Azért is vagyok elégedett a címmel, mert amellett, hogy jól hangzik, még igaz is. Ki ne tudná ezt nálam jobban.

Azt ugyanis elhallgattam, hogy a szombat délelőtt kissé nehezen kezdődött, mert aznap hajnalban, amikor teleportal hazaértem - kb hajnali fél egykor - volt bennem egy sanda gyanú, hogy reggel fáradt leszek, másnapos és fájni fog a fejem. Márpedig bambán, hasogató fejfájással nem túl izgi hangosan zenéket hallgatni különböző rendszereken.

A West End azért jobb szálloda szerintem, mert nem papírvékony gipszkarton falai vannak, hanem tégla, így egyrészt jobban szigetel, másrészt nem szólnak annyira rosszul. Egy kiállításhoz képest persze minden szoba rossz, és igen, tök máshogy szól a zene akkor, ha ketten vannak bent, és akkor, ha tizenketten, mert az emberi test nagyon jól csillapít. Persze lehet játszani diffúzorral és egyéb akusztikai elemmel, de soha nem lesz olyan, mint otthon, vagy egy normális bemutató teremben - ezt bele kell kalkulálni minden esetben.

Vasárnap azonban nem volt ilyen gondom. Tízkor már bent voltam, felslattyogtam az első emeletre és letáboroztam a MUSIKIT szobában. Még az első kávé előtt eldőlt, hogy a DAC-ot hazaviszem, és írok róla pár sort, megéri. Amúgy az Elekit erősítőbe én simán beleraktam volna a PSVANE 300B-N-t, azzal még jobb lenne, de ez csak mellékzönge és az én mániám a csöveket cserélgetni.

Arra készültem, hogy vasárnap délelőtt szellős lesz, de tizenegykor már mindenütt tömeg volt, ha nem is akkora, mint szombat délután, de voltak rendesen. Délre időzítettem a lemezes demót a 72 Audioban. Okulva a tavalyi kirohanáson, kifejezetten langyos szettel készültem. Finom jazz, a’la ecm, dallamos drum and bass, meg ilyenek. Sőt, vittem egy Brahms lemezt is, amin Dietrich Fischer énekel, hátha. Végül ezt nem tettem fel, a Szemzőt viszont igen. Na így kurvulnak el a dj-k, pedig nekem még csak nem is fizettek. Mindent a látogatókért – ez volt a szlogenem.

Apropó 72Audio. Bővül a kínálat, van egy új akkumulátoros phono, kifejezetten barátságosan árazva, és teljesen rendben van. Terveim szerint ezt is meg fogom tudni hallgatni. Folyamatosan bővül a kínálat, az új erősítő most mutatkozott be, egyelőre a prototípus szólt, a honlap is alakul és kábeleik is vannak. Szép lett az új lemezjátszó sasszi, és az egyik legjobb szoba volt.

(Leszámítva a pont felettük lévő mobil átjátszó állomásról érkező sugárzást, ami szombat reggelre hazavágta az egyik phonot. Azt most nem írom le, hogy mennyivel volt a sugárzás felette az egészségügyi hátárértéknek, de ha esetleg kinőne a harmadik karom, nem fogok meglepődni)

Amit elmulasztottam szombaton, azt igyekeztem pótolni vasárnap, úgy hogy nekiindultam az egyórás demóm után, ami egyébként várakozásomon felül sikerült. Igyekeztem konzekvensen mindenhova bemenni, de sajnos idén sem sikerült eljutnom mindenhova. A jövő évi cselendzs ez lesz: mindent megnézni.

Ahogy néztem – az USA audiot leszámítva – mindenütt az árcédula józan végén fogták meg a dolgot. De haladjunk sorjában, illetve az emlékeim szerint. Te figyelj, kérdezte az egyik ismerősöm, kijőve az Avantgarde szobából: Tud ez intim is lenni? Hááát, válaszoltam, mint Picur Pompomnak a megvárhatlak után. Biztos, csak én még nem hallottam soha olyannak. És itt kell megjegyeznem, hogy még mindig nem vagyok kibékülve a music szerverekkel, túlságosan egyformán szólnak rajtuk a felvételek, ami nagyon gyanús.

Számomra nem volt meglepetés az OZ Audio, mielőtt kijöttek volna a show-ra, én már voltam náluk. Ahhoz képest most ezerszer jobban szóltak és mellesleg szimpatikus a kezdeményezés, hogy a hétköznapi zenefogyasztót célozzák meg a termékeikkel. Ettől függetlenül a hangszóróban benne van a potenciál, a kínai csöveseknél azért szívtam a fogam, és ha majd az audiofilek is célközönség lesz, addigra a doboz kinézetén is érdemes faragni, mert ez így elég konyhabútor style még mindig.

A l’auditeur-nál is voltam, tisztességgel kivártam pár percet, de sok minden nem derült ki sajnos. Annyira semmilyen jazz ment, hogy majdnem bealudtam rajta. Ráadásul tök hallkan, rohadtul kellett figyelni, hogy ne nyomja el a minimális háttérzaj a zenét.

Benéztem az Allegroba is, tavaly kimaradt. Nem láttam sok mindent, csak hátul volt hely. A Rega Planar 8 jól néz ki. Egy szomorú blues-country ment, tipikus demózene, intim hangulat, ésatöbbi. Nekem ez egy így nagyon hifi hang volt, de sokan ezért odalennének. Aztán mi volt még? Az M szinten a Klipschek. A nagyobbik doboz szólt, elment, de ez is hifi hang volt, nem érintett meg. 

Megnéztem a Funk Littles Space Deck-et is. A zene aránytalanul halk volt a szobához képest, alig hallottam valamit- vagy megsüketültem - , ellenben a beépített ismerősöm kiszivárogtatta, hogy Srajan Ebaen a 6moons atyaúristene nemsokára azt fogja írni az itt hallható dobozokról, hogy ezeknél aztán tényleg soha nem volt jobb. Hmm – mondtam sokat sejtetően.

Nehezen tudom elképzelni, hogy miért éppen ezek lennének, amikor semmi, de semmi extra nincs bennük. Kb tök ugyanaz a kétutas monitor, amiből annyi van, mint égen a csillag. De nem leszek cinikus, Srajan sokkal több cuccot hallott mint én, így nincs okom kételkedni.

Ha már Grado fülesem van otthon, nem mehettem el a meghallgatásuk mellett. Nekem továbbra is bejönnek, a második világháborús dizájn meg végképp.

Voltam olyan hely is, ahol inkább a látvány dominált: szépek az új Technics-ek – erről ennyit tudok írni. Az impressiva szobában tömeg volt és zsúfoltság, na ez a megszokott. Itt sem volt egy túl jó zenei felhozatal, pedig voltam bent fél órát. Na ezt már unom, mondták, időnként, és váltottak. Ugrálgattunk vokális női jazz meg minden között, nem nagyon kapott el a hangulat. Kerestem a Lampizator dac-ot, vagy én vagyok vak, vagy nem volt kint.

Szemben volt a Totel szoba, ők egyébként leginkább szervizzel foglalkoznak, legalábbis ez volt  fő profil. Cuki volt a hangfalon az amerikai zászló – ez volt egyébként az a produkció, ami aztán tényleg fényévekre van tőlem. Spice Girls szólt vagy valami hasonló rágógumi zene – ebben a zenei unirvezumban nem vagyok otthon. Nem sokáig bírtam elviselni. A lemezstand kimaradt – ezt bánom igazán.

Az Etalonhoz nem jutottam el – egyszerűen nem találtam meg, így a legtöbb időt a Musikit meg a 72 Audioban töltöttem – nem bántam meg . Összességében kiéltem magam, és pont úgy viselkedtem, mint az átlag látogató. Ötletszerűen, meg ahol van hely, benézek, leülök, és hol kevesebbet, hol többet, de azért odafigyelve igyekszem kihámozni, hogy min és mi szól.

Az Avantgarde-okon szerintem messze a legjobban Ágnes Vanilla – egyébként felejthető lemezéről: Radnóti 100+ –  a Virágének szólt. Ezen a dupla albumon Radnóti verseket zenésítettek meg, több kevesebb sikerrel, én egyébként nem ismertem sem az előadót, sem a lemezt, és valamiért elsőre Szalóki Ági ugrott be, mert a hangjuk valamennyire hasonlít egymásra, de be kellett látnom, hogy tévedtem.

A lemeznek egyértelműen nem én vagyok a célcsoportja, ahhoz talán kissé túlságosan is szeretne nagyon érzelmes meg rózsaszín lenni, de ez az egy szám perfekt. Az énekhangon kívül semmi nincs benne, csak egy dob. A vers magáért beszél – de azt a hideglelős hangulatot, ami itt meg tudott jelenni, nem sok minden tudja.

Hát, így a végére nem nagyon tudok mást mondani összefoglalásként, mint hogy sokkal rosszabbra számítottam. Alapvetően arra készültem, hogy nosztalgiázni kell majd, mert alig marad látni és hallani való, de azért még elketyeg a hifisó.

Van még annyi a brandbe, hogy a végére azért valami mégiscsak összeáll és megtelnek a szobák, látogatókkal is meg kiállítókkal is – és ezt hiszem erre mondják azt, hogy hiánypótló, akit érdekel, nagyon máshova nem is tud menni.

Persze, nem mondom, hogy a só alapjaiban változott meg, és idén a high-end némileg háttérbe került, de még így is megtalálhatta mindenki, amit keresett.

Akit a hifi csak mint szórakoztató elektronika érdekel, annak is volt betevő falat, aki pedig benne van eggyel mélyebben ebben a hobbiban, simán találhatott olyat, amire felkaphatta a fejét. Az, hogy a high-end réteg kissé távol maradt – az igazán nagy vadak nem jöttek ki a kifutóra, két dolgot is jelentett.

Egyrészt a kicsiket felértékelte, értsd: nem volt mihez viszonyítani. A másik, hogy a mezei látogatók most sokkal kevésbé voltak végletesek. Sem parázsló vitát, sem cöccögő megjegyzéseket nem hallottam, és talán egyszer a kiállítók is meg fogják érteni, hogy nem lesz semmi gond, ha a Diana Krall lemez otthon marad, mert nem az a lényeg. (A Musikit szobában volt olyan látogató, akik konkrétan egy órán át ott ült - bármit is tettem fel) 

Ami engem viszont jobban érdekelt az az, hogy a hifi vagy audiofil világ teljesen ráfordult a „régi” dolgokra és bár a hozzáadott minőséggel olykor vannak fenntartásaim, de az elektroncső mint erősítő eszköz szinte mindenütt ott van. Akárcsak a fekete lemez.

A cd viszont abszolút a dinoszauruszok sorsára jut. Ahogy a zene- és szórakoztató ipari mamutok beterelik a felhasználókat a filemegosztáson alapúló, felhő alapú rendszerekbe – egy újabb reklámfelület, plusz önként adod oda nekik az adataidat, amiből baromi pontos profilt tudnak kialakítani mindenkiről, úgy az audiofil világ is lemondott a lézerlemezről, ami egyet jelent azzal, hogy szépen lassan el fog tűnni. Ezzel együtt engem a Tidal sem győzött meg, még nem hallottam olyan kiépítést, ami egyértelműen kipicsázta volna a cd-t. 

A show életében egyértelműen látni a reciklálást, oda tért vissza, ahonnan indult. Az is tök nyilvánvaló, hogy a piac itthon változatlan. A kereskedők rotálódnak, de alapvetően ugyanazoknak az embereknek kell eladni a portékájukat. Ebből következően viszont kénytelenek mindenhez valami egyedit társítani – és ez működik is. A jól kinéző, konkrét audiofil tartalmat adó cuccokat el lehet adni, és ezeket egyértelműen azok tervezik és gyártják - mellékállásban - akik maguk is audiofilek. Ők azt fogják adni, amit Ők is kapni szeretnének. És ezzel egyértelműen a felhasználók járnak jól.

Én ennél többet jósolni nem merek, meglátjuk, mi lesz jövőre.

Mások így látták: qubit. 

Képekért köszönet Drescher Lacinak. via: Audiophil Room