Csoda minden nap* – Telefunken NOS E802s
Mint a Magyarországon terjeszkedő, új szériás elektroncső maffia fedőügynöke, elterelésként egy NOS csőről szóló sztorival zavarom össze az ellenséget.
Mint a Magyarországon terjeszkedő, új szériás elektroncső maffia fedőügynöke, elterelésként egy NOS csőről szóló sztorival zavarom össze az ellenséget.
Amikor Qvortrup itt volt a tavalyi hifi show-n, alig tudtam belőle kiszedni bármit is, szinte egyáltalán nem beszélt a hifiről. Unta, vagy idegesítette, nem tudom, pedig nem véletlenül kérdeztem róla. Az idei és az elkövetkező egy év ugyanis sok izgalmas újdonságot hoz az AN Uk termékei iránt érdeklődőknek.
Nem tudom, mi történik mostanában, talán a csillagok állása, vagy az aszcendensem éppen a Plútó jegyében áll és közben chemtérélekkel bombázzák, de egy csomó minőségi dologba futok bele.
Ki gondolta volna, hogy egyszer eljutok ide is? Igazi perverz dolog egyébként egymás mellett látni három különböző kínai csövet, amelyek mind minőségben, mind szériában, mind technikai megvalósításban különböznek.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azzal fogom az őrületbe kergetni a szomszédaimat, hogy egy aktív subwoofer hangerőszabályzóját csavargatom próbálgatva, mikor találom el a szoba rezonanciafrekvenciáját.
Azt írja a downbeat-en az egyik kritikus, hogy sokkal több figyelmet kellene szentelni Lizz Wright énekesnőnek.
Találkoztunk a tavalyi hifi shown, de még előtte ismerkedtünk össze, amikor néhányszor összefutottunk és kölcsönösen szimpatikusnak találtuk egymást.
Tavaly jelentette be a Panasonic, hogy az első sl 1200-as megjelenésének 50. évfordulójára újrakezdi a 2010-ben befejeződött gyártását ennek a legendás lemezjátszónak, és az idei CES-en már meg is mutatta, hogy nem a levegőbe beszélt.
1958-ban a boogie-wogie klubban…., akarom mondani Kínában egy bizonyos Mr. Liu nevű úriember éppen országa hadiiparának elektroncső fejlesztésén iparkodott.
Futtatom egy ideje a nálam kissé mániákus szélessávú hangfal projektekt, de eddig csak összefoglalásokat írtam, amiből sok minden nem derült ki azon kívül, hogy a témát.