Nem mondom, hogy szerelem volt első látásra, de a vonzalom adott volt. Akinek valaha volt - és szerintem sokan vagyunk így - minden idők egyik leginkább konyhaszekrény ajtóra hasonlító lemezjátszója-, tudja miről beszélek.

Éppen hazafelé metróztam, amikor a Facebook elém dobta a cikket, miszerint Edwards Audio lemezjátszók érkeztek, és pont a Pointe hazai forgalmazója fogja őket pörgetni.

Öt megálló alatt el is olvastam posztot, majd hazafelé már le is volt beszélve a találkozó. Egy telefonomba került az egész.  István mondta is, hogy nem nagyon tud mit kezdeni a szerelmi vallomásommal, pedig szerintem annyira nem is voltam lelkes - már ami a lemezjátszókat illeti.

Az Edwards nem egy bonyolult szerkezet, szűk húsz percbe tellett, mire a legnagyobb, szerényen TT3-asnak keresztelt lemezjátszóját beüzemeltem, és már meg is szólalt szólalt az első lemez - azt hiszem talán egy vonóskvartett. (Amadeus-Quartett - Cecil Aronowitz)

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a poszt nem teszt - még csak annak látszani sem akar. Nem csak azért, mert már egy ideje fázok megmondásnak álcázott kijelentéseket tenni bármiről is, ami hangot ad ki, hanem azért is, mert abban, hogy elkunyeráltam ezt a lejátszót, tisztán önös szempontok játszottak szerepet. Magamnak volt fontos, hogy tudjam, hogy mit lehet kihozni ezen a szinten egy középkategóriás lejátszóból. Ugyanis az Edwards Audio tulajdonképpen Regákat tuningol és más néven árulja őket, ez a modell azonban pont kilóg a sorból, mert az egyszem karon kívül semmi nincs rajta, ami akárcsak hasonlítana a "Regákra". 

Bevallom, én már túl vagyok a magam vágódeszka lemezjátszó saga-ján. Ma is azt mondom, hogy az analógozás valahol itt kezdődik, ahol a Rega belépőszintű dolgai vannak, mondjuk az RP3 van. Még akkor is tartom ezt, ha maga a jelenség akkor, amikor az első vágódeszkát Roy Gandy összerakta a garázsában, már jó messze van.

És persze akkor még a Rega név is egészen mást jelentett. A kor lejátszói között egy jól elsütött fricska volt, a kortársak mindannyi, szemet és fület gyönyörködtető újításai és technikai finomságai mellett egy halálosan egyszerű és a végtelenségig lecsupaszított egy darab falap és egy darab üvegtányér, három gumilábon egyáltalán megszólal.

A Rega ma már egy igen erős piaci jelenléttel rendelkező, komoly gyártó lett, világszintű értékesítési hálózattal, és mindennel, ami ezzel jár. (Megjegyzem, hogy ők még az átlag angol cégek között is kilógnak a maga kukacoskodó különcségével - sokat tudnának erről mesélni a forgalmazással próbálkozó hazai importőrök) Na de vissza az Edwards Audio TT3-ra. Ami tulajdonképpen Talk Electronics.

Az Edwards nevet a céget igazgató, ma már idős vezető vezetéknevéről kapta. A talkelectronics az egész hifibizniszt a Cable Talk néven kezdte, és annak rendje és módja szerint végig is tarolta a hazai auido sajtót a kilencvenes évektől kezdve egészen a kétezres évekig. (Mármint az angolt, mert a Talk Electronics egy angol cég) Innen nőtte ki magát, elég szépen egyébként. Ma már a középkategória a fő csapásvonal, ide gyártanak elektronikát, főként erősítőket, de hangfalakat is. A Talk Electronics egy tipikus (kézműves!) régi vágású középkategóriás angol brand, nem is nagyon akarnak a high-end vízekre evezni - ezt jegyezzük meg, később fontos lesz.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam ez a dizájn dolog úgy működik, hogy ha a funkció és a hangminőség előzi a kinézetet, akkor legyen valami bármilyen rút, könnyen megbocsátok neki. Magyarul, ha valami jól szól, akkor nem tudok fennakadni azon, hogy három forintos billenőkapcsoló van benne, vagy azon, hogy nincs távirányítója. Esetleg az egész úgy béna, ahogy van.

Na ez az Edwards TT3-nél nincs így, mert az tök jól néz ki a maga magassfényű sasszijával. És még az olyan finomságokra is figyeltek, hogy a motort indító kapcsolót az alsó lap alsó felére aplikálták, ami szintén jó ötlet, ezt például a sajátomon nem sikerült megoldania a Note-nak, ott elöl virít.

Amúgy a TT3 egy minden tekintetben korrektül megépített audiofil lemezjátszó, teljesen barátságos árért. István, amikor áthozta két hete vasárnap este, hosszan nézte, miután kicsomagoltuk. Majd felvázolta a modellek közötti különbséget egy papírlapra. Valahol megvan még, de sokat nem kell ezen lamentálni.

Mindezt azért írom, mert úgy vettem észre, és ezt Ő maga is megerősítette, hogy szerinte a TT2 lesz a favorit. Készséggel elfogadom, mindezt úgy, hogy a TT2-őt nem hallottam, de valóban nehéz attól elszakadni, hogy a TT2 egy lyukkal olcsóbb és ezt a magyarpiac, így, egyben, értékelni fogja. Én itt, mint Audio Note tulajdonos, inkább csendben maradok.

Amit a TT3 pluszban nyújt a felhasználóknak, az a kinézeten kívül a dupla sasszi, amelyen az alsón van felfüggesztve a motor, a felsőn pedig a lemeztányért forgató tárcsa, alatta, a zafírgolyókat rejtő csapágy - nyilván azzal a szándékkal, hogy a motor rezgéseit ne vegye át a tányér. Ezen felül van a kék színű szilikon szíj, valamint a Rega által gyártott RB202-as karon egy komolyabb ellensúly, és egy vastagabb akril tányér. Ez így pont kiad egy kellemes középkategóriás lemezjátszót, ami mellesleg jól is néz ki. 

Ezer és egy éve nem hallottam másik lemezjátszót otthon, de ami hangélményként még élt bennem a vágódeszka hangjáról, a TT3-tól azt vártam, hogy magasan felülmúlja majd, és képes lesz egy fokkal jobban bevonni a zenékbe a lemezeken keresztül. Mondják sokan, hogy az alap lemezjátszók egyik előnye a ritmus. Ezt úgy szokták megfogalmazni hogy amikor hallgatunk valamit, akkor dobolunk a lábunkkal, léggitározunk, esetleg beintjuk a vonósokat, ördögvillázunk headbangelve. Hát, nem tudom...lehet, hogy én ehhez túlságosan halvérű vagyok  Nekem a középkategóriás pörgetőkről soha nem ez ugrott be, és így az Edwardsról se. 

Ebben a kategóriában mindig a "még nem" és a "már igen" ellentétpárral lehet a legjobban érzékeltetni a hangjukat. És teljesen jól is van így. Aki ennél többet akar, annak ott a high-end világa, ahol szinte csak az elkölthető pénz mennyisége szab határokat.

Az analog világába való belépés általában valami egyszerű lemezjátszóval szokott történni, és ott az első felsóhajtás mindig a digitális torzítás mentes hang közben jön el. A jó analóg hang viszont ennél sokkal bonyolultabb, és sajnos ma már a középkategóriás DAC-ok, plusz egy laptop sokkal dinamikusabban szólnak, ami ugye soha nem lesz olyan realisztikus, mint az analog, de tudják, ezt el kell ismerni. 

Innen feljebb - mondjuk egy jól összerakott analog lemezjátszó rendszer, értsd: kar, kábelek, sasszi+PU -, tovább lép a realitás skálán. Na, ekkor jön be a képbe még pár paraméter, ami felkelti az érdeklődést, és lehet gondolkodni, hogy merre tovább. Ez a tovább lehet például az Edwards Audio.  

Először is az Edwards TT3 nem torzít. A TT3 simán le tudott játszani egy zongoralemezt, és sehol sem kellett befogni a fülem. Jó, tudom, ez azért még nem dícséret, de aki hallott már high-end rendszeren zongorát életében legalább egyszer, miután hazament a bmc nagyterméből az egyik Csalog vasárnapról, nagyjából sejti, hogy miről beszélek.

És itt kis kitérő következik. Ugyanis mindenki, aki belép audiofilia kapuján high-endet szeretne. Eleve azért lépett be. Csak ez olyan ciki lett mostanában. Érted, én csak ilyen jól szóló cuccot akarok, de semmi cicoma, meg vájtfül, pénzem sincs rá, stb. Aztán persze, amikor megkérdezi az ember, hogy pontosan mit ért alatta, hogy jól szól, egyből jön pár olyan paraméter, amihez alaphangon is kell egy milió forintban, ha annyi egyáltalán elég. Csak ezt ugye nehéz megemészteni, hogy kevés pénzből nem fog menni. Akarjuk, akarják mindennek ellenére is. 

Még a leghétköznapibb hifi vagy zenebolond is minden esetben audio élményt szeretne. Én is, Te is, aki ezt a posztot olvasod, és mindeni, aki eltöltött már legalább egy órát a netet böngészve, hogy milyen erősítőt vegyen magának. Akkor is, ha ezt nem tudja megfogalmazni. A többi dolog - hanghűség, realisztikusság, cicergő magasak, és a bőr a dobokon - ezen felül van, és éppen ezzel jár. Mert hogy az is élmény, amikor a magasakat hallgatod és nem a zenét. Csak az egy másmilyen élmény.

A legjobb az egészben, hogy ezt sokszor sokkal jobban tudják a gyártók, mint a felhasználók. Adnak is egy csomó mindent, ami hájendé teszi, legalábbis látszólag, az olcsóbb cuccokat is, és meg is veszik. Valószínűleg azért, mert az emberek könnyen megtéveszthetőek és az internetnek is jobban hisznek ma már, mint saját magunak meg a tapasztalataiknak. (Kösz, facebook!) Itt az a duplacsavar a poénban, hogy ezt is az interneten olvasod. (Hoppá! Egy aprócska, de nagyon makacs homokszem a gépezetben.)

Na az Edwards-nál ez viszont nem csak ígéret, hanem tényleg tud is pár olyan dolgot. amivel lehet zenei élményed. 

A lemezjátszóknál - sajnos vagy hála Istennek - nagyon nehéz úgy csalni, hogy azt ne vegyük észre. Ugyanis, amíg egy dac-ban a smt, alaplapra szerelt, felirat nélküli IC-khez nagyon kevesen értenek kellő mélységben ahhoz, hogy megállapítsák, hogy a - semmit mondó - műszaki adatokon kívül mit tud, addig egy egy lemezjátszó 100%-ban mechanikus szerkezet, ahol nem nagyon lehet variálni.

Az már egy másik dolog, hogy a jól csengő számadatokra kondícionált konzumer réteg még mindig hamarabb elhiszi, hogy a DSD chip meg a nagy felbontás jobb hangminőséget eredményez, mint egy gumiszíj.

Mert az mégiscsak egy szemmel látható, evidens dolog, amihez köztudottan mindenki ért, míg ugye a számok "nem hazudnak". Hát, sajnos nagyon sok esetben a számoknak az ég világon semmi köze nincs a hangminőséghez, míg az gumiszíjnak meg nagyon is. Ilyen ez a popszakma, szokták mondani, úgy hogy ugorjunk gyorsan lényegre és megpróbálom elmagyarázni, hogy miért és miképp kapcsolódik ez az Edwardshoz, meg a jó középszintű lemezjátszóhoz. Kitérő lezárva.

Az Edwards azért jó vétel, mert egy komolyabb láncban is képes helyt állni, egy közepes, audiofilben pedig lehet az ugródeszka. És sok esetben itt is bukik el. Mert van vele munka, nem is kevés - mindenesetre több, mint egy DAC-kal. Egyészt be kell tudni rendesen állítani, ami nem egyenlő azzal, hogy mennyi idő alatt szólal meg, és - mint annyi esetben - meg kell találni hozzá azokat a társakat, akikkel jól érzi magát. Például egy jó pick-upot, de ebben az esetben ez a legkönnyebb, mert a Goldring 1042-es köztudottan a Rega RB202-eshez van belőve, és teljesen jól dolgoznak együtt. Kell még továbbá egy rendes, rezgéscsillapított asztal vagy állvány, egy vele pariban lévő interkonnekt kábel és egy hozzá illő phono.  

Ha minden összejön, akkor a TT3 meg tudja ugrani önmagát, nem is kicsit. Hogy miért? Például szofisztikált. A zene nem mozaikszerű, hanem egyben van, a részletek nem "részletek", hanem a zenei történés természetes részei. A tonalitás nem tonalitás, hanem zenészek együttjátéka. Nincs felsőbasszus meg ehhez hasonló félrevezető állítás, mert hangszerek vannak, meg előadók. ("Egy icipici fény hiányzik a tetejéről". Igen, és ha odakerül, akkor mi lesz? Akkor Chet Baker jobb trombitás lesz? Hát, sajnos nem, de a hifi zsargon szerint a "fény" az jobb)

Oké, a zenei egység nem "ül rád", a megütött hangulati és érzelmi többlet itt még nincs meg tapintható formában, és nem sok gondolati tartalmat találsz majd egy-egy vezénylésben, vagy interpretációban, de már érzékelteti - ehhez viszont kell sajnos más jellegű tapasztalat is. (Leginkább az, hogy erre érzékny és nyitott legyél) És a zongora sem olyan, mint egy igazi zongora, de legalább van pedálja, meg van teste, és húrjai. (Khm, a zongora egy húros hangszer, csak van neki klaviatúrája)

Az Edwards egyébként elég nyitottan szól, de ezen lehet hangolni. Nem fog mindenkinek tetszeni, de nem is akar minden tudó lenni. Nincsenek nagy attackjai, dinamikailag picit szűk skálán mozog - az RB202-es nem egy mechanikai műremek -, de le tud játszani egy nagyszenekari művet gond nélkül. Ami továbbá felróható neki, az az, hogy a flow szerű húzása nem olyan, mint mondjuk máshol. De például Nina Simone egy újranyomott válogatás sor lemezről* simán meg tudott érinteni az előadásával. Volt benne élet, némi tűz, és persze sok ninasimone is, amit sajnos nem lehet nagyon szétszálazni, mert ez Ő maga, az előadó személyisége.

És ha már ideág eljutsz vele, az már tök jó, mert ugye, a hifi az erről szól: ismerd meg a lemezeid rendesen. És akkor egy utalás erejéig vissza is ugranék az élményre, mint a high-end és úgy általában a konzervzene hallgatás egyik alapelvére. Az Edwards TT3-mal már be tudsz lépni ebbe a világba, a bolhapiacon vagy a börzéken vett párszáz forintos, de jó minőségű lemezekkel is.

Ahhoz képest, hogy mekkora lett a vinyl divatja mostanság, elég kevés ilyen jó audiofil lejátszó van ebben az árkategóriában. Én erősen ajánlom, de mindenki hallgassa meg maga, mielőtt dönt, mert sok múlhat a társakon.

Így "poszt-rega" tulajdonosként ez nekem teljesen jó időutazás volt a múltba. Annak idején ennyi pénzem valószínűleg nem lett volna egy lemezjátszóra, de most nem tartom ördögtől valónak, és valószínűleg elgondolkoznék rajta, ha szemben jönne. A feltételes módot itt azért használom, mert már van lemezjátszóm és nem is szeretném egy ideig lecserélni.

*A meghallgatásban résztvevők felhívták a figyelmem, hogy tévedtem. Így javítottam. Köszönöm az észrevételt.