A Belden jól csengő név a budget hifi és a giant killerek között. Számtalan olyan kábelt gyárt, amelyet alapvetően nem hifi célra szántak, de unatkozó diy-erek kiokumlálták, hogy egészen jól használhatóak.

A Beldennek ezt a típusát az dobta fel a sok száz többi hasonló kábel közül, hogy elkezdett terjedni, maga Shindo mester is ilyen kábelt használ a saját rendszerében. Aki nem tudná, Shindo - Kondo mellett - a másik rommá misztifikált tervező-zseni japánból. Személye és készülékei köré egész komoly szekta szerveződött, bár ő inkább az ellenkező vonalat tartja követendőnek, mint amit Kondo annak idején. Azaz teljesen semleges, eszköztelen és sima hangzásvilágot követ. Természetesen Shindo san is csövekkel dolgozik, természetesen kézzel készülnek az erősítők, és természetesen nagyon drága minden. Tőlünk nyugatabbra, jelenleg Ő az, aki Kondo megürült szobortalapzatára került – és persze Őt is igazi művészként tartják számon, aki kizárólag kiválasztottak szűk csoportjának enged betekintést művészetének valódi mélységeibe. Természetesen ehhez nem elég csak műélvezőnek lenni, virítani kell nagy adag lóvét is, és hát a Shindo Művek Múzeumában sajnos elég borsos a beugró. (Erre ugyanazt tudom mondani, mint eddig. Elektronikai termékek tervezése és gyártása nem művészet, bármennyi is a ködösítés és a szájtáti álmélkodás körülötte)

Korábban azt jósoltam, hogy európában a megüresedett trónt Robert Koda foglalja majd el, még ez sem lehetetlen. A verseny egyelőre elég szoros, Shindo Mester egyelőre orrhosszal vezet.

A Belden 9497-ről persze idővel kiderült, hogy nem, nem ilyet használ Shindo, csak a hangfal belsejében a hangváltótól a hangszóróig vezető kábel ez a típus, mert szerinte neki oda nem kell jobb. Ettől függetlenül japánban és a világ számtalan részén nem kevés, nagyon komoly rendszerekkel rendelkező vájtfülű használja ezt a típust elégedetten. Ennyien nem tévedhetnek, gondoltam, és elkezdett érdekelni, milyen lehet. A mém hamar felpörgött, lévén filléres dologról beszélünk. Plusz ugye a “japán underground” eleve fogalom, és a Belden ott elég elterjedt, az ottani Kácsa audiókban méterre kapható. A beszerzést megkönnyítette, hogy a Belden-nek ez a típusa nagyon olcsó, eleve egy ónozott réz kábel, halálosan egyszerű szigeteléssel. Alapvetően nem hifi célokra szánták, amit az mutat a legjobban, hogy a rézszál ónozott, ami az audioban olyan, mint Drakulának a fokhagyma-füzér, ami egy kihegyezett karóról lóg. Lehetőleg kerüli.

Legutóbb csíptyúbe dokinál láttam, akinek elég érdekes dolgai vannak, de nem szokott a levegőbe beszélni, pardon írni, és például nagyon jó zenéket hallgat annak ellenére, hogy rendszerei finoman szólva sem voltak körültekintően felépítve. A létező legkomolyabb dolgokat enged össze középkategóriás hifikkel, és általában ki is szúrja a nagy vételeket. Nála ez a kábel a referencia hangafalkábel. Nocsak, mondtam magamnak, eggyel több érv amellett, hogy érdemes kipróbálni.

A dolgot kissé bonyolította, hogy a mém elindulása után kiderült, japánban egészen más ez a kábel. Ott Studio 492 és 492II típusszámon fut, és az első lényegre törő beszámolók után az is kiderült, hogy máshogy is szólnak. Ezeket doki a blogján korrekten le is hozta, fotókkal, és egy pár soros beszámolóval, amely szerint az amerikai verzió hangja sima és természetes, a 492-esen több a lélek és melegebb is. Hát ennyi, itt ki is fújhatott volna a sztori.

Még ekkor utánanéztem, japánból lehetett volna méterre rendelni, azzal nem akartam bohóckodni, egyébként egy teljes dobot kell venni. Arra azonban elég volt a 9497 körüli hájp, hogy amikor felbukkant a hifipiacon egy hirdetés, rácsapjak. 1500 Ft/méter, azaz egy kétszer két méteres szál 6 pénz, az egy cd ára, akárhogy is nézzük. Belefér, gondoltam, majd valakinek odaajándékozom, ha nem jön be. (Nem csak én voltam szemfüles, azóta simán elment belőle 200 méter)

Először arra gondoltam, jól lehántom a leplet erről a mémről, magyarul megírom, nem vált be – minden előzetes koncepció ezt sugallta. De legalábbis azt, hogy ez a “jól szól”, nem áll valami stabil lábakon, itt-ott inog, de mindenesetre nem egyértelmű. Mivel igyekszem azonban alapos lenni, gondoltam, megkérdezem azokat az ismerősöket, akik a külföldi fórumokon is otthonosan mozognak, mit tudnak erről a kábelről. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy nekik például bevált. Egyikőjük sem süket, nem is a tipikus “gombócos a mélye” hifista és elég jó rendszereken hallgatnak nagyon szerteágazó stílusú zenéket. Na, még a végén kiderül, nem tettem rossz lóra, gondoltam, amikor megjött az e-mail, hogy átvehetem a kábelt.

Arra mindenki felhívta a figyelmem, hogy elég a csupasz kábelvégeket bedugni, nem kell csatlakozó sem. És arra is, hogy ennek a kábelnek a sima, folyékony a középsáv a lényege. Külön kitértek rá, hogy tranyósokkal nem nagyon teljesít jól, és nem baj, ha nagy érzékenységű a hangfalad is. Hm, nekem ugye kisteljesítményű triódás erősítőm van, az Audio Note E 95 dB, nem lehet gond.

Volt nálam egy új generációs Kondo KSL is, amire úgy tekintettem, hogy simán elver majd mindent, merthát mégiscsak mekkora név, meg biztos sikerült szerezni valami rendesebb rézkábelt, amit frankón öregítettek, de legalábbis a már régről ismert sima és zenei hangja lesz. Megvolt az előző verziója is, mkII néven futott, amivel azon kívül, hogy burnyogott az alja, nem is volt nagyobb bajom. A Lexus frissessége és megfogottsága nekem jobban bejött, merthát a Kondo lassabb is volt, meg alul zavaros, de mégis volt benne egy nagy adag zeneiség, amiért lehetet szeretni.

Aztán Kondoék elindultak egy új irányba és megtört a varázs. Az interkonektek között lett egy új, a Vc, aminek két hónap után már ki is jött az mk2-es verziója, és sajnos ami felemás eredményt hozott. Az abszolút csöves AN rendszerben gyengébben szerepelt, mint egy sima Lexus annak az árának sokszorosáért, az ISIS pedig utcahosszal lehagyta. Nem viccelek, ez volt. Néztünk is egymásra azon a szeánszon, mert nem akartuk elhinni, amit hallottunk. Mindezt úgy, hogy a Vc tulajdonosa erőltette az összehasonlító tesztet.

De még a Vc produkciója is elfogadható volt ahhoz képest, ahogy az új KSL (mkIII3) megszólalt. Először azt hittem, valami tréfa, vagy nem eredeti verzióval állok szemben. Vékony, éles, tele feszültséggel. Gondoltam, járassuk, hátha csak sokat állt. Nem jött meg a hangja. Minden elmozdult középre, több részlet is volt, és hiányzott a Lexus lágysága is, azaz szikárabb volt, megfogottabb, keményebb. Eddig még lehetne jó is, de a feszültség és valami idegesítő stich csak nem akart lekopni a hangról, és hát éppen az lenne a high-end egyik nagy előnye, hogy hallgatásra késztet és nem arra, hogy állandóan azt figyeljem, miért cseszegeti a fülemet a cselló hangja.

Oké, mondtam magamnak, lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, elszoktam a jótól, tegyünk még próbát, az nem lehet, hogy egy 500 fontos kábel ennyit tud. Az is lehet, hogy egyszerűen nem jó a rendszerem, gyenge, rosszul van beállítva, megvezettek, ilyesmi. Elvittem másokhoz, örültek is neki, egy igazi Kondo, lelkendeztek. Az – mondtam kissé rezignáltan, hallgasd nyugodtan, ráér. Két nap múlva kérdezem mi van, hogy muzsikál. Te figyelj, ez nem az igazi. Mit csináltál vele, fordítva dugtad be? Dehogy, nekem is ilyen volt, először semmi, aztán elkezd idegesíteni.

Minél nagyobb rendszerbe vittem, annál gyengébb lett. Olyan, mint egy nem túl  jó merev kábel, kicsit kiabál, meg középre tolakszik minden. Pont fordítva, ahogy gondoltam. A középsávban van egy csúnya grízes felrakódás, ami azonnal kiugrik, akárhogy is próbálja meg tolerálni az ember, magyarul torzít. És ezen sajnos semmi energia nem segít. Hát pont ezt nem vártam volna egy Kondotól. Azt gondoltam volna, hogy a “régi” KSL-ek kellemes, besüppedős hangját kapom majd feltúrbózva, és helyre téve a mélyben tapasztalható rendezetlenséget, ami a hibái ellenére abszolút tolerálható, és hosszú távon még nyerni is lehet vele, értsd: kevesebb hifi, és klasszikusokon teljesen oké. Illetve azt gondoltam volna, hogy ezirányba mozdulnak el. Próbáltam keresni legalább néhány véleményt, de semmilyen értékelhető “tesztet” nem találtam, pedig feltúrtam a netet.

Úgy tűnt, hogy a KSL harmadik generációja pont az ellenkezője lett annak, amit eddig képviseltek. A mostanában divatos, nagyobb felbontás, kevesebb zene elv mentén szól ez a kábel, ami inkább arról szól, hogy fogd meg a hallgatód, kösd le öt percig és nyertél. Rég csalódtam ekkorát ilyen nagy névben. Gyakorlatilag mindenki visszaadta, hogy a többi jobb. Fogalmam sincs, mi történik a japán Note-nál, de semmi jóval nem kecsegtet, ha ennyit voltak képesek kihozni “fejlesztés” címén.

Az is elég sokat mondó, hogy a kábel összesen élt vagy egy évet, ha most felmegyünk az offical honlapra, már nem találjuk sehol. Lett helyette két másik, Opeira SPc 2.5 néven, valami fa izékkel a végein, ami teljesen úgy néz ki, mint a kínai utánzatok. Ezek szerint nem csak nekem nem jött be, ha ilyen gyorsan megszüntették.

Na de hogy végre kilyukadjak annál, amit mondani akartam, a Belden hasonlóan szól, mint a KSL korai verziói. Nem azt mondom, hogy ugyanúgy, hanem azt, hogy hasonlóan. Hasonlóan van benne élet, tűz és szív egyszerre. Viszont itt nincs a mélyben tapasztalható burnyogás, nem búg és nem olyan a basszusa, mintha egy csúnya állóhullám lenne a szobában. Felettébb érdekes, motyogtam magam elé, amikor tudatosult, hogy egészen jó vételt csináltam – akaratom ellenére. És persze szürreális is egy ezerötszáz forintos kábeltől, ami úgy néz ki, mint a kutyaközönséges villanyszerelő drót. Teljes gáz, dugdosni kellene, annyira ronda. Vékony is, összesen két ér, és rendes csatlakozók sincsenek rajta, mezítlábasan van bedugva a erősítőbe-hangfalba.

Előre szóltak, hogy nem kell sokat járatni, nem is tettem, egyből nyersen mondom, mi van. Nagyon sima, lágy, de kontúros, tiszta. Viszont az énekhangban és a cinneken van valami, ami zavar. Nem tudom pontosan leírni, csak “körül”; a Lexushoz képest mindenesetre van valami ott, aminek nem kellene. Amúgy áttetszően tiszta a hangkép, sehova nem húz. Kicsit furcsa is leírni, hogy természetes, mondom, ezerötszáz forint. Ezen a szinten nem tudom, egyáltalán van-e valami, amivel érdemes próbálkozni a Van Damme-on kívül. Az viszont tényleg szürreális, hogy azokhoz képest mennyire élvezhetőbb a produkció, amit kapunk. Ugyanis a Van Damme csak szól, ez meg zenél. És ez nagyon nagy különbség. Őszintén szólva nem nagyon tudom igazából hova tenni, csodálkozok meg hümmögök, de nem igazán akaródzik tovább szálazni azon kívül, hogy gond nélkül hallgatom. És még egy buta vigyor sem ül az arcomon. Egyszerűen csak hallgatom. Hmm. Régen voltam ilyen tanácstalan. Nem tudok belekötni, nem is akarok. Jó. Kicsit sötét, van csendje, meg tud indulni, ugyanakkor semmi torzítást nem vélek felfedezni. Amúgy semmi, hallgattam meg vakartam a fejem - majd rendeltem még egy szettet. De ekkor már izgatott voltam.

Bevallom, itt már sokat vártam. És bejött. Letisztult a hangkép a kettős kábelezés hatására, a zavaró torzítás meg eltűnt. A tonalitás több, mint jó. És nem húz el a mélyek felé, kottázható, ha ez mond valamit. Revideálnom kell magamat is, szegény csíptyúbe dokit jól lehúztam, nem érdemelte meg. Ugyanis igaza volt. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a kábel a high-end világ felforgatására utazik, ugyanis simán versenyben van a nagy nevek nagy nevű termékeivel, mondom: gombokért. Kár, hogy ellőttem a Van Damme cikkben az Évszázad vétele fordulatot, most kellene megírnom. És igen, el tudom képzelni, hogy igen komoly rendszerekben is megállja a helyét. Azt mondják, minél több szál van bekötve, annál jobb lesz. Kipróbálom. Most pedig hagyom nyugodni a témát. Ottlik Géza, az egyik legjobb, ha nem a legjobb magyar regény szerzője is azt tanácsolta, hogy a kéziratot érdemes pihentetni, majd tiszta szemmel fél év után elővenni újra az íróasztalfiókból. Hát, két hete vagyunk együtt és nincs kedvem kihúzni, maradni fog. És van egy darab komoly tapasztalatom. Megint jár a pacsi a japánoknak. Na meg a Beldennek, aki ezt megcsinálta. Fogalmam sincs, ki talált rá, de nagyon kéne vele beszélnem. 

És most jöjjenek az összekötő kábelek. A következő posztban azokat veszem közelebbről szemügyre.