analog kimenő fokozat mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szerintem itt alapvetően két dolgot kell mérlegelni, illetve szem előtt tartani. Az egyik a fejlődés vagy hangminőség javulás, a másik pedig a belefeccölt pénz és energia. Ha abból a szempontból vizsgálom a tuningot, hogy mennyit költöttem el rá időben és pénzben egyaránt és végül milyen hangzású készülékem lett, egyértelműen pozitív a változás. A SONY jól szól. A clock-kal még jobban szól. De arra azért ne gondoljunk, hogy összesen 80-90 ezer forintért majd jól odaveri a high-end vasakat, mert attól még messze vagyunk. Sőt - de erről majd később.

A leghangsúlyosabb "de" viszont a TDA1541 mellett szól. Mégpedig az, hogy bitang olcsó. Egy kicsit hasonlít ennek a cikknek a végkicsengése az előzőére. Ennyiért igen-igen nehéz olyat ajánlani, ami új, dobozos és mellé tehető. Ellenben azt is jó ha tudjuk, hogy mennyi macerával jár és mennyire megbízható lesz a végeredmény. Bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, hogy egy 23 éves készülékről beszélünk, hetekig eltart, mire mindent beszerzünk, kell valaki, aki megcsinálja, a projekt bármikor bedőlhet, mert ki tujda mennyit és hogyan ment a donor. Nincs visszaút: egy ilyen cuccot szinte lehetetlen bukás nélkül eladni, ha mégsem tetszik. Olyan, mint egy oldtimer autó: mindig kell valamit bütykölni rajta. Összességében azt mondhatom, hogy ha van időnk és szeretünk kísérletezni, megéri belvágni, mert olcsón kaphatunk egy igen kellemes, torzításmentes, zenei cd hangot, de ha komolyabbra vágyunk és biztosra akarunk menni, akkor többet kell gyűjtenünk és egy megbízható gyárit kell venni. Nekem egyelőre a "megérte" felé billen a mérleg. És a csöves kimenő fokozat még hátravan.

*Ezt a félig-meddig DIY projektet az audio world facebook oldal szerkesztőjével közösen hoztam tető alá. Ezúton is köszönet a segítségéért.

**A Philips/Marantz-cal közös fejlesztésben.