Minden bizonnyal a Müncheni high-end show a világ legnagyobb audio kiállítása és vására.

Ilyen sem volt még, egy cikk erejéig hifi zsurnalisztává vedlek. Hogy miért? Kaptam négy t-ampot, mit mást is kezdhettem volna velük, mint egy mini csoport tesztet? Dobpergés, dobpergéééés!

Szokásos ajánlóm következik, miszerint új zenék.

Volt ugye az a tervem (“I’m thinkin’ about a master plan”), hogy minden idők egyik legismertebb és legjobb hangúnak tartott, tömegesen elterjedt DAC chipét megvizsgálva jól kipróbálom, mit lehet belőle kihozni, ha megadunk mindent, amit csak “házi körülmények” között tudunk.

Minden bizonnyal a Tripath TA-2024-es IC-re épülő Sonic Impact hobbi erősítő volt az első igazi mém az audio történetében. A nevetségesen kinéző, leginkább szappantartóra hajazó dizájn, a bóvli megépítettség, a kinézetét messze felülmúló hang, valamint az interneten szélvészként terjedő felhajtásnak köszönhettük azt, hogy rövid időre szinte mindenkiből előbújt a mélyen benne élő hifista.

A Marantz már régen is a minőség elkötelezettje volt, jó párszor bizonyította, hogy érti, mitől döglik az audiofil. Igaz, hogy mostanában a Kínában gyártott, kicsit megdizájnolt, jellemzően a nagy mennyiségben értékesített konzum termékek szintjét üti, de pár éve még képes volt jól belenyúlni a tutiba.

Nézegetem mostanában ezt az egész hifibizniszt és eléggé összeszalad a szemöldököm attól, amit látok.

Valahol ott hagytam abba, ha jól emlékszem, a legutóbbi cikkben, hogy a TDA 1541A*-val épített és kissé modifikált Yamaha cd játszó egyik legnagyobb előnye a hallgathatóság és a hihető hangszínek.

Hogyan lesz valakiből jó high-end tervező? Úgy értem, tényleg jó tervező? Talán úgy, hogy zenehallgató füle és műszaki agya van.

Ezer éve tervezem, hogy megvizsgálok közelebbről egy legendásnak számító alkatrészt, megnézem, miért lett sikeres, milyen változások történtek vele az idők során, és hol tart most.