Kalandjaim a monitorokkal – Első rész: Audio Note AX2

ax2-06.jpgKezdő hifista koromban imádtam a monitor hangfalakat. Lehetséges, hogy ennek az volt az oka, hogy életem első saját igazi hangfala egy monitor volt?

Ki tudja, annyi viszont bizonyos, hogy rajongásomat elég sokan osztották, még akkor is, ha az a monitor akkor éppen nem egy kifejezetten jó hangú termék volt. Hogy mit szerettem bennük? Amit még talán ma is. A „körüljárható” hangképüket, azt a tiszta, nyílt és precíz hangzást, amit csak egy igazán jó monitor tud. Persze minden relatív, mindezen paraméterek megtalálhatóak – meghallgathatóak – a nagyobb dobozokban is, már hogyne lennének megtalálhatóak, de akkor is egy monitortól ez egészen másképp hangzik.

Volt azonban még egy nagyon vonzó a monitorokban, mégpedig az, hogy szépek. Igen, bármennyire is furcsán hangzik, nekem, ha esztétikáról van szó, sohasem a filigrán és furcsa, vagy high-tech, esetleg a bútorszerű hangfalak a szememnek kedvesek, hanem a monitorok. Egy monitorba most is bele tudnék szeretni, ami azért is nagy szó, mert ennyi idő alatt az ember annyira telítődik hangképekkel, rendszerekkel, stílusokkal és minden egyébbel, ami a hobbival jár, hogy szinte már megcsömörlik tőle, de egy monitorért ma is tudok lelkesedni. Még akkor is, ha ezt itt annyira azért nem hangsúlyoztam. Mint ahogy azt sem, hogy van is egy otthon, amit ugyan magam építettem, de ez most mellékes.

andionoteax2.jpgA kis méret persze semmire sem biztosíték (sőt!). A monitorok olykor hányatott sorsa arra a szerepre kárhoztatta Őket, hogy a belépő szerepét játsszák a hobbiban. Ugyanakkor, ha megnézünk néhány patinás hangfalgyártó céget, majd mindegyiknek kiemelt helyen van a monitor  vagy csúnya nevén polcsugárzó – a termékpalettáján. És igen, ott a hátrány is: az állvány. Egy időben egyébként a magazinok állandóan ezt az érvet szajkózták: ne vegyetek monitort, mert annak árát mindig a talppal együtt kell számolni, abból meg már kijön egy nagyobb, álló hangfal is. Igen, ez is egy tipikus monitor sajátosság: az állvány, ami nélkül egy monitor csak féllábú óriás. Ahány monitor, annyiféle állványt kíván.

Nem volt amúgy tervbe véve, hogy valamikor is írok majd egy monitorról, így alakult. Meg egyébként is ott volt a fogadalmam, hogy nem tesztelek többet, meguntam, meg amúgy sem sok értelmét láttam, látom. Aki akarja, könnyedén meghallgathat bármit, egy ilyen szöveg mindig csak egyetlen benyomás, nagyon nem is tud más lenni. Mosolygok is a kezdő naivakon, a gyakran hótt komoly(nak szánt)neki buzdulásukon, hogy majd ők megírják a megírnivalót. (Ebben egyébként pont az erőlködés a legfárasztóbb. A tudat, hogy bármi tétje is lenne, holott csak a saját lelkesedésük csapdájába estek. Nekik fontos ez egyedül ugyanis) A körültekintően szervezett meghallgatásokról nem is beszélve. Szóval szkippeltem volna ezt is, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy leírom, mi volt, hátha. Jó ez vagy rossz? Döntsetek, Kedves Olvasók. 

ax2-07.jpgVan ez divat, hogy hifi cuccokat fessünk fehérre, mert az milyen dizájnossá teszi őket. Gyanítom, hogy ezt egy olyan bútorasztalos véletlenül találhatta ki – zseniálisan egyébként –, aki előtte kizárólag konyhabútorban utazott, de egyszer kértek tőle egy hangfalat és csak fehér laminált pozdorja volt otthon.  A fehér* AX2 kb így néz ki, mint egy eszcájgos fiók és a hangfal találkozása az íróasztalon. Soha nem hoznék haza ilyet, bár ennek láttán a csajom biztosan megkockáztatná a kérdést, hogy a virágcserepet ráteheti-e. Szerintem azt felelném, hogy persze, miért ne. A fehér készülékek láttan pedig nem tudom nem látni a bennük rejtező apple terméket, bár nyilván most ez a trendi. Legyen.

Azzal a vallomással még tartozom, hogy miért szeretem igazán a monitorokat. Talán pont azért, amiért mindenki más. A tűpontos hangjukért. Meg a dobozokról leváló – úhh milyen szép hifis hasonlat, imádom az ilyeneket!** – hangzásukért, a finoman percenő cinnekért, a hatalmas torkú, előrenyomuló énekesnőért. Ha egy monitor jó, annak még a színezettségét is könnyedén megbocsátom, mert általában a „másik oldalon” meg tud egy csomó mindent, ami könnyedén elvonja a figyelmet a hiányosságokról. Ugyanis a monitorokra általában kell koncentrálni, és igen ritka az olyan madár közöttük, aki nem tolja el a hangképet egyetlen irányba sem. Nem túl gyakori, amikor csak úgy zenélnek, minden mellékes dolog nélkül. Ha meg igen, az többnyire nem tűnik fel. A legtöbb monitor egyébként is utólag lett legenda, gyakran akkor, amikor a gyártásuk rég leállt. Monitort ugyanis nem nagyon lehet drágán eladni. Szerintem nem is kell, de mindegy. A monitorokban általában az a jó, amikor "olcsóért" kapsz jó hangot. 

ax2-01.jpgA monitorok egy kicsit olyanok, mint az igazán jó csajok a dugás előtt, szeretik felhúzni a lábukat erotikusan és közben kidugni a nyelvüket egy kissé. Mert az olyan szexis. Igen, egy jó monitor tud az is lenni – mármint dögös.  És egy igazi monitor nem túl érzékeny, kicsit kell döngetni, hadd mozogjon a membrán. (Pont mint a fent említett csajokat, de asszem ez elég övön aluli csapás volt, mármint humorban)

Ettől persze éles hangúakká válnak és néha küzdenek is az életükért rendesen, de általában jól áll nekik, mint az előbb emlegetett csajoknak a lábhúzogatás. Érdekes egyébként, hogy a hangfalról leváló hangok között azért majd mindegyik monitor kétdimenziós - és itt elsősorban nem a "térre" gondolok. Ugyanis, és ez a legnagyobb trükk az egészben: a monitorok kilencven százaléka azt csinálja, mint a hifi 90%-a. Mímel és játszik. A monitorok a hifi nagy színészei. Festett vérzés, mimézis, meghalni csak a színpadon érdemes, stb. Már majdnem úgy szól, mint egy szaxofon. Óriási ripacs majd mindahány.

ax2-04.jpgHifis életem igazi nagy tanítómesterei mégis a monitorok voltak. Semmi mással nem lehet annyit játszani, annyiféleképpen megszólaltatni, mint egy monitort. Ebben egyébként a sztatikusok örök barátai, azok ilyenek még, sőt, még a levegőjük is hasonló.  Akárcsak a tervezésükhöz, a megfelelő partnereik kiválasztásához és a megfelelő hely megtalálásához is sokat kell piszmogni. Az a fránya felsőbasszus kiemelés ugye. Ha végre megjön az áhított mélyhang, elmegy a levegő. Vagy fordítva. Egyik pillanatban sok részlet, lehet velük finomkodni, a másikban meg összeomlik az egész. A monitor párti hifista legnagyobb erénye: a türelem. Amúgy milyen érdekes az is, hogy nagyjából ötévente audiofília óceánja rendre a partra vet egy szuper vételt, és ezek nagy része monitor. Érdemes lenne egyszer összeszedni a sok legendásan jó hangú kis dobozt, majd összehallgatni őket. Bár ettől a teszttől vélhetőleg nem kapnánk mást, mint amit eddig is tudunk. Ha egy monitor jó, akkor az a zeneiségéért jó és mondjuk nem azért, mert szétszedi a basszusa a nappalit. 

Amúgy az AX2 nem egy jó színész. Kicsit könnyűsúlyú, mint a legtöbb ekkora méretű doboz. Egy törékeny apróság a nagy mackó E mellett. Szinte légies. A nagyobb rendszerekkel nem szól jól, a legjobb párosítás a szintjéhez közeli társak: OTO-val jobb, mint egy elő-végfokkal. Lexus-szal jobb, mint a V-vel. És érdekes, de kell neki tér, igaz közelről nagyvonalúbbnak tűnik, de ha megvan a méter oldaltávolság, sokkal levegősebben szól, mint ha nincs. (Hát ezzel sem mondtam sokat...viszont az biztos, hogy ezt a fajta hangzást akkor érdemes maximumra húzni, ha szeretjük a plasztikusságot a zenében) Ami izgalmas, hogy néhány dolgot sikerült átmenteni az AZ szériából, ami nem túl nagy meglepetés, hiszen ez egy félbevágott AZ1 – az azonos hangszórókészlet leaglábbis ezt üzeni, még akkor is, ha a két konstrukció teljesen más.

audio_note_ax_two1.JPGFénye van, levegője, ami elég nagy szám egy bőven alap szintű hifi árért, ettől függetlenül elég száraz hangú, mint a legtöbb Note. Sose értettem, miért foglalkoznak az angol Audio Note-nál ilyen "kicsi" cuccokkal, amikor még a Zero-t is AZ3-mal demózzák. Pedig, ha kicsit jobban figyelünk, apróért oda tudja tenni Coltrane szaxofonját, Mcoy Tyner zongorája mellé. Esetleg Billie Holiday rekedt hangját a Strange Fruit-ban. Szerintem sose fogja Qvortrup megértetni a sok dzsungelharcos, jazzatthepawnshoppos hifistával, hogy tud monitort is csinálni, amikor kb mindenki a nagyokra figyel, azokat várja. Amúgy is mostanában szinte minden brand a hihetőség és a realitás felé tendál, vagy abba az irányba mozdult el. Az AX2 a maga realitásával egy ideje már egyedül van, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag 12 éve változatlan formában gyártják, és még nem vették le a palettáról.

Érdekes az is, hogy mennyire kiegyenlített hangú, mondjuk a K például sokkal élesebb tud lenni. Oké, ha hegedűről van szó, az persze a redbull ott szárnyakat kap, de akkor is. Trombita, például trombitában nincs verseny, az AX2 nyert orrhosszal. Ha most hfp lennék, azt írnám, hogy a rezesek kellően rezesek. De nem vagyok. Ezért inkább azt írom, hogy a hangszereknek van fénye, ami ezen az árszinten még egyáltalán nem követelmény. A zene követhető, összeáll, nem szólamokat, hanem egészet kapunk. Figyeld a bőgőszólót! Na tessék, megint egy tipikus monitor sajátosság. Mondjuk soha nem lesz olyan nagyvonalú mint egy E, sem olyan fókuszált, mint egy AZ, és ereje sincs annyi, de hát ez egy alig 20 literes doboz. 

ax2-05.jpgAmikor Bill Frisell gitárja mellé Tony Scherr finoman eleven basszusa is odakerül, mintegy véletlenül, jelzésértékűen, az egy kicsit sem meglepő, inkább várható trükk. Az egész meghallgatás során Van den Hull aranyköpése járt a fejemben. Amiben azt fejtegette, hogy akkor van jól beállítva egy rendszer, ha az egyik hangfal elé beáll valaki, hogy betakarja, és úgy is sztereóban hallani a zenét. Nosza, mondtam akkor magamnak – kb 21 éves voltam –, és jól kipróbáltam. Becsuktam a szemem, majd kértem a csajom, hogy álljon be valamelyik hangfal elé. Sose jött be, most már bevallhatom. (Lehet, hogy szar volt a rendszerem?)

Ebben az interjúban Van den Hullnak volt még egy jó szövege, mégpedig az, hogy a végső konzervzenei interpretációban mindig van egy jó nagy adag, amit az ember hozzáad fejben, ez lenne a koncert hangulata, legalább is Ő így fogalmazott. Hogy ezt egyik hifinek sem kell tudnia, mert ez a része úgyis a hallgató emócióiban manifesztálódik. Szerintem itt az öreg szénkábel specialista a zene érzelmi részére gondolhatott, amit a magunkban kell felfedeznünk. Én egyébként nagyon szívesen leültetném Van den Hull-t jó pár rendszer elé, ahol nem kellene neki hozzátennie semmit, de nyilván leérvelne. Mindegy.

ax2-09.jpgAz AX2 egyébként megvezetett engem is, mert eszem ágában nem volt elfogadni, amit hallok. Vagy mégis inkább definiáljam újra, amit a monitorokról tudok? Na mindegy. A végére egy jó tanács: senki ne kösse be komplett ISIS-szettel. Nincs értelme. Túl nagy meglepetés. Arra a kérdésre, hogy akkor most hifi vagy high-end, nem nagyon lehet megadni a választ. Attól függ, ugyanis mivel hozod össze. Ha okosan kábelezel és nem 3 wattot adsz alá, megmutatja, milyen az, amikor letérsz a kommersz hifi ösvényéről. Ugyanis nem csak az előre kijelölt túristaút tartogat szép látványosságokat. Ha lusták vagyunk, akkor maradjunk a piros jelzésen, a tapasztaltabbak viszont maguk szeretik felfedezni a hegyeket, völgyeket. Legalább marad pénz a lemezekre. 

*Természetesen lehet kapni más színben is.

**Örök kedvencem marad a: "paplanos a mélye" hasonlat, amit sajnos a buszon sikerült olvasnom, ennek következtében nagyon hosszan kellett a viszonylag sivár külvárosi tájat bámulnom, mire elmúlt a folytogató röhögés.