Némi pótszer - Hifiman HE-4xx
Talán írtam már, hogy nem vagyok nagy fejhallgató fan. Egyrészt kissé zavar, hogy valami van a fejemen, másrészt nálam nem volt eddig igazi felhasználói kérdés, hiszen többségében a „nagy” hifit hallgatom.
Viszont azt is tudjuk, hogy a változás az egyetlen, ami állandó, és hát én már korábban is sejtettem, hogy egyszer majd kénytelen leszek ráfanyalodni a fejhallgatóval történő zenehallgatásra. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig is voltak olyan pillanatok, amikor beadtam a derekam – mert egyszerűen muszáj volt, ám ez a muszáj most állandósulni látszik.
Volt nekem egy furcsa körülmények között hozzám került fejes, amiről írtam is, ezt a Takstart egyébként azóta sem fizettem ki – ez az egyik olyan dolog, ami miatt furdal a lelkiismeret, ezt majd rendeznem kell, mihamarabb. Annál is inkább, mert a Takstar az eltelt idő alatt kissé viseltessé vált, a fülpárnája gyakorlatilag elkopott, ezen kívül egyébként semmi baja. Ahhoz, amire én használtam – filmeket nézni és a youtube-on, soundcloudon belehallgatni a feliratkozott csatornák újdonságaiba – tökéletes (volt).
Na de mi volt a cél? Leginkább az, hogy este, amikor odáig eljutok, hogy legyen egy, másfél órám szabadidő gyanánt – jó esetben kilenc rosszabb esetben tíz vagy azután –, meg tudjak hallgatni egy-egy lemezt.
Addigra egyrészt fáradt vagyok, másrészt elcsendesedett a ház is, nem lehet a nagy hifit bekapcsolni, másokat is hagynom kell pihenni. Harmadrészt meg én is fáradt vagyok, félfigyelem jut csak a lemezekre. Viszont mivel a zenahallgatás – legalábbis tapasztalataim szerint ezen a szinten – kissé adiktív, pár nap után elkezd hiányozni. Ehhez a helyzethez kerestem valamilyen megoldást. Nyilván nem kiváltani akartam a Note-ot, de azért valami jó lett volna, ha mégis csak van – menekülési útvonalnak.
Mint minden fogyasztói kulturában élő ember, ilyenkor az első amihez nyúl, a google. Aztán jönnek a „hifis ismerősök” – ilyenek nekem nincsenek, csak simán barátaim vannak, szóval én is inkább a netet túrtam – teljesen értelmetlen és időrabló tevékenység egyébként.
Viszont annyira meg nem voltam motivált, hogy komolyan is vegyem – szóval az első lehetőséget megragadtam. Az OZ Audiós Gáborral csináltam egy interjút, pontosabban egy podcastet, ami persze elég gyenge minőségű lett, noha maga a beszélgetés azért érdekes, kicsit még habozok, hogy kitegyem-e, és Ő ajánlotta a Line Magnetic kis erősítőjét, ami egyszer már volt nálam, és mellé a saját Hifiman 4xx típusú Massdropról rendelt fejesét. "Én szeretem", mondta. Miért ne lehetne mág jó is? – gondoltam és éltem a felkínált lehetőséggel.
A Line Magnetic kis erősítője kettő az egyben típus: van benne egy fejhallgató erősítő és simán elhajt két hangfalat is. Nyilván ugyanazt a jelet kapod mindkét „oldalon”, csak egy ellenálláson még átmegy, ha a fejest dugod bele. A Hifimant úgy is mint márka, úgy is mint típus, egyáltalán nem ismertem – mondom, nem mozgok a fejesek világában. Ez viszont a Massdorp terméke, ugye, amiről van ugyan véleményem, nem is túl hízelgő, de ez a típus már kipörgött.
Ha pedig beruházok majd valamire, akkor inkább az eredetit veszem – én már csak ilyen avítt és ódivatú vagyok. Az újabban lerövidült nevű Droppot úgyis tolják ezerrel mások.
Az egyik délután Gábor előzékenyen elkanyarodott felém és átadta a két dobozt, amit letettem a nappaliban. Aznap este aztán maradt még annyi bennem, hogy össze is dugjam és fel is vegyem a fejemre. A benyomásaim elsőre a fejessel kapcsolatosak, és nem is csak auditív jellegűek.
A Hifiman és a Massdrop szerelem gyermeke először is nagy, szinte behemót, és nehéz. Nyilván kell valamilyen megoldás, hogy a paneleket kényelmesen el lehessen helyezni a fejpárnákra, azt meg egy pántra, vagy nekem van ormótlan és furcsa formájú fejem, de ez a fejes kényelemben nem egy ötcsillagos típus. Az elején szorít, aztán meg a súlya miatt leesik a fejedről. A két fülpárna alá simán beizzadsz, ha egy óránál tovább van rajtad.
Aztán: a mellékelt kábel alig másfél méter, ez otthoni felhasználásra iszonyú rövid, ha csak nem akarunk a hifis szekrény előtt üllni – és hát én nem akarok. Oké, cserélhető típus, de akkor is. A jack csatlakozó az L típus, ami ugye a telefonokhoz jól jön, mert nem lóg ki, de egy dedikált erősítőhöz egyszerűen béna. Ahogy néztem, ez direkt van így, a Hifiman és a Massdrop is ezt a típust az okostelefonokhoz ajánlja.
A fejes egyébként kínában készül - milyen meglepő! -, pontosan ugyanabban a negyedben, ahol ezernyi más hifi is, azaz Guangdonban. A Hifiman úgy jellemzi ennek a típusnak az eredetijét, hogy ez már „prémium” kategória, és belépő szintű árért olyan minőságet kapsz, ami ugyan tömeggyártott, de azért már high-end minőség. Ez persze önmagában is badarság, és az a néhány jelző, ami egyetlen mondatban benne van, simán üti egymást.
Hogy milyen a hangja? Egész jó. A síkmágneses technológia miatt a tiszta középsávja elviszi a balhét. Basszusa nem sok van, ami van, az viszont tisztességes. Amolyan semleges hangzásvilágra törekszik, már-már túl semleges is olykor, de őszintén szólva nincs nagy különbség a húszezres Takstar és eközött, nem érzem a minőségi ugrást, síkmágnes ide vagy oda. Sőt, a dinamikája messze van a Takstarétól, a hangképből alig emelkednek ki a megindulások. Az egész hangzás a planár elven működő motorokról szól: legyen semleges és tiszta. Ezt teljesíti is, de az élvezeti értéke ebből adódóan félkezett habzású. Majdnem minden lemezt egyforma intenzitással tálal, ritmikailag szegényesen.
A Takstar ugyan sok mindent összemos, de a Hifiman sem egy túlrészletező típus. Az biztos, hogy egy nagyon nyugodt és tiszta hangja van, és ezek egyértelműen kirívó előnyök, amelyekről kár lenne hallgatni. Azt hiszem erre mondják azt, hogy sokáig hallgatható. Nekem kissé túl steril, ami persze sokaknak a high-end egyik jellemzője, ezzel nem tudok vitatkozni, mert ugyan a hangképbe nem szól bele, de nem is közvetíti azt, amiért az ember zenét hallgat, tehát ilyen értelemben sokat ne várjunk tőle. Ahogy néztem, a többi tesztben ez a jellemző erényként szerepel, nem nagyon értem, miért, de mindegy.
Mint majdnem minden középkategóriás audiofil cucc, ez a Hifiman is az akusztikus élőzenével boldogul a legjobban. Az elektronika például olyan élettelen rajta, mint egy robot. Minden ott van, de széttartó, nem homogén, olyan steril, mint egy futurisztikus képekkel operáló önvezető autóról szóló reklám. Szemlélődve sétálgatunk az erdőben, ami kivezet a tisztásra, de hát, ugye, nem élvezzük a dolgot. A komolyabb rockzene még ennél is vérszegényebb rajta, és a komplexebb részeken sajnos össze is zavarodik. Ha viszont stúdióban akarjuk használni, ez a tudása jól fog jönni, mert nem von be a zenébe, elkalandozni biztos nem fogunk, lehet figyelni a nüanszokra.
Nem tudom, van-e értelme a térérzetről beszélni, de az középen lyukas, teljesen kétoldalas a hangzás. Kissé hallani a szűk büdzsé miatti megszorításokat. Kicsit olyan, mint a legtöbb belépő szintű dolog: már mutat valamit, de az még nem az igazi. Vagyis itt is felűlről kopik a high-end, ahogy ez megszokott: és nem egy külön típust terveznek, hanem a nagyokat butítják le, olcsóbb alkatrészek, olcsóbb megoldások, stb.
Az általam felületesen átnézett tesztekben a 400i-hez rokonítják, én sajnos nem hallottam azt a típust, de a Hifiman az egyik legérzékenyebb típusának tartja, amit - szerintük - bőven elhajt egy okostelefon. Hát, ezt nem tudom megerősíteni, mert azért ennek kellett a hangerő rendesen, és a telefonom is max közelében szólalt meg igazán.
Engem személy szerint nem győzött meg, de az ára kétségkívül barátságos. Aki egy olcsó és kellemes megoldást keres, és szereti a tapétaszerű hangzást, annak ez egy jó választás lehet(ett) – fogalmam sincs, hogy mit adnak ma ennyiért, és azt sem tudom, hogy ez a kategória kb mire képes. Az eredeti Hifiman 400 és annak "i" verziója 90 ezer környékén van - kint mindkettő 300 dollár. A sima 400-as itthon valamiért olcsóbb.
A Massdrop féle verzió 200 dollár volt, plusz posta és egyebek. Azt nem tudom, hogy van-e és ha igen, mekkora a különbség, gyanítom, hogy van egyébként. (Akinek a Massdropos van, az értse úgy, hogy ugyanaz és nagyon jó vásárt csinált). Nagy csodák itt nincsenek.
Ha össze akarnám hasonlítani, két elég régi és kissé megkopott összehasonltási alapom van. Az egyik az Audio Technica „hi-res” fejese, ami mind kidolgozásában – kényelmes, mintha a fejeden sem lenne –, mind hangzásában kb ugyanez, tegyük hozzá a Massdropos Hifiman-nél egy huszassal drágábban (Figyeljétek a kifutókat, akkor nagyon megéri).
A másik a Grado második világháborús rádiós fejesére emlékeztető típusa, amit több, mint tíz éve folyamatosan gyártanak, az SR-225, ami egy picit színesebb, viszont nem ennyire szellős hangú típus.
Hogy lesz-e ilyenem? Nem hiszem. Én inkább a kis román manufaktúra, a Mezze típusára vágyom. Hogy miért? Nem tudom, valahogy szinpatikusabb, és nem ennyire bumfordi. Mindenesetre meghallgatom azt is, aztán majd meglátjuk.
Az esti egy-két lemez meghallgatására tökéletes kombó volt ez is, kb ez a szint nekem bőségesen elég lesz.