Azt szokták mondani, hogy a 2A3 trióda egyesíti magában a 300B-k finomságát és részletezőképességét a 211-esek erőteljes megszólalásával és nyers erejével. A 2A3-asokat nem olyan régóta ismerjük, valamikor a nyolcvanas évek elején kezdték el használni a japán underground hardcore hifisták, tőlük vették át a szemfüles gyártók és építették be az erősítőikbe.

A Cambridge Audio úgy hirdeti magát mint a hifi magazinok tesztelőinek kedvenc márkája. Olcsó és megbízható minőség, amelyben a kínai tucathifi ára és a hagyományos angol high-fidelity patinája keveredik. Ide lehetne még idézni a hazai copy-paste magazin által meghonosított aranyköpést: "a csapatba elkelne egy formatervező is", de ellenkező előjellel, a Cambridge egészen pofásan mutat, mióta ráálltak a húzott alumínium előlapokra és a vékonyított dizájnra, feledve a zörgő házat és a műanyag előlapot.

Amikor az ember Hegyeshalomnál átlépi a határt, nem az a legfurcsább tapasztalata, hogy Bécs működik, Budapest meg csak olykor, hanem az emberek mentalitásáról tanul valami újat. Bécsben - pedig egy ugyanolyan nagyváros, mint Budapest -, hiányzik a frusztráció mindennapos nyílt kiélése.

Múlt vasárnap este történt, hogy ajánlómat komolyan véve és dacolva az esővel, lenéztünk a Gödörbe, meghallgatni Ghostpoet urbánus melankóliáját.

Ott maradtuk el, hogy az ezüst IC-ket és hangfalkábeleket két részre osztottam. Kissé önellentmondóan az áruk alapján, mert azt gondolom, hogy ebben az esetben az ár elég jól tükrözi a minőséget, de mindenképpen korrelál egymással.

Tegnap este egy házibuliban valami Szigetes poénra mondják a többiek, hogy Winehouse örökre lemondta a fellépéseit. Felkapom a fejem, mire a többiek visszakérdeznek: miért, Te nem tudtad? Hétvégén alapjában véve nem nagyon netezek, csak ha muszáj.

Még percekig azt hiszem, hogy szivatnak. Kimegyünk az erkélyre, narancssárgán esteledik. Winehouse sohasem volt az a díva alkat, és a végén (most már mondhatjuk) pedig inkább már önmaga paródiája, annyira szétesett, a hírek is inkább erről szóltak, nem a zenéjéről. Pedig az jó volt. A hangja mindent vitt, a soul és a az R'n'B sajátos elegyének keveréke hozta meg számára sikert. Korábban azt írtam a lemezéről - Back To Black -, hogy amennyiben a művésznő nem tol fel túl sok tudatmódosítót a vénáján, esélyünk lehet a következő lemezét is kezünkbe tartani. Nem tudom kifejezni, mennyire rohadtul nem örülök, hogy nem lett igazam.

Megint esik, úgy látszik, ez már így marad. Anyám, aki aktívan foglalkozik asztrológiával, azt mondja a telefonba, hogy azért van bennem ez az elutasítás, mert nyáron születtem… Ki tudja, mindesetre sűrű napok következnek. Azt mondja a csajom tegnap este, régen írtam lemezekről, pedig lenne miről. Ebbe bele kell érteni a sóhajtást is, amikor meglátja, hogy megint lemezekkel jöttem haza, pedig megbeszéltük, hogy ebben a hónapban többet már ne...

Minap hallgattam egy analóg rádiót, The Fisher márkanévre hallgatott, több, mint 40 éve jött ki a gyárból, azóta megjárta a fél világot*, több tucat tulajdonosa volt, utazásai során a külső faborítása is eltűnt. 

Ugyan a Moth cég már gyárt erősítőt, Stan Curtis az érdeklődés csökkenése miatt beszüntette az egyedi darabok készítését, a használtpiacon ez az egyik legolcsóbban beszerezhető high-end készülék. Igen, az, high-end. 

Egyesek szerint Tarantino legérettebb filmje. Ezt a jelenetet különösen szeretem. Végül is, erről szól a dolog, ezért is töltöttem fel. Engem ezidáig elkerült a digitális forradalom, pedig elég gyakran veszek új dolgokat. S bár ebben a rövid jelenetben ugyan már nincs benne, de természetesen Delfonics. Nagy film, nagy zene.