Mi van a szomorú arc mögött? – Electro-Harmonix ECC82/12AU7

Eredetileg azt terveztem, hogy a Genalex Gold Lion, aranylábú, egészen speciális 12AU7-es típusszámú elektroncsőveiből veszek egy párat, de az élet úgy hozta, hogy nem jutott rá, viszont az előfokozatomban már kezdtek mutatkozni a kifáradás jelei.

A hangzás tompa volt és elmosódó, illetve bekapcsoláskor a csövek élettartamának végét jelző halk fütyülés, sustorgás is hallatszott, ami a mikrofónia eltéveszthetetlen jele. Az M1*-ben egyébként gyárilag Tungsram csövek vannak, amelyek korrekt, de kissé érdes hangzásra képesek - ez persze viszonyítás kérdése. Viszonyítani ellenben csak akkor tudunk, ha a különböző típusokat össze tudjuk hasonlítani. A 12AU7/ECC82 az egyik legelterjedtebb előfokcső, majd minden kisáramokat szállító erősítőben velük találkozhatunk. A Note sohasem titkolta, hogy az előfokaiban nem a csövek játszák az elsődleges szerepet, mégis, sokat javíthatunk a hangjukon a különböző típusok kipróbálásával. A Gold Lionra azért tippeltem – a megérzéseimen túl –, mert az egyik legritkábbb és legnagyobb becsben tartott cső típus, az RCA, a Sovtek és a GE, vagy a Siemens mellett. A csövek között első helyen az orosz csövek vannak, hangjuk tiszta, lágy, de nagyon élő, és igen gazdag hangszínekben. A második lehetne a sorban az amerikai, ami azért érdekes, mert például a Sovteket – és az Electro-Harmonix-et is – Amerikában gyártják, az eredeti Made in Russia felirattal. Szóval ezek az orosz csövek már régen amerikaiak, csupán a brandnév maradt az eredeti orosz, a New Sensor nevű cég égisze alatt. 

Hogy honnan állítottam fel ezt a képzeletbeli rangsort? Sehonnan, egyrészt van a hagyomány, vagyis a legnagyobb becsben tartott erősítőkben használt típusok, másrészt nem is igazi rangsor. Minkét típusban vannak kiváló darabok, innen már csak ízlés, igény, és főként tőke kérdése, melyiket szerezzük be. A saját tapasztalataimnál maradva a végfokba ugye nem régen vettem meg a Sovtek EL84-eket, amivel azóta is nagyon meg vagyok elégedve. Az Audio Innovatios P1-ben – meglepetésre – egy Siemens és egy GE cső van, amit egyelőre nagyon nem akarok lecserélni, noha hamarosan muszáj lesz. Emellett a legutóbb éppen a Vindicatorban hallottam egy amerikai 2A3-as RCA-t, amely szintén hozta a papírformát, és – bizonyos feltételek mellett – előzte a Sovteket. Persze rendelhettem volna NOS csöveket is akár, vagy Siemenst, kellő utánajárás után, hónapokig kutatva és túrva a netet. De nem tettem, kényelmes és szerintem korrektebb megoldást választottam: inkább újat rendeltem. Mindenki ismeri ezt az érzést, akinek csöves erősítői vannak. Igen, persze a hangminőség kontra megbízhatóság, na meg a kockázatok mérlegelése. Enyhén szkeptikus nézetem szerint a régi csövek közül már régen felvásárolták azokat, amelyek biztos helyről származtak, nem nekem fogják odaadni, a világ másik végén ülő idegennek, akinek ráadásul nem méregdrága erősen túlárazott Kondo vasai vannak. (Hanem például egy olyan cégnek, mint a Note, aki nem két darabot vesz, hanem 501-et) Másrészt megbízhatatlanok, nem is nagyon vállalnak rájuk garanciát. Harmadrészt a többségük USA-ban van, ahonnan eleve bonyolult rendelni, a megszállottság ezen formája amúgy is idegen tőlem, és a pénztárcám is lapos volt. Megkerestem a még éppen kielégítő megoldást.

Az Electro-Harmonix tulajdonképpen hangszereket gyárt, gitárpedálokat, erősítőket, torzítókat. A készletben azonban vannak csövei is, amelyek már valószínűleg némileg kifinomultabb technológiával készülnek, mint régen. Nem tudtam róluk sokat, csak annyit, hogy a nagyobb vasakban egyenirányítónak Electro Harmonix-okat használ a Note is, illetve annyit, hogy a neten az emblémájuk oroszlánra hasonlít, közelről viszont inkább benyugtatózott Zámbó Árpira. Az áruk nagyon barátságos, úgy gondoltam egy próbát megér, de persze azért vártam tőle eredményt is. A rendelést most is az etronic-partson adtam le, korrekten, három nap alatt itt voltak a csövek, és mindössze 8 ezer Ft-ot kellett értük kiköhögnöm. A meleg miatt csak két nap múlva tudtam először cserélni őket, rögtön meg is lepődtem. A Tungsramhoz képest, bár azok már az utolsókat rúgták, sokkal komorabb, sötétebb és homályosabb volt a hangjuk. Éreztem, hogy sok tekintetben jobbak, hiszen újak, de mégis, a hangkép lassúbb, komótosabb, amolyan tipikusan SE hang volt, aminek nem örültem, lévén Push Pull erősítőm van. Aznap este egy órát hallgattam, de sehogy sem tudtam koncentrálni a zenére, hiányzott a hajtás, a feszesség és a magas frekvenciák is fedettek, elfolyósak voltak. Kissé rezignáltan állapítottam meg, előfordulhat, hogy ez így marad, szinte készültem rá, hogy bevalljam: a Tungsram hangja nekem jobban bejön. Persze nem adtam fel, sejtettem, hogy a kis áramok miatt a bejáratásra több időt kell szánni, mindenképpen többet, mint a végfok csövek esetében. Két nap elteltével kezdtek el élni az Electro-Harmonix-ek, és ekkor már lényegesen jobban szerepeltek, mint a régi Tungsramok.

A hangzás érdekesen változott: a hangszerhangok illetve a felbontás klasszisokkal javult, de a ballansz mintha elcsúszott volna, és a hajtás csak nem akart visszatérni. Az előnyök mellett jól hallhatóan kissé felpuhult a hangkép és az új csövek vastagabban is szóltak, mint a régiek. Kellett még pár nap, mire megszoktam, és akkor már el tudtam fogadni, hogy az előző néhol jelentkező karcosság és érdesség nem a felvételek hibája, hanem a régi csöveké. Ami viszont nagy előnyük, és ezt a Tungsram nem tudta így: a hangszerhangok hitelessége, ami főleg a vinylekről hallgatott zenéken érződött igazán. Anélkül, hogy egymással szembeállítanám a Tungsramot és az Electro-Harmonixet, a különbségeik jól hallhatóan jelentkeznek, ami a végső hangzás tekintetében szinte két külön világ. Míg a Tungsram kissé érdesebb, karcosabb, de jobban egyben is van, addig az Electro-Harmonix finomabb, részletezőbb, de kissé tömören szól. Innen már mindenki az egyéni ízlésvilága tekintetében döntheti el, melyiket választja. Nekem mindkét hangzás tetszett, de minden bizonnyal a Golden Lion lesz a befutó, ami sejtésem szerint egyesíti magában a két most tárgyalt cső előnyeit, valószínűleg ezért is kerül többe. Addig, amíg összejön egy ilyenre, bátran merem ajánlani az Electro-Harmonix-et, mert az emblémájában szomorú arcot viselő csövek kellemes, meleg és kifinomult hangzásúak. Hangszeres zenéken lépéselőnyben a Tungsrammal szemben. 

*A régebbi típusokban csatornánként egy, az újabbakban pedig egy dupla.