Audio Technica VM760 SLC

Igazából úgy volt ez a történet, hogy amikor István eldöntötte, hogy elkezdi forgalmazni a Goldring hangszedőket, felhívott, hogy jó hírei vannak. A jó hírek alatt azt értette, hogy kaphatok majd a hangszedőkből egy-egy példányt tesztelni, amint megérkeznek, hátha érdekelnek.

Hát persze, hogy érdekelnek, vágtam rá azonnal, először nem is realizálva, hogy ez a gyakorlatban mit jelent. Nyilván érdekelnek, hiszen a jelenlegi hangszedőm, az Audio Note IQ3 is egy felturbózott Goldring, a márkát ismerem, szeretem, volt is belőle több típusom. Az MC-nek készült, de MM jelszintű, némileg hibrid Eroica nagy kedvencem – mármint mindkettő: a hangszedő is, meg Beethoven harmadik szimfóniája is  –, de szerettem az egyik csúcsot, a 1042-őt, amiből ugye az AN IQ sorozata is, meg a Roksan Corus Black is készül. Ezek a típusok mellett volt sok más Goldringom is, még anno, amikor Rega Planaron hallgattam a fekete lemezeket.

Aztán eltelt pár nap, annak rendje és módja szerint megfeledkeztem az egészről. Majd egy hét múlva rá kellett jönnöm, hogy ez alól a feladat alól nem menekülhetek. Micsoda kellemes tevékenység, gondolhatná az egyszeri olvasó, ám a helyzet az, hogy nekem egyre kevesebb lehetőségem van a hangszedő teszttel együtt járó pepecseléshez, és bármennyire is irigylem Gábort, aki tök jól elvan azzal, hogy az engedékenység, ideális tűnyomás, antiskating háromszögben elmerülve tud jó hosszú és informatív cikkeket írni, de nekem ez a "játék" lényegesen bonyolultabb. Ugyanis neki nem rángatja a lábát egy türelmetlen kétéves, hogy apaaaa, gyeje, építsünk, dombocskát, miközben a legkisebb imbuszkulccsal szerencsétlenkedve éppen beállítaná a hangszedőt.

Ráadásul nekem ugyan jelenleg 3 használatban lévő lemezjátszóm is van, két dj meg az AN TT2, de időm az szinte semmi. És akkor még egy bomba érv a többi mellé: a Note TT2 teljesen beállt, nem nagyon szeretem birizgálni, főként, hogy a karkábel egy hajszálvékony ezüstdrót, elég egy rossz mozdulat és elszakad.

Végül azért mégiscsak örültem, hogy újra kaptam egy telefont, ez már péntek délután volt, egy héttel később, amikor elviekben mindenki ráér, én csak és kizárólag azért, mert aznap otthon voltam, vigyáztam a már gyógyultnak tekinthető fiamra, akit mellesleg különösebben nem zavart, hogy 39 fokos láza volt, simán ugrált az ágyon. Meg egyébként is: egy váratlanul érkező sörözésre való felhívásra ki mondana nemet? És igen, kaptam egy e-mailt is, aminek tartalma a hangszedőkről szóló rövid, tömör összefoglaló, alias marketing anyag volt.

Így elbaktattam a közelünkben nyílt Rizmajer sörházba, miután sikertelenül próbáltam meggyőzni Istvánt, hogy menjünk inkább a Bohémiába, ami ugyan kisebb, és kevésbé trendi, de legalább a sör jó. Néhány perc múlva ott találtam magam nyolc, kabátjukon szalagavatós kitűzőt viselő gimnazista, néhány kártyával működő sörcsap, és egy tucat Audio Technica pick up között. Mit is mondhatnék? A hamburger jól nézett ki, a sört kihagytam. Egyrészt dolgom volt, másrészt meg nem győzött meg a különböző fantázianevekre hallgató IPA-k, és gyümölcsös sörök sokasága. Az egészben csak az volt a hátrány, hogy időnként nyelnem kellett, és kissé izgatott is voltam, mint egy Pavlov módszerével idomított kutya, csak itt nem egyszer szólalt meg a csengő, hanem folyamatosan nyomták – azaz állandóan érkezett valaki egy vagy több korsó sörrel, míg én ott ültem szárazon, de nyáladzva.

Eredetileg ugye arra készültem, hogy a Goldringokat viszem el, de hát, ha már itt voltam, nem mondhattam nemet az Audio Technicára sem. Egy, azaz egy darab őrületesen hosszúnak tűnő percig gyötrődtem, hogy mit tegyek. Igyak inkább mégis egy sört, azaz vessem alá magam egy emberkísérletnek, aminek következménye korántsem biztató, értsd: egy sör, nem sör. Vagy mégis inkább adjak hangot a csalódottságomnak? Végül, feloldva a dilemmát, István a komplett összeesküvés elméletekkel érkező hfista vásárlókhoz szokott türelemmel kivárta, míg visszaáll a lelki békém, majd megkérdezte: melyiket szeretném elvinni? Majdnem rávágtam, hogy egy sörért bármelyiket, de végül szemrevételezve a kínálatot – ha már lúd, legyen kövér – kiválasztottam a legdrágábbat, 760 SLC-t.

Mégis, ki vesz ma 2 kilóért MM pick upot? - fogalmazta meg a magyar hifista örök kérdését István. Egyből megéreztem, hogy ez egy csapda, így halálosan nyugodtan feleltem, tudva, hogy az IQ3 kb ennyi és teljesen jó: például én. Érezve, hogy érzékeny témára terelődött a szó, István korrigált. Aha – mondta, meghúzva a habját veszített sörét, Akkor vidd el azt. Mire legurult a maradék sör, az Audio Technica 760SLC-ese már el is tűnt a kabátzsebemben. Abban az a jó, folytatta István, meglepődve a gyorsaságomon, hogy Special Line csiszolású a tű benne.

Majdnem kicsúszott a számon egy abszolúlt álszent wow, lévén a technikai részletek soha nem érdekeltek, de végül visszafogtam magam, mert éreztem, hogy semmi értelmeset nem tudnék kérdezni arról, hogy mégis mi az a special line csiszolás. Mértéktartó módon visszafogtam a szkeptikus énemet, miközben István a hátralévő pár percben a kedvenc témáját pedzgette: vajon miért cserélik le az emberek a rendes lemezjátszójukat egy Technics dj lemezjátszóra. Ügyeltem rá, hogy ne látszódjon az arcomon az erőteljes érdektelenség, az udvariasabb választ adtam: mert az tetszik nekik, holott azt akartam felelni, amit egyébként gondoltam, hogy a Technics semmivel nem szól jobban, mint egy Rega Planar. Igazából mindegy is, gondoltam, és megtapogattam a zsebemben a Pick Up dobozát. Kicsit még ízlelgettem a Special Line Contact szavakat, majd elköszöntem.

Azt csak otthon realizáltam, amikor közelebbről megnéztem az 760SLC-t, hogy lyukat rúgtam, mert a korábban nálam lévő Soulines Satie-n is ez volt beszerelve. Na mindegy, gondoltam, ha már itt van, "megnézem" közelebbről is. De azt már csak a következő posztban, mert szükségem lesz két nyugodt órára az instalhoz. Ígérem, meg fogom mérni a mérnivalókat, ha kellően bemelegszem, bónuszként megszámolom a fordulatokat is a lemezjátszón, mégis tudja-e a 33 és 1/3-od, vagy sem. Szurkolok, hogy tudja. 

Egyébként az Audio Technica legnagyobb MM pick upja, ami "saját" tűprofillal készül, ami gyakorlatilag egy Shibata, csak csiszolnak még rajta egy kicsit. Emellett azt is állítják, hogy az új technológiával a PU-k felépítése a legközelebb van a vágófejekéhez. Hoppá! Nyilván nincs ebben semmi egzotikum, a már meglévő tűn csiszolnak valamennyit, hogy jobb legyen a követése, de akkor is. Mi tulajdonképpen a hangjára vagyunk kíváncsiak, és teljesen jól fogunk aludni akkor is, ha tudjuk, hogy milyen a tű van benne, és akkor is, ha nem. És ahogy a filmeket megszakító narrátor hang mondja a tévében: Maradjanak velünk, a reklám után jövünk vissza.