Lemezbörze, Bécsben is

Amikor az ember Hegyeshalomnál átlépi a határt, nem az a legfurcsább tapasztalata, hogy Bécs működik, Budapest meg csak olykor, hanem az emberek mentalitásáról tanul valami újat. Bécsben - pedig egy ugyanolyan nagyváros, mint Budapest -, hiányzik a frusztráció mindennapos nyílt kiélése.

Más szempontból is meg lehet fogalmazni. Van Nádas Péterek egy remek esszéje, A reflektivitás nagyszerűségéről a címe, így fogalmaz:

"Bizonyos helyzetekben a túlreftektáltság miatt nem tud cselekedni, míg más helyzetekben úgy viselkedik, mint egy vadember, s akkor cselekvése mások számára elfogadhatatlan, vagy nem értelmezhető. Magyarok viselkedését ez elég gyakran jellemzi. Reflektivitásuk diszharmónikus jellege különösen akkor feltűnő, amikor erősen reflektált kulturális környezetből származó személyekkel kell együttműködniük. Félénkek és agresszívak. Az erősen reflektált viselkedés sokkolja őket, elbizonytaladnak, vagy teljesen elveszítik az orientációjukat és indulatoskodni kezdenek."

Az most mellékes, hogy a kötet - Hátországi napló -, 2006-ban jelent meg, a legtöbb állítása ma is érvényes, helytálló. Mindesetre engem az nyűgözött le elsősorban, hogy ha csak napokra is, de sikerült megszabadulnom attól a riasztó érzéstől, amit itthon nap mint nap átélek, és szinte már a sejtjeimbe itta magát, s most ezzel az úttal meggyőződhettem róla, hogy nem én vagyok az őrült.

Mit csinál egy megrögzött lemezgyűjtő a nyaralása alatt? Megkeresi a lemezboltokat. Na azért odáig nem vetemedtem, hogy vásároljak is, ehhez kevés lett volna a pénzem, de kiváncsi voltam, miből lehet válogatni. A Blackmarketet hónapokkal ezelőtt bezárták, azt hiába keresi az ember, de a Rave-up még él. Ez egy kedves kis bolt közel a Pilgramgrasse metróállomásához. A felhozatal többnyire az aktuális trendeket és a Bécsben most nagyon divatos soul-t jelenti, újranyomott lemezekből, két polcnyi cd-ből és pár ritkaságból áll. A hazai viszonyokhoz szokottaknak kifejezetten kiábrándító, az átlag árak nagyjából 20-22 euró körül mozognak, de láttam egy Nick Cave lemezt 40 euróért is. Amikor ott jártam, a közönség lefedte a lemezgyűjtők archetípusait. A raszta hajú, szakadt junkitól, a dagadt amerikaiig, aki korai punk zenéket keresett és erősen izzadt; a sovány, magas felesége annyira szét volt csapva, hogy állni is alig bírt. Ott voltam még én is, meg egy kordzakós jazzrajongó, aki végighallgatta a teljes Al Green repertoárt, időnként tekert egy cigit a lemezjátszó tányérján. Kicsit arrébb a Rave up-tól van két használt lemezbolt, jó állapotú klasszikus és jazz lemezekkel, kizárólag vinylekkel foglalkoznak, nem volt kedvem mindent átnézni, lerítt rólam, hogy nem fogok venni semmit. Ezen kívül állítólag van egy dupsteppre és elektronikus zenékre szakosodott bolt is, de azt egyszerűen nem találtam meg, pedig bolyongtunk vagy egy órát a környéken, ahová navigáltak. A Media Markt-féle boltokat nem néztem meg, de gondolom, nem sokban különböznek az itthonitól. Bécs tehát ebből a szempontból nem kiemelkedő.

Hazaérve és átesve az első sokkon, a lökdösődő, egymásnak betartó és kurvaanyázó villamosközönségen, (valahogy mindig én vagyok, akit fellöknek és nem fordítva) lenéztem a Concertóba, lévén nyári akció van, 50%-os kedvezménnyel. Nem bántam meg, két szatyornyi lemezzel gazdagabban tértem haza, annak az összegnek az egy tizedéért, amit kint fizethettem volna kb fele ennyi lemezért. A legnagyobb fogás egyébként az a Furtwängler-Schwarkopf lemez, amelyen Furtwängler zongorán kíséri Schwarzkopfot, aki Wolf dalokat énekel*. De nagyon örültem annak a három Artur Schanebel lemeznek is, amelyet legalább 500 Ft-ért hozhattam el. Ezen utóbbi felvételek egyébként mind monók. Amióta az új rendszernek köszönhetően, az ilyen, történelmi jelentőségű lemezek is több, mint élvezetesen szólalnak meg, egyre inkább úgy érzem, hogy a lelki élet békéjéhez semmi másra nincs szükség, mint napi két, esetleg három óra zenehallgatásra.