Igazság szerint ez a meghallgatás nem rólam szólt, én inkább csak kibiceltem. Persze, nem én lettem volna, ha nem csillan fel a szemem a lehetőség hallatán, a legrosszabb esetben - gondoltam csalárdan - írok belőle egy posztot. És íme!

Volt egyébként személyes motivációm is, ugyanis sem a Harbeth-et, sem pedig az erősítést végző Soneteert nem ismertem, és valamilyen fatális véletlen folytán a tavalyi AV Trenden is kimaradtak. Ráadásul a Harbeth magában foglalja a hifis körökben igen gyakran felbukkanó, csöves és tranzisztoros hang mentén elterjedt, BBC hangot is, hát persze, hogy kíváncsi voltam. 

A Hangtér egyébként két utcányira van tőlem, régen elég sokat jártam oda, lévén egy ideig a CD bár ott is működött, én pedig kedvelten vadászgattam a beragadt ACT music-os lemezeket. A felhozatal között a Dynaudiokat ismertem, és persze a legvonzóbb a mostanában Super Size Recordings néven futó Hunnia Records sorozat volt, tele remek magyar lemezzel. Hogy mást ne mondjak Szőke Szabolcs és Yengibarian lemezeit is a Hunnia adja ki, amiből egy jó pár megvan, de a hiányzókra is fájt a fogam.

De ez mellékszál. Az apropó a címben is megszólított Harbeth doboz volt, amiről én annyit tudtam, hogy létezik egy ilyen. Nem mondom, hogy a nagyjából másfél órás, laza meghallgatás során okosabb lettem, de legalább van némi benyomásom, amire rámondhatom hogy körülbelül értem, mire gondolnak, amikor a "BBC hang" mint olyan előkerül.

A Harbeth egyébként mindig is a broadcast és a studio technikában volt otthon, a home-hifi nem volt célterület, a hangfalakat is a stúdió követelményeknek megfelelően tervezték, a high-end-en szocializálódott réteget némileg elriasztják az olyan célszerű megoldások mint a hangfal hátulján a pozdorja csavarok, amelyek a könnyű eltávolítást teszik lehetővé. Ettől függetlenül vagy talán éppen a BBC iskola és a BBC hangzás elterjedése miatt a Harbeth mindig is jól csengő név volt az audióban. 

Nem ma kezdődött egyébként a stúdió technika és a home hifi keveredése. Így az sem meglepő, hogy például a közeltéri monitorairól elhíresült Genelec is gyárt már aktív hangfalat, amit multimédiás felhasználásra terveztek. És persze sok audiofil is használ stúdióba szánt termékeket, főképp front endet, szalagos magnót, dacot, vagy éppen a B&W stúdió hangfal szériáját. Egy időben divat volt a végfokokat hordozó füllel ellátni vagy éppen az előlapot a rackes tárolásra is kiépíteni, ezzel is csalogatni az érdeklődőket, kit innen oda, kit meg onnan ide. 

A Harbeth is abszolút ezt az utat járja, ettől függetlenül azért szinte minden komolyabb audio szaklap szemlézte. A hivatalos weboldaluk tele van a tesztekből kiemelt, többségében dicsérő idézetekkel, és persze jól is néz ki. Négyféle furnérral választható, kettősen kábelezhető és szép fényesre polírozott réztábla hirdeti a származását, alatta pedig az egyedi sorszám látható, amiből kiderül, hogy nem egy sorozatgyártott szériatermékkel állunk szemben.

A Harbeth megszületését tekintve is hasonlít egy high-end termékre, tervezője Alan Shaw felhasználva a korábbi hagyományokat, az alig csillapított könnyű korpuszt, az anyagminőséget és a hangszórót fejlesztette leginkább. Apropó hangszóró. A plusz jelzésű dobozokba került az eddigi legjobb mélyközép, amely azért is érdekes, mert a kutatás fejlesztés költségeibe a brit állam is beszállt, éreztetve, hogy a BBC mennyire közel áll a szívükhöz. (ohohó: pozitív előítélet következik: Angliában hangmérnöknek is jobb lenni!)

Mindez egészen jól hangzik, és az előzetes elvárásokból egy egészen jó termék körvonalazódik. A Harbeth egyébként egész szép rajongó táborral rendelkezik, a Super HL 5 plus átszámolva 1,2 mikulás, ami már high-end ár, és pont abban a kategóriában van, ahol elég sok termék közül tudunk már választani. (Az AN E/D Hemp membránnal is pont ennyibe kerül, ha mondjuk az első eszembe jutó példát hozzam fel.)

A meghallgatásra elvittem néhány lemezt, amit mostanában hallgatok, hátha. Őszintén szólva fogalmam nem volt róla, hogy mire számítsak. A "BBC iskola" mint olyan, semmit sem mondott, és abban is biztos vagyok, hogy mivel a Harbeth is egy hangfal, tehát mindenki úgy fogja hallgatni - főként, aki otthonra szánja -, mint egy akármilyen más hangfalat. Adott volt a szitu tehát, hogy audiofilként hallgassam, és úgy is tettem.

A rendszer alapja egy régebbi generációs Wadia cd játszó, Soneteer Alabaster integrált és a Harbeth volt. Az első hangok már sejtették, hogy a stúdiókban alapkövetelmény közvetlen és színezetlen megszólalás lesz a mérvadó, és így is lett. A Harbeth egyáltalán nem szól "angolosan", vagyis nem udvarias. A hangzásban mindenesetre elég komoly nyomott hagyott a Wadia is, a maga egyenes és egzakt hangjával. 

Mindenféle zene szólt, könnyű is és nehéz is, de meglepő módon a legjobban a varacskos metállal szólt, na meg elektronikával. Ha igazi tőről metszett hifista lennék, ahogy nem vagyok, a térábrázolást is jónak tartottam volna, még akkor is, ha két szóló között simán átcsúszott a klarinét a bal oldalról a jobb oldalra. 

És bár ez a hangzás nem az én világom, tudtam értékelni a hiteles hangszerhangokat, és a közeltéri monitorok nagyító effektusát is. Nem esett szét a hang, és nem volt bántó sem, még a legnagyobb csúcsokban sem, ahol a két torzító meg a hörgés elindult a Pantera lemezen. A Sony classic cd-n, ahol a fiatal Gould játszik Beethovent, tisztán lehetett hallani, hogy korai - ráadásul mono - felvétel, de nem vont be annyira a zene, mint szerettem volna - nyilván mondhatja egy hangmérnök, itt nem is az a cél.

És ez maradt az egyetlen kritika a végére. Nekem korábban is ez volt a tapasztalatom, már ami a legtöbb stúdióból származó vagy stúdió felhasználásra készült eszközzel történt. A legtöbb felvétel nagyon hasonlított, szinte teljesen ugyanúgy szólt. Ami elég nehezen elképzelhető, hogy Miles féle Sketches of Spain ugyanolyan hangzású legyen, mint egy modern, digitális felvétel, de a monitorozásnál ez nyilván nem szempont. (Érdekes egyébként, hogy később, egy másik erősítővel ez a rész már kezdett helyreállni, de az meg vékonyan, enerváltan szólt).

A Harbeth egyébként nagyon transzparens, egyáltalán nem fárasztó, szinte áttetsző hangú doboz. Aki kedveli az egyenes, reális és direkt hangzást, nagy örömét lelheti bennük. Én biztos, hogy egy lényegesen lágyabb és kevésbé direkt hangú erősítőt választanék hozzá, aminek jó az alsó basszusa is, és persze a kábelekkel is el lehet játszani, hogy a Harbeth erényeit maximálisan ki lehessen aknázni.

Sokan sokféle rendszerben használják, a tervezőjének, Alan Shaw-nak egyébként az a véleménye, hogy a Harbeth-nek nincs különösebben szüksége cizellált erősítésre. Ez a megállapítás első körben ez eléggé ravaszul hangzik, lévén azért mégiscsak egy milliós dobozról van szó, ami mellett nyilván egy relatíve olcsó erősítő is profitálhat. Ám meghallgattuk egy nálánál lényegesen olcsóbb erősítővel is, ahol az árkülönbözet 1:10-hez volt a Harbethez képest, ami meglepő eredményt hozott.

Nyilván nem szólt úgy, mint a Soneteer-rel, de nem is volt csalódást keltő párosítás. Ettől függetlenül a Harbeth érzékenyen reagál, de nem túlságosan kényes, könnyen hajtható doboz. A Soneteer elég nagyot szólt egyébként, úgy is mint hangtömeg és úgy is mint minden olyan paraméter, ami azért kézzel fogható: életszerű megszólalás, dinamika és erő. És persze ez a hangzás jó messze esik mondjuk a Naim-Cyrus-Tannoy-Audiolab hangzástól, ami azért sokkal hifisebb, mint a Soneteer és a Harbeth együtt. (Találtam egy youtube videót, ahol Sugdenek a partnerek. Jó párosítás lehet, én rájuk szavaznék)

Arra a kérdésre pedig, hogy ki volt az est sztárja, egyből rávágnám, hogy a Wadia. De ahhoz kevés idő volt, hogy közelebbről is szem- és fülügyre vehessem. Hát nekem kábé ennyi volt a heti bíbíszízés. Közszolgálati Adásunkat hallhatták.