A kezdet és a vég - Az előfokozatok szerepe

Minden hifi láncnak vannak fejleszthető pontjai. A folyamat gyakorlatilag végtelen, hiszen a fejlődésnek alapfeltétele, hogy mindennél van jobb. Az egyre tökéletesedő ipari szabványok és az elektromikrószkóp elterjedésevel egyre jobban értjük, hogy az anyagban bekövetkezett változásoknak milyen audiofil tulajdonságai lehetnek, mely területeken lehet őket felhasználni, és milyen mélyen tudnak részt venni a hifi lánc zenereprodukciós szerepkörében.

Ez egyrészt az alkatrészminőség területén jött nagyon jól. Jó példának ott az ugrásszerűen megnőtt pontosság és anyag tisztaság, mondjuk a kábelek és a hangszedők esetében, rossz példának pedig a chippek, áramkörök egyre elképesztőbb bonyolutságát tudom hozni. Az első esetben a hangzás újabb, szinte releváció szerű eredményei szolgáltak ugródeszkaként bizonyos tervezőknek, a másodikban esetben azt tapasztaljuk, hogy a hangzás ellaposodik, szinte teljes egészében technikaivá, merevvé és érdektelenül hideggé válása jelent meg. Mindezt most abból a szempontból viszgálom, hogy az audió láncban az egyik legfontosabb eszköz, az előfokozat, hogyan befolyásolta a fejlődést, és miért tölt be olyan fontos szerepet az otthoni zenereprodukcióban. 

A szükséges plusz

A egy szál potméterrel hajtott végfokok szikár és fürge hangjához képest az előfokokkal megtámogatott rendszer gazdag, színes és vérbő előadása lehet, hogy olykor lomhábbnak, komótosabbnak tűnik első hallásra, de egy kis odafigyeléssel a hangzásban olyan, eleddig nem feltűnő jellegzetességekre bukkanunk, amelyek eltűntek a zajban, vagy azt hittük, hogy a felvétel hibáihoz tartoznak. Kérdés persze, hogy az a hiba, valóban hiba-e? Engem például rendkívüli módon érdekel, hogy a hifis szakzsargonban megcsontosodott példa, amely a klasszikus zenei felvételeken egyszerre sóhajtozni és nyögdécselni kezdő hegedűsre hívja fel a figyelmet, pontosan mit is jelent? Szerintem önmagában semmit, de jól szemlélteti, na nem a részletező képességet, hanem azt a minőségi ugrást, amelyet például egy jó előfok képes okozni a hangzásban. Ami eddig csak egy kis nüansz volt zenehallgatás közben, az mostantól az előadás szerves részévé lép elő. De hozhattam volna a recsegő pódium példáját is, vagy a zongora pedáljainak zaját. Egy jó előfok nemcsak arról gondoskodik, hogy a végfok ki legyen szolgálva, és kellő erővel hajtsa meg, hanem a hangkép egészére van döntő befolyással.

Viszont nem olyan látványosan hifis produkció, mint mondjuk egy kábel cseréje, amely azonnal hallhatóvá teszi mondjuk a részleteket, vagy egyfajta helyességet visz a hangzásba, hanem "szélességben", tonális gazdagodásban és felbontásban jelent gyakran szinteken átívelő előrelépést. A hegedűs nyögése nemcsak a hangzásban detektálható tényező lesz, mint oly sok kevésbé jó rendszeren, hanem az előadás integráns részévé lép elő, nem zavaró effektus többé, hanem gazdagítja a hangzást. De mit tud még egy jó előfok a megfelelő kivezérlésen kívül? Például azt az erőt érzékeltetni, amely nemcsak dinamika, hanem lendület is. Valahonnan indul és valameddig tart. A nem klasszikus zenei felvételeken az érzéssel kivitelezett rombolás, hogy a képzavaroknak is adja egy adagot. Vagy mondjuk egy koncertfelvételen azt a mindent belengő atmoszfárát költözteti a szobába, amelyet ugyan minden koncerten átélünk, de sohasem tudatosul, esetleg akkor, amikor a rommá hallgatott felvételt feltesszük az új előfokkal megtámogatott rendszerbe és újabb paraméterként már ott van, mintha mindig is ez lett volna a természetes. Ezért történik meg gyakran az a jelenség, hogy a rendszer ilyen jellegű változását még a tapasztalt hifisták is nehezebben értékelik. A fül ugyanis kompenzál, kiszűri azokat a zajokat, amelyek zavarják az előadást. És ezért van az, hogy a rendszer első elemének - amennyiben elő- és végfokban gondolkodnak - mindig a jó végfokot kell megvenni, ami ugyan árban olykor lehet alacsonyabb is, mint az eleje lesz majd, de ez az aránytalanság később sokszorosan meghálálja magát*.

Egy jó előfokozat sokkal finomabb jószág annál, hogy ajtóstul rontson a házba. Egy kicsit azzal lehet szemlélteni, mint a közlekedőedények törvényét a fizikában: a keskenyeb csőben a folyadék gyorsabban magasabbra emelkedik, mint a szélesebb csőben. Az előfokozat ebben a példában a szélesebb cső, amelyen viszont a zene tágabban, kényelmesebben áramlik, a rendszer többet enged át, minden paraméterben gazdagodva. Mindez persze attól is függ, főként a high-end esetében, hogy mire is lett az a végfok tervezve. Az illesztések és a szinergia megtalálása itt is gyakran hónapok, évek munkája nyomán kristályosodik ki. Aki viszont ebben a hobbiban mozog, annak ezt nem kell külön szemléletni, a high-end nem azonnal ható mézes cukor, hanem hosszú távú szerelem.

Kis áramokkal nagyot alkotni

Hogy saját térfélen maradjak, az Audio Note igazi reputációját először a triódás végfokaival nyerte el. Aztán szépen lassan felzárkózott melléjük az egyre gazdagodó előfokozat, a hangfal, majd manapság a kábelek egyre bővülő és egyre gazdagodó tárháza, amelyekkel azóta is diktálja a többi, kis, meghúzódó cégnek a mintát. Mint a rendszer szemlélet elkötelezet híve, az AN UK minden termékéhez teljes körűen felépített support segítségével kínál olyan megoldás(oka)t, amellyel egy adott erősítő kvalitásait fokozni lehet, akár a szintek közötti lépésekkel, a kapcsolások és az alkatrészek tekintetében, akár a "körítés" tekintetében. Ez azt jelenti, hogy az ember belép ott, ahol éppen az elképzelései, a hangzási kívánalmai és a pénztárcája engedi, ezek után a saját igényeihez mérten tud feljebb lépkedni a szintek között a kábelek, az előfokozatok, esetleg a hangfalak cseréjével.

A legtöbb cég, aki ezen az úton van, és eldöntötte, hogy a hangzásban csak teljes láncokkal kíván foglalkozni, alig pár rendszert gyárt. Az Audio Note kínálata több mint 100 terméket jelent, és ez a kínálat folyamatosan bővül, színesedik, cserélődik. Aki  elveszítette a fonalat valahol kilencven környékén, annak súlyos meglepetés lehet a mai, kizárólag csövekből építkező készülékek erőteljes hangzása és az általuk képviselt kvalitás emelkedés. A Note úgy tervezte meg az előfokozatait, hogy legyen átjárás a szintek között. Azaz az olcsóbb végfokokra köthetünk komolyabb előfokokat is, sőt, nem nagyon tudnék olyan megoldást javasolni upgrade-re, mondjuk egy tisztességgel beállított triódás rendszer esetében, mint eggyel magasabb osztályú előfokozatot. Érdekes egyébként, hogy ezen a téren az Audio Note-nak a high-end szakágon belül elismerten magas reputációja van. Az előfokokat teljes egyetértés övezi a minőségük tekintetében. Számtalan olyan rendszer előtt láttam már, amely a hangzásról alkotott megközelítésében a Note hangzásvilág ellentéte volt, mégis boldogan használták a tulajdonosaik. Adott esetben nem is egy M2-M3-ról, hanem egy M8 agy M9-ről beszélünk, ami már nem egykönnyen elérhető kategóriát jelenti. Hiába, ami jó, az jó. Az is jellegzetes, hogy a Note leginkább ezeket a már amúgy is végletekig felhúzott cuccokat finomítgatja egyre tovább és tovább. E mögött valószínűleg némi önös érdeket is felfedezhetünk, egyszerűen ők is ezeket használják, és akarnak "még egy kicsit" jobbat. Ezt onnan gondolom, hogy ismerve Qvortrup ízlését, aki 1923-as gépzongora a tekercsekről átmentett, Grieg saját előadásában előadott felvételeket hallgat, valószínűleg nem az új dubstep lemezeket szeretné tisztábban hallani, hanem az ősrégi, gyakran nagyon zajos és különleges felvételekről akar többet tudni.

Ehhez a tudáshoz az előfokozatokon, na meg a hangszedőkön és kábeleken keresztül vezet út. Mit ad isten az újdonságok között a legtöbb a kábelek anyaga és a végfokok illesztésének tekintetében történt. Azaz: a Level 3 végfokai kaptak egy-egy Signature és Silver jelzőt, így már a nagyobb előfokozatokkal is hajthatóak, használhatóak probléma nélkül, a felhasznált alkatrészeknek köszönhetően egyre jobb és kifinomultabb hangminőséget nyújtva. De ne szaladjunk ennyire előre.

Dinamikus integritás

Az előfok szériában indulunk az M1-ről, amely line vagy MM phono lehet, illetve külön dobozban is megvásárolhatjuk a Phonot kiegészítésképpen. Az M1 jó kiindulási alap a PP vagy SE szint 1 és szint 2 elé, megvillantva azt a részletező képességet, atmoszférát és egységességet, amely a szinteken felfelé lépkedve egyre tovább gazdagodik. Sokan mondják, hogy például a SORO integráltban ugyanaz az előfok van, mint az M1-ben. A panel valóban ugyanaz, de a tépegység nem, és ez gondolom elég érv meggyőzni a kétkedőket, miért érdemes külön előfokban gondolkodni. Fontos megjegyezni, hogy mondjuk az M1-P1 PP már nemcsak belépő a high-end világába, hanem azon egy lépcsőfok. Hangszeres zenéken például nem nagyon hagy kívánnivalót maga után, és szinte minden, általam hallott ezen a szinten árazott, nem egy esetben komoly márkát állva hagy. Minap ezen a kombón hallgattam a Concertóban vett 1945- és '55 között felvett mono lemezeimet, és a sercegés ellenére, amelyet az erősen kopott barázdákból áramlott, olyan zenei hangsúlyokat és finomságokat fedeztem fel, amelyeknek létezéséről eleddig nem is volt tudomásom.

Az M2 már kiszolgálja a Level 2 szintet, plusz azok feltúrbózott változatait is (signature, silver signature), illetve a Level 1-es osztályba sorolt végfokok is sokat nyerhetnek általa. Aki például - mint én - jobban szereti a PP kapcsolást, annak bővérű és lendületes hangját, mindenképpen előny, de az SE-k előtt is megállja a helyét.

Az M3 mérföldkő az előerősítők tekintetében. Itt már megtalálunk mindent, ami a nagyokban is ott van. Az M3 óriási dobás. A felhasználási lehetősége szinte korlátlan. Minden előtt jól érzi magát, a nagy triódások és a Level 4 is csak nyerhet vele. Valószínűleg ez az egyik legkelendőbb Audio Note előerősítő. A legnagyobb rendszerekben is tökéletesen teljesít, mindamellett, hogy nem nagyon lehet megszorongatni. Technikailag itt már minden finomság adott, ezüstfóliás kondenzátorok, saját fejlesztésű kimenőtrafók, komoly csövek, stb.

Az értelemig és tovább

Az M5-tól fölfelé pedig külön világok nyílnak. Ezen a szinteken már magasan a high-end legfelsőbb kategóriájában járunk, ott, ahol az árak tekintetében szabadon garázdálkodnak a tervezők, gyártók. Ezeken a rendszereken kibomlanak a zenében rejlő finom jelentésrétegek, előadói interpretációs nüanszok, amelyek akár teljes egészében megváltoztathatják az adott műről eddig kialakult benyomásainkat. Ez az a tudás, amely a legnagyobbak sajátja, amelyért 7-8 számjegyű összegeket fizethetünk, s ez az jellegzetes hangzásbeli karakter, amely - akárcsak részleteiben - felbukkanó sajátossága megkülönbözteti az M5 és M6-öt a többi előfokozattól. Ezért a pénzért nem csupán egy készüléket, de magát a zenét vehetjük meg. Azokhoz az információkhoz juthatunk közelebb, amely az adott műről való tudásunkat kiteljesítheti, gazdagíthatja. Hiába zajos, vagy kezdetleges egy felvétel, amelyet ráadásul szűk átvitelű mikrofonokkal, a felvétel technika korai fázisban rögzítettek, ezeken az előerősítőkön keresztül adott esetben tökéletesen megszólaltatható a már lassan 100 éves, agyonjátszott lemez. Korántsem véletlen, hogy a legnagyobb rendszerek tulajdonosainak igen nagy hányada 78-as fordulatszámú, monó lemezeket hallgat.

Egy átlagosnak tekinthető rendszeren ezek a felvételek tompán, életlenül, mosottan és álmosan szólnak. Egy M9 phonon** keresztül viszont ugyanezek a felvételek a zenetörténet legnagyszerűbb pillanatait képesek nyújtani. És ez már régen nem hifi vagy high-end, ez annak a csodának a része, amely immáron 150 éves diadalmenetének vége felé járva, lassan lehanyatló ágba kerül és a szemünk előtt merül egyre inkább feledésbe. Ha csak nem teszünk érte valamit. Leginkább azt, hogy a kulturát szem előtt tartva tovább adjuk a következő nemzedéknek eme hozzáállás gyökereit, megismertetve a felhalmozott tudásunk hangzó gyümölcseit. 

*Na meg azért, mert a végfok önmagában is szól, addig az előfok nem.

**Erről a tervezője, Andy Grove, aki többek között a Quadnak is tervezett erősítőt és a sztatikus 989-esek kimenőtrafóit, remek összefoglalót írt, a link alatt olvasható.