Mindegy, csak olcsó legyen? - A Massdrop modell
Amikor először hallottam a Massdropról, elég érdekesnek tűnt. Aztán kicsit gondolkoztam rajta, és lassan elfogyott belőlem az érdeklődés a "módszer" iránt és inkább az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy nem csak a kínaik hamisítanak. Hanem némi plusz profitért akár maga a gyártó is - a saját termékét. De ez elég meredek állítás.
Hangfalat soha nem tesztelek otthon, pedig felajánlás volt jó pár. Nagyon ritkán teszek csak kivételt, a sajátomat leszámítva talán ez az első alkalom.
Először kezdjük a dallamosabb dolgokkal, hátha a végére megmarad a lendület. Két visszatérést szeretnék megemlíteni: az egyik csak "majdnem", a másik viszont igazi. James Blake a modern szomorú férfiénekesek egyik ideáltípusa, aki a dubstepből indult és a kortárs soul mezőny egyik erős versenyzőjévé vált. Itt rögtön pontosítanom is kell, mert az igazi visszatérés inkább a Cinematic Orchestrára igaz, ők voltak csendben jó pár évet, Blake csupán két évet várt az új anyagával.
Amikor először írtam
István úgy nyomta a kezembe a hangszedő dobozát, hogy vigyázzak rá, mert ez egyetlen darab jelenleg az országban. Hirtelen majdnem rávágtam, hogy akkor egyben az utolsó is, de annyira be voltam rekedve, hogy inkább nem szóltam semmit.
Eredetileg nem terveztem, hogy önálló posztot szánok ennek a nyúlfarknyi időnek, amit az S205i-vel töltöttem. Aztán mégis erőt vettem magamon.
Mivel tölti a hifiblogger a szabadnapját? Hát mondjuk más bloggerekkel találkozik. Persze nem kell ezt olyan véresen komolyan venni, több volt ebben a véletlen, mint a tudatosság.
Amikor elbattyogtam átvenni az
Azt már megtapasztalhattuk, hogy az alsó polcos kínai termékek mellett léteznek komolyabb gyártók is, amelyek elérik, olykor meghaladják a már régen kínai kézben lévő és ott is gyártott európai brandeket.
A téli szezon általában pörgős, az audiofil hobbi ilyenkor virágzik. Ez hasonlóan alakul nálam is, igaz kisebb-nagyobb fenntartásokkal.