Nyilván minden jelentős zenészről és zenekarról készül majd valamilyen film, vagy ún. játékfilm, ami ugye a szokásos holliwood-i közhelyekkel operálva "dolgozza fel" a "legendák" életét, vagy dokumentum film, amiben sohasem látott képeket, és soha nem hallott felvételeket láthatunk, hallhatunk. 

Nagy divatja van most ennek, sorozatban jönnek a holt, vagy a még élő híres és hírhedt zenészekről készült munkák. Van, amelyik valóban érdekes, és persze van sok olyan is, ami inkább egy limonádé, aminek a témája zenei, de valójában ugyanaz a futószalagról leesett alkotás, mint nagyon sok hollywood-i opus. Ilyen volt ugye a Queen film, amit egy egydélutános kaland, és ehhez hasonló, de egyel jobban sikerült lett a Rocketman. 

De sorolhatnám tovább. Csináltak filmet Nico-ról, Chet Baker-ről és Billie Holliday-ről is, több kevesebb sikerrel. Ezek közül a Niko és a Chet-ről szólók nézhetőek, vagy legalábbis a lecsúszást sikerült hitelesen ábárázolniuk. Bár a Bakerről szóló filmben az éjszakai Amsterdam jobban hasonlít a Batmanben látott Gotham city mocsokkal és szennyel, na meg paranoid és beteges bűnözőkkel teli városára, mint a valódi Amsterdamra. A háromból kettő fent van az HBOGO-n, ha valakit érdekel. Ha pedig több jazzfilmet akarsz nézni, itt egy válogatás.

Miles önmagában is érdekes figura, és a róla szóló, az ő személyes kommentárjaival, visszaemlékezésivel tarkított So what című könyv is elég sikeres let, így valszeg ez a doku, amiben a posztban szó van, szintén számíthat a pozitív visszhangra. Ráadásul Davisnek voltak igen komoly kilengései, életében nagyobb hullámvölgyek, illetve elég szenvedélyes ember is volt, amelyek a vásznon mindig jobban mutatnak, mint írásban.

Meg hát ugye az átlagembert mindez sokkal jobban vonzza, mint egy egyszerű koncertfelvételekkel tarkított mozi, amiben a szenész valódi munkáját kellene értékelni, és mondjuk nem azt, hogy mennyire tudta szétcsapni magát, vagy hogy szeretett egyszerre három nővel is szexelni. A rendező céja is valami ilyesmi lenne, megmutatni a művész mögött az embert, vagy mi.

Nem ismételném meg most a szokásos filmes közhelyeket, miszerint soha nem látott felvételek és képek, hiteles és szintén nagybetűs Sztár visszaemlékezők, meg a többi habosítás, de képzeljétek ide.

("Hiánypótló" munka, írják, holott Davisről szinte minden hozzáférhető, több könyv, számtalan visszaemlékezés és a lemezei is folyamatosan kaphatóak, hogy mást ne mondjak a Kind of Blue szanaszét masterelt verzióiból van vagy 10 féle).

Mindegy is, a lényeg, hogy a tengerentúlon már januárban bemutatott film eljut a hazai mozikba is - komolyan tisztára, mint a hiánygazdaságban. Valószínűleg csak néhány moziban fogják vetíteni és ott is csak rövid ideig, úgy, hogy aki szeretné megnézni, készüljön rá. A jazzy rádión azt hallottam valamelyik műsorban, hogy kizárólag az Urania fogja vetíteni, de ez nem biztos.

Nem tudom, hogy vidéken vannak-e még mozik, és azokban vetítenek-e még egyáltalán zenei dokumentum filmeket, de érdemes ránézni. Premier: augusztus 31.