Nemrég beszélgettem az egyik ismerősömmel, aki éppen azt bizonygatta, hogy manapság az embereknek fogalmuk sincs, mitől jó egy analóg lemezjátszó, a többség azt hiszi, hogy a működési elvéből adódóan eleve nem is lehet jó, hiszen hogyan lehetne valami pontosabb, amikor ott a fizikai tehetetlensége, ami rengeteg hibára ad okot?

Na igen. Változnak az idők, ha már közhelyeket akarok puffogtatni. Mindez persze azért érdekes, mert a számítógép működésének alapjaival sincsenek tisztában, sőt, ha elkezdeném nekik magyarázni, hogy bizony egy chipben többnyire ellenállásokból és kondenzátorokból felépített áramkörök vannak, valószínűleg nem hinnék el. Ezért is van az egész hosszútávon halálra ítélve, folytatta az ismerősöm, hiszen azon a pár megveszekedett „vájtfülűn" idiótán kívül kutya sem törődik a hangminőségükkel, sokkal inkább szempont a kényelem, a könnyű kezelhetőség és a flexibilitás, amivel a lemezjátszó akkor sem fog tudni versenyezni, ha olyan szépen formatervezett műanyag tokba csomagolják, mint a legtöbb laptopot. Kár is lenne ezen állításokkal vitatkozni, ugyanis többségükben igazak, leszámítva a „minőség nem fontos" című örökéletű toposzt, amit ugye a leghatásosabban az az informatikai cég cáfolt meg, amelyet  Steve Jobs alapított több, mint negyedszázada, és jelenleg az egyik legjövedelmezőbb cég a piacon.

Ahogy nézem az analóg technika elmúlt száz évét, mindent túlélt, kinehézkedte a maga mozgásterét, és egyelőre nem nagyon fenyeget a veszély, hogy a zenelejátszásban kérészéletű elektronikai divatok lesöpörnék az asztalról, bár láthatóan nagyon szeretnék – látványosan el is temetik minden ötödik évben újra és újra. Aztán annak rendje és módja szerint ismét divatba jön és feléled poraiból. Most valljam be, hogy még csak egy sanda félmosolyra sem futotta, mikor pár éve megjelentek a vinylek a Media Marktban? Soha nem szerettem az egyértelmű megfejtéseket, mert nem magyaráztak semmit, amolyan szellemi mankó volt mindegyik, többnyire azoknak, akik maguktól nem tudtak rendesen járni – azaz önálló véleményt alkotni. Kényelmesen rá lehetett támaszkodni, ha más nem jutott az eszünkbe, de ennyi, másra nem is volt jó.

Meglepő és mulatságos

Valójában az analóg technika ma is fejlődik, hogy milyen mértékben, mennyire dinamikusan, azt nem tudom megítélni, de a megjelenő új eszközöket tekintve korántsem olyan rossz a helyzet, hogy azon kellene gondolkoznunk, mit kezdünk a feleslegessé vált lemezeinkkel. A már bevált elveket időről-időre megpróbálják felturbózni, még többet és még többet kihozni belőle. Vannak új ötletek, új elméletek, sok mindenre rájöttünk már, amiről eddig csak sejtéseink voltak. Pénz persze nincs benne szinte semmi, viszont kitartás és eredendő kíváncsiság igen, és ez úgy tűnik, elég ahhoz, hogy az analóg technika túlélje az élet egyre gyorsuló ütemű internetre költözését. Ha egy tervező ma nevet akar magának szerezni a high-endben, biztosan le kell tennie valamilyen analóg eszközt is az asztalra. Ugyanakkor a hagyományos analóg eszközök gyártói között is létrejött a természetes piaci rétegződés: azaz léteznek egyszerű, kommersz és olcsó lemezjátszók, ilyen tipikusan a Pro-Ject, akadnak az audiofil középkategóriában szép számmal cégek, és mint általában lenni szokott, ez a réteg a legszélesebb. A külső peremen például a Regával, a belsőn pedig például a Thorense-el, vagy az olcsóbb Clearaudiókkal. A high-endben pedig ott vannak a patinás cégek a maguk termékeivel, meg a "különcök" a technikai és dizájn csodáikkal, lásd Townshend Rock 7 és Funk Saffire II vagy akár a Mitchell.

Rés a pajzson

Az Audio Note kiterjedt és elismert hagyományos lemezjátszó rendszerei között a termékskála legtetejéről indulva kezdődik a TT3 Reference-szel, amit a Half Reference követ, ezek alatt pedig ott TT2, amely amellett, hogy két motor hajtja a lemeztányért, létezik már Deluxe verziója is. (Ez a TT sorozat legkisebb típusára is igaz) A gyártásért felelős Andy Whittle legutóbb azt nyilatkozta, hogy itt van egy lyuk, aminek folyamatban van a betöltése, nekem egyébként konzekvensnek és hangminőségben is rendszerszerűnek tűnik ez a sorozat, de hát nyilván Ő tudja jobban. Kérdés, hogy új típus fog megjelenni a termékpalettán, ami kitölti majd ezt a lyukat, vagy esetleg a TT2-nek lesz egy reinkarnációja? Csupán annyit tudok, hogy bár a Reference-t egyelőre még nem volt módomban meghallgatni, de a TT2-ről szerzett közelebbi benyomásaim elég impresszívek ahhoz, hogy ebből még bármi is lehessen. A jelenlegi rendszer inkább úgy van felépítve – nekem legalábbis úgy tűnik –, hogy a Reference az egyik csúcsa az analóg lemezek lejátszására alkalmas eszközöknek, a TT1 és a TT2 pedig már high-end, de nem a legteteje. Az is köztudott, hogy az analóg eszközökön van a legkevesebb haszon, hiszen előállításuk és végső fogyasztói áruk között nem lehet túl nagy a különbség, annyira kicsi rájuk a kereslet, hogy egyszerűen nem veszik meg.

A TT2 kissé amúgy is háttérbe szorult, mert látszólag nem volt semmi lényeges különbség közte és a sima TT1 között – csupán egy motor, ami azért nem annyira látványos. Hogy ez mennyire nincs így, arra az elmúlt pár hifi shown lehetett rácsodálkozni, a TT2 sasszija alatt szinte semmi sem volt ugyanaz, mint a TT1-en, ezért is dolgozott a nagyobbik szobákban (Tegyük hozzá: itt, Kelet-Európában, mindenütt másutt inkább a Reference-szel demóznak). A TT2 Deluxe-on pedig a finomításokat a lehető leginkább kiaknázzák. Már a futómű külső burkolata is más: az élei lekerekítettek, míg a TT2 szögletes, addig a Deluxe már egyben van, nem hajtogatott lapokból, hanem egy darab mdf-ből van kimarva. (A hangfalakon már bevállt mdf-ből készülnek.) A rezgésekre különlegesen érzékeny lemezjátszó rendszereknél ez jóval több, mint "finomítás". A sasszi alatt található alkatrészek illetve a két motor is profibb szerkezet, noha ez szabad szemmel nem látható, ám annál fontosabb módosítás. A burkolat alatt és felett minden jobb anyagból készül, az akril lemeztányér például sűrűbb műanyag. Mindezek együtthatása összeadódva a két motor nyomatékával és a jobb egyenfutással (fimonabb csapágyak), mint a címben is említettem, lényeges, már ami a megszólalást illeti. Igen, például ez is egy érv: az analóg technikában aprónak tűnő módosítások sokat dobhatnak az auditív végeredményen, hiszen egy mechanikai szerkezetben az alkatrészek összhangja és az együttműködésben tetten érhető finomság nagyon nagy mértékben meghatározza, hogy a mikroméretű gyémántdarab mennyire lesz sikeres a barázdába rejtett információ "kiolvasása" közben.

Fontos apróságok

A szokástól eltérően most szinte alig hallgattunk klasszikus zenei felvételeket, inkább elektronikát és ún. popzenét. A TT2 Deluxe amellett, hogy erősebb, levegősebb, határozottabb karakter, mint a sima TT2, felbontásban is többet tud, illetve a legkomolyabb analóg lemezjátszókra jellemzően tökéletesen nyugodt, már-már nagyvonalú. Ez lenne az első benyomás. Pár lemezoldallal később tűnik fel, hogy jobban bele lehet feledkezni a zenébe, több a részlet, a finomság, és mindebben ott  a felvételek eltéveszthetetlen egyedi karaktere. A TT2 Deluxe még annál is kevésbé válogatós, mint a sima TT2 és nem csak a lemezek tekintetében, hanem a rendszerek között is szélesebb „skálán" illeszthető. Egy kisebb – mondjuk Zero – rendszerrel is tökéletesen elvan, ugyanolyan stabil pontja annak, mint a nagyoknak. Eszköztelen és nagyon stabil futómű, anélkül, hogy steril lenne. Az analóg zenelejátszásnak mindig is megvolt az a természetessége, helyessége, amit soha nem fog elérni egy digitális. Pontosabban a semlegessége a fontos, az, hogy nincs benne semmilyen természetellenes digitális íz, ami hajlamos elrontani a zenehallgatás igazi örömét. A TT2 Deluxe például erre mutat rá a megszólalásával, egy egyszerű jugoszláv nyomatú lemezzel képes csodát művelni és odaszegezni a székbe a hallgatóját, az eredeti nyomatú Columbia-vál pedig maga az időutazás. Nem válogatós, nincsenek preferenciák, nem inog meg, ugyanakkor ereje van, a hangoknak természetes éle és hihető színei. (Valószínűleg ezért is hálás feladat vele demózni. Hozzák a látogatók a gyakran karcos, rossz minőségű Vangelis lemezeiket, és azzal is tökéletesen elboldogul)

A TT2 Deluxe legnagyobb erénye azonban  a megbízhatóság és a stabilitás. Egyszerűnél is egyszerűbb, de erős, mint egy traktor vagy egy igásló. Most kellene arról beszélni, hogy a külső burkolat meg az aranyszínű táblácska az elején milyen dizájnos, de bevallom, én ezeket a holmikat nem szemmel, hanem füllel szoktam nézni, és semmilyen izgalmat nem érzek, ha valaki felkiált: de jól néz ki! Egyszerűen vak vagyok rá, de kétségtelenül szép, a famunka biztosan, a kidolgozáson látszik, hogy ügyeltek a részletekre. Ahogy hallom, nem kényes az elhelyezésre, a hangja ellenben sokszorosan rácáfol a kinézetére, ami minden csak nem egy felturbózott TT1. (Én már csak tudom, nekem például TT1-em van.) Egyébként én sem mondtam volna meg, ha nem hallom, hogy képes ennyit javítani a hangzáson az a néhány változtatás, amit itt eszközöltek. Na például ezért is érdemes meghallgatni.