Amikor összejött a lehetőség meghallgatásra, már örültem. Igaz, ez az öröm azonnal le is lohadt, amikor kiderült, hogy a tesztelhető készülék szállítás közben megsérült. Mindegy, gondoltam, majd írok a nagy elő-végfokról, de az meg, ahogy haladt előre a füleléses ismerkedés, nem igazán jött be.

Kissé megkéstem ezzel a bejegyzéssel, mert a film amiről írni akarok, még 2012-ben jelent meg.

Kicsit elbambultam mostanában. Lehet, hogy a meleg teszi, nem tudom, de nagyon nem volt érkezésem hifizni. Azt hiszem, így kell hívni, csúnya szóval ezt az egész audio dolgot. Audioworld Gábor amúgy is megcsinálta helyettem az Audio Technica posztot is, és milyen jó, hogy nem kellett a tűszárakról lamentálnom.

A mostani ecm eresztésből szerintem az új Quercus, a Snétberger lemez és a Dominic Miller duo lemez lett igazán emlékezetes és erős. Most csak a Miller lemezt ajánlanám, mert ehhez van video anyag is. A Sting mellől ismerős gitáros - az egyik legismertebb balladájának Shape of My Heart-nak a dallamát is Miller írta - kiadott egy akusztikus gitárlemezt, amelyen egy tracket leszámítva a saját szerzeményeit játssza. Van némi percussion díszítés a szóló akusztikus gitár mellett, de a hangsúly alapvetően egyértelműen a gitáron mint instrumentumon, illetve a gitároson van. Melankólikus és dallamközpontú lemez lett a kissé giccses című Silent Light, de nem szomorú és sehol sem lapos. 

Minap került hozzám egy ma már fosszíliának tekinthető kis kütyü, azzal a céllal, hogy hallgassam meg, a jobb oldal recseg, és persze kellene valamit kezdeni vele. Vagy ajánljak újat - szoros a büdzsé -, vagy javítsuk meg valahogy.

Úgy tűnik, hogy a tizenhét éve szinte mémként berobbanó Tivoli Model One, ami megváltoztatta a forrás készülékek megítélését, lassan nyugdíjba vonul. Ezzel együtt a teljes termék paletta is megváltozik.

Idén 10 éve, hogy a független lemezboltok ünneplik magukat, meg azt, hogy léteznek még. Mármint a lemezboltok meg a fizikai formátumok. Az utóbbi időkben újra, sokadszorra divat lett a fekete lemez, és úgy tűnik, hogy ez a divat kitart még egy ideig. (Nem jósolok neki sokat, szerintem még két max 3 év. Lehet, annyi se lesz ebből.)

A divatot az erős fogyasztói kultúrával és jóval több elkölthető pénzzel rendelkező országok gerjesztik, itthon még mindig ugyanaz a langyos víz van, mint volt. A régi, öreg motoros gyűjtőkön kívül elenyésző az újdonsült érdeklődők száma, főként, hogy a megjelenő lemezek tetemes hányada újra kiadás, a major labelek a már ezerszer bevált és eladott anyagaikat adják ki újra és újra, amelyeket nyilvánvalóan nosztalgiából vesznek, hiszen akit érdekelt, az megvette anno akkor, amikor megjelent.

Ettől függetlenül érdemes ilyenkor ellátogatni a lemezboltokba, mert ingyenes és meglepően színvonalas mini koncertekkel várják az érdeklődőket, és mindig lehet találni valamit, ami érdekes, vagy még nincs meg. A Record Store Day-re egyébként kijön egy csomó kiadvány, aminek egy része “különleges”, mert még nem jelent meg, vagy ilyen formában nem is fog többet. Ezeket is érdemes megnézni, de arra készüljetek, hogy egy része már a megjelenés pillanatában nincs, vagy elő kellett volna rendelni, illetve kétszer annyiba kerül, mint egy normál lemez.

A hagyományoknak megfelelően idén is a wave és a Musicland/Neonmusic-ben lesznek a koncertek. A RSD hivatalos bulija pedig a Beat on the Brat!-ben lesz, többségében tavalyi és korábbi RSD kiadványok fognak pörögni.

Alant pedig egy video Jack White újdonsült “lemezgyára”, a kiadójáról elnevezett, Third Man Pressing látható. A köztudottan lemezbuzi White kellően éles szimattal megint belenyúlt valamibe, ami várhatóan üzletileg is kielégítően fog működni. Ide csak annyi megjegyzés, hogy az RSD-hez ezer szállal kötődő White lemezeiből adnak el rendre a legtöbbet, neki mindig sikerült meglovagolni a fekete lemez ünnepét. Gondolom, ez 2017-ben sem lesz másként. Én idén kissé csökkentett érdeklődéssel figyelem a dzsemborit, de azért a Flowdan lemezt berendeltem és feltehetően a Musiclandbe is lenézek majd valamikor napközben. 

Hosszas kísérletek és néhány éles teszt után nagyon úgy tűnik, hogy az angol Audio Note a Push Pull erősítők végfokcsöveit lecseréli. A jövőben a régi és jól bevállt EL84-eket a hasonló felépítésű és teljesítményű 6005-ösök váltják.

Először azon lepődtem meg, hogy mekkora batár egy dobozban foglal helyet az elektronika. Aztán azon, hogy mennyire DIY kinézetű. Oké, hogy szép az alu előlap, meg a profik a csatlakozók, és az előlapon az O betűbe van a bekapcsoló bemenet választó gomb, ami végre nem kéken, hanem pirosan világít. De akkor is.

Vannak olyan polgártársaink, akiknek kicsit több elkölthető pénzük van a hobbijukra, mint nekünk itt mindannyiunknak összevéve. Így őket az a szerencse érheti, hogy nem a hivatalos árlistáról választhatnak, illetve az - akárhogy is nézem -, hogy jobb cuccuk van, mint Qvortrupnak. Az AN ultra egyelőre nem széria termék. Viszont az eddigi legdurvább szett, ami a gyár kapuján kijött, és egyben a legszebb is, még akkor is, ha a már megszokott fekete előlapon nem változtattak szinte semmit.

Az összeállítás a következő elemeket tartalmazza: 

TT-Three Reference turntable
AN-1S SOGON tonearm
IO Ltd Field Coil cartridge and power supply
AN-S9 Step Up Transformer
M9RIAA phonostage

CDT-Six Red Book CD Transport
Fifth Element / Fifth Force DAC

Nyilván a végfok a legkülönlegesebb. Az erősítő az amerikai típusú 211-es cső létező legjobb inkarnációja a TC 4242-es elektoncsőre épül - molibdén anóddal, 1939-ből - , amely 18 wattot képes kipréselni magából torzítás mentesen. A tápegységek két külön dobozban foglalnak helyet, az egyik csak a fűtést adja. Szerintem eszeveszett jól néz ki a sárgaréz takarólemez a csövek mögött, az ovális felirat és az ablak elöl.

Az ULTRA felirat nem az ismert Depeche Mode albumra utal, hanem az elérhető legjobb minőségre. Az erősítőnek neve sincs, ehhez képest a többi komponens "szimplán" csak a legjobb, ami Audio Note néven elérhető. A végfok tervein és kidolgozásán maga Andy Grove dolgozott hat hónapot - jelenleg ő vezető tervező a Note berkeiben.  

A hangfalak a G.I.P Laboratory egyik csúcsának számítanak, a 9700A típusúak. (A cég weblapján a legnagyobb hangfalat pont ezzel a rendszerrel hirdetik, de akkor még csak egy szimpla Gaku On volt a végfok) Ez a japán cég foglakozik a Western Electric tölcséres hangfalainak újraépítésével és reprodukálásával. Nyilván a tulajnak nem volt ennyi elég, mert a végső hangfalat még jól meg is modifikálták. Azon gondolom, senki nem lepődik meg, hogy mindenütt Sogon és SOOTTO kábelek vannak. Mindehhez tartozik egy szoba is, meg pár lemez.

Hát ennyi. Végezetül egyetlen mondat: a posztba beillesztett képen összesen 11 darab tápegység található.

via Audio Note Uk facebook.