Hosszú időn keresztül a szlovák JJ 300 B volt a filléres megoldás, már, ami a 300B legismertebb triódát illeti. Szinte mindegyik, a piacon kapható gyári kit-hez ezt a típust adták, és a tesztelők sem fukarkodtak a dicsérettel. Nem drága, elég megbízható, és simán hozza az audiofil hangot.

Aztán feléledt a kínai elektroncső gyártás, majd pár évvel később, amikor kiderült, hogy az elektroncsővel szerelt high-end újra megizmosodott, üzleti potenciál is lett benne, megalakult a PSVANE, a szakembergárdát pedig átcsábították a Shuguang mérnökeitől. Ráálltak az innovációra és bejött nekik.

Pár évvel ezelőtt nem sok esélyt adtam volna nekik, és azt sem lehetett tudni előre, hogy ennyire befejlődnek, de mára elég szépen kiszélesedett a kínálat. A kezdő széria gyermekbetegségeit is kinőtték, a húzóág pedig - a WE replica szériára, valamint a legfrissebb Acme - nem várt sikereket produkál.

(A WE replika 2A3-at használom én is, és soha egy percig nem bántam meg, hogy beruháztam rá, pedig nem volt olcsó. Idén két éve megy megállás nélkül, és semmi baja. Legutóbb az EML 2A3-mal volt szerencsém összehasonlítani, és bár nem verte meg, de állta a sarat. Erről a "meccsről" majd külön posztban)

Egyszóval a PSVANE hamar tényező lett a piacon, és bizony az európai kicsik hiába sütötték rá a negatív felhangú kínai címkét, nehéz lenne tagadni, hogy elég jó munkát végeztek, a sikereik pedig magukért beszélnek.

A legfrissebb újdonságok között felbukkant egy körte búrás 300B-N, ami tulajdonképpen egy igen híres angol cső felmelegített másolata, a GEC PX4-é. A PSVANE a hifi szériába lőtte be, ez náluk a belépő szint felett van eggyel, de a leírásban is említik, hogy ezért az árért nem nagyon kapsz jobb 300B-t.

Persze nem kell mindent rögtön elhinni, hiszen minden cég használ marketinget, és tudjuk, hogy az intelligens mosópor megtalálja a foltot, lokalizálja és analizálja, majd csak utána tűnteti el, de az elektroncső ipar annyira kicsi és ez a cső annyira olcsó, hogy a kijelentés bőven lenyomozható és ellenőrizhető.    

Az ára teljesen partiban van a JJ 300B-vel, ellenben annál sokkal messzebb megy a hangminőségét illetően. Hogy ez véletlen, vagy ennyit fejlődött a PSVANE? Erre a kérdésre kerestem a választ.

Már az első meghallgatás során kiderült, hogy ennek a csőnek az előnye a brutális ereje és a dinamikája. Nagyon nagyot szólt rögtön az elején, nulla bemelegedés után. Mint egy puskaporos hordó, amibe lazán bedobtad az égő Zippo-t, akár Bruce Willis fénykorában, valamelyik Die Hardban.

Cassandra Wilson-nak van egy duó lemeze az azóta kissé marginalizálódott Jacky Terrasson zongoristával. A címe elég giccses Rendezvous, így franciásan. Nyilván arra utal, hogy Wilson amerikai, míg Terrasson meg francia, és New Yorkban randevúztak egy közös zenélés erejéig.

Kicsit furcsa ez a lemez, mert van rajta érdektelen és langyos tucat jazz sztenderd – Tea for two, Tennesse Waltz. Meg vannak rajta teljesen elszállós trackek is, amik abszolút kilógnak a sorból (Little Boy Lost, Autumn Leaves). Az első benyomás szerint ez egy kellemes vokális jazzlemez.

Egy időben és amikor megjelent, majdnem minden hifista háztartásba került belőle egy példány, mert analóg felvétel - egy Studer 800-ason készült -, finoman és cizelláltan szól, és nincs túlvezérelve sem, ráadásul nem volt olcsó.

Manapság ezer forint körül hozzád vágják a Media Marktban. Jó nagy bukta lehetett, mert még az első szériából is kerülnek elő fóliás példányok, pedig jazzből nem nyomnak sokat.

Az első track rögtön berúgta a motort, (Old Devil Moon) a szomorkás, kissé sötét hangzás kinyílt és életet kapott. Cassandra reszelősen búgó hangja körbeölelte a teret és kiderült, amit senki sem gondolt volna, hogy Terrasson mosolygós, higgadt játéka és Wilson alapvetően sötéten zengő hangja milyen jól megél egymás mellett.

A háttérben ezen a lemezen szó szerint háttérzenészek vannak, annyira nem tesznek hozzá semmit, hogy nem is tűnnek fel. Eddig. Most mintha felszippantottak volna egy csík speedet, meg dobtak volna egy redbullt, rögtön beindultak, mint a hasmenés, amikor aludt tejet ittál a kovászos uborkára.

Szóval hangulatteremtés, ritmus, élet: pipa. Ilyet komolyabb rendszereken hallasz, és ott sem mindenütt. Aztán megyünk szépen sorban a többi darabon. Érdekes, hogy nem mindegyik track szól egyformán. Újabb jó pont, nem egy session keretében vették fel, erről a borító is tudósít.

Ezek után maradtam a női vokálnál, miért ne? Elina Duni: Fájdalmaim lemezen, és kontrasztnak a némi amerikás folk music, Olivia Chaney: Magányosan a hegytetőn. Itt belenéztem a jegyzeteimbe.

Érdekes, hogy mennyire különböző a két női karakter. Duni, aki mindenben benne van, lehetőleg 110%-osan, igazi balkáni siralmas, míg Chaney eltolja magától az élményt, és csak zenél. Így is lehet. Elina sírni akar, míg Olivia már túl van egy ülésen a pszichológusánál, és kezdi feldolgozni a dolgait – meg ugye eleve ezért vonult el. Elina folyton siratja a kedvesét, aki elesett a háborúban, vagy elnyelte a tenger. (Esetleg egy másik nő karja, de ezt már csak én teszem hozzá)

Itt is az az első, ami feltűnik, hogy a vokál szinte választékot vág az egyre gyérülő hajamba. És nem éles! Ez mindenképpen jó pont, mert a hajtásban néha-néha feltűnik, hogy a PSVANE 300B-N kicsit zajosabb, mint a többiek.

Adok neki némi klasszikus zenét is, legyen azért ez is – meg ilyen kedvem van. (bmc201) Komor kezdés, aztán mozarti virgoncság. Oké, azért ez tud transzparensebb is lenni, na de egy sima M1 szól egy belépő 300B végfokkal (Conqueror). Itt kérem a zsúrort, hogy kössük át a K-t az AZ3-ra. Uhh. Elég nagy kontraszt.

Előre nem tudom, mit mondjak, ha választani kéne, összegyúrnám a két hangfalat. Aztán rájövök, hogy csalás az egész, ennek a csőnek elég jó a basszusa, ezért szólt ilyen jól a K, ami egy zárt konstrukció, nekem egy kicsit mindig kopogott az alja. Az AZ3-mal nagyobb a lendület, de kicsit behúzódik két szélre az előadás. Állítgatni kellene, meg kábelt cserélni, az spx sok az AZ-nak, de erre most nincs idő és kedv sem. Végül még beteszek két lemezt, ez szól miközben interjút csinálok, és néha-néha odakapom a fejem arra, ami történik.

Alapvetően nem vagyok egy nagy 300B fan. Tisztelem a tiszta középsávját, az erejét és a ritmusait, de nekem a fun factort a 2A3 hozza, még akkor is, ha egy 300B-hez képest olykor vérszegénynek tűnik. Ha viszont feláldoznám a kifinomúltságot a harsányság oltárán, ezt a csövet választanám. Ehhez képest a JJ csak egy fakó és jellegtelen közkatona. Szól-szól, de nincs benne tűz.

Utólag gondolkodtam ezen sokat, és nem tudom miért, de az jutott az eszembe, de úgy szólt, mint amikor a Jinro bemutatkozott az egyik hifi shown (partnerek: hempes* E LX, és valamelyik nagyobb cd játszó, talán a 3-mas. Kábelek: ISIS és némi ezüst.) Azonnal ütött és még fel sem ocsúdtál, már jött a következő track. A végén, amikor zárás előtt lehetett kergetni, a metál szétszedte a szobát. (Ki is mentek egy páran)

Ez a 300B-N cső kicsit ilyen. Nincs benne kegyelem. És pont ez benne a jó: valahogy jól áll neki, hogy állandóan kergeti benned az adrenalint. Nem biztos, hogy este is hangosan hallgatnám, de amikor a drone zajtenger egyre erőteljesebben szaggatja fel a sebeket a lelkeden, az tud jó lenni. Érdekes, hogy így utólag visszaolvasva, sehol sem tűnt fel a rendszer, pedig emiatt nyavalyogni szoktam.

(Ti: ha nincs minden szinergiában, egyből benyomom az unalmast. Márpedig a Conqueror és az M1 nincs abban, és én a kábelek körül is variáltam volna) Szóval szerény és egyáltalán nem elfogulatlan véleményem szerint, ez most a piacon a best buy budget 300B.

És jó nagy böszme trióda, szóval anyagot is kapsz a pénzedért. Annyira olcsó, hogy megéri váltani, de az sem ördögtől való dolog, ha otthon egy pár talonban a hideg napokra. Nálam ez 8 pont a 10-ből. Kettőt azért vonok le, mert zajosabb, mint az átlag. (Valamit valamiért – mondja a jobb vállamon ülő kisördög. A PSVANE 300B-N kb fél- egy wattal többet tud, mint  a többi.)

Hát ennyi. A PSVANE többi újdonságával és a bérben gyártott AN logós, molibdén anódos 211-esről és a 300B-ről majd későbbi posztban futtatok eszmét. Addig meg hallgassátok meg ezt, és jöhet a kommentben az ellenvélemény.

*Itt a jellegzetesen kék színű hemp membránra gondolok. Lásd a kommentet.