Új szín Kimura mellett - Sparkle Audio
Jártamban keltemben olykor belebotlok, vagy még többször szembejön velem valami, amit érdekesnek tartok. Igyekszem ezekről beszámolni, azon melegében. Hiszen erről szól ez a dolog nem?
Jártamban keltemben olykor belebotlok, vagy még többször szembejön velem valami, amit érdekesnek tartok. Igyekszem ezekről beszámolni, azon melegében. Hiszen erről szól ez a dolog nem?
A mezőny az első próbák után két részre szakadt: az ötből két magnó diszkvalifikálta magát a meghallgatásos tesztből, pusztán azért, mert nem voltak meghallgatható állapotban. Szigorúan véve egy harmadik sem, de őt azért bevettük. A teszt jellegét tekintve azonban roppant tanulságos a bukott magnókkal kezdeni – sztorijuk remélhetőleg nagyban hozzájárul az írás edukatív jellegéhez.
Hiába foglalkozom ezzel a hobbival ezer és egy éve, újra és újra meglep a rajongás. Szerintem nincs egyetlen olyan más hobbi sem, ahol ennyire jellemző lenne, hogy a hobbisták valóságos szektákba tömörüljenek, és hogy ennyire azonosuljanak érzelmileg egy-egy termékkel.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis nagy japán cég, úgy hívták hogy Sansui. Egészen pontosan Sansui Electric Co (Sansui Denki Kabushiki-gaisha).
Talán az egyik leginkább félreértett és a legtöbb legendát bezsebelő tervező, aki valaha élt a high-endben. Mindenki ismeri, és mindenki tudni véli a titkát, nincs olyan high-enddel foglalkozó ember, aki ne gondolna valamit róla, és olyan sincs, aki akárcsak gondolatkísérlet szintjén kérdéseket fogalmazna meg a termékeivel kapcsolatban.
Valahol ott hagytam abba, ha jól emlékszem, a legutóbbi cikkben, hogy a TDA 1541A*-val épített és kissé modifikált Yamaha cd játszó egyik legnagyobb előnye a hallgathatóság és a hihető hangszínek.
Junji Kimura (47 Lab) azon egyszemélyes gyártók közé tartozik, aki annak ellenére, hogy jó messze él és alkot tőlünk, ráadásul egyáltalán nem szokványos dolgokat készít, elég ismert, szinte már híres is.
Hosszas és megérdemelt várakozás után a japán underground high-end guru, Junji Kimura új termékcsaládot alkotott 47 Lab Treasure néven.
Junji Kimura a kevésbé ismert, már-már "undegroundnak" tekinthető tervező a high-endben. Jelenlegi kínálatában a Shigaraki névre hallgató "termékcsalád" tagjaival (integrált erősítő, cd futómű, dac és RIAA) középkategóriás árért kínál valódi high-end erényeket felvonultató elektronikákat.