A Marantz lassan hatvan éves történetében voltak szebb fejezetek is, mint a mostani, és minden bizonnyal Saul B. Marantz sem így képzelte el a jövőt, amikor 1952-ben eladta az első erősítőjét Amerikában.

Mondják, hogy a csöves erősítők között a legnagyobb reputációja a triódás erősítőknek van. Nem véletlenül, az audió rövid története során ezeknek az erősítőknek lett a legtöbb híve. Igen, ez a jó szó, híve és nem rajongója, mert a kettőnek nincs sok köze egymáshoz.

Az ide Hifi és Házimozi show-ról direkt nem írtam semmi beharangozót, egyrészt annyit írtam már a többiről, másrészt meg unom már az állandó összehasonlítást, hogy: jaj, bezzeg milyen volt a régi high-end show! Az volt aztán az igazi! Mert? Ott is szobákban lehetett meghallgatni különböző rendszereket, meg itt is. Az ott kiállított márkák egy része most is kint van. Jaj, de neeeeem, mert az...az olyan más volt. Azon is ott voltam, szinte mindegyiken, nem volt más. 

This is the begining of a...

Emlékszem, valamikor még a kétezres évek elején, amikor a hírleveleket még postán küldték, a L’auditeur szervezet nyílt hétvégéket. Az ilyen hétvégen általában egy csinos hostess lány nyitott ajtót – ez sajnos már nem divat –, és több rendszert is meg lehetett hallgatni, sőt, lemezt is vehettünk magunknak jó sok pénzért.

Én ugyan nagyon nem szeretek nosztalgiázni, inkább a jelenben élnék, ha hagynának. De mivel sok ötletet kapok a kommentelőimtől és a kérdés-válasz most szokatlanul erősen indította el bennem az emlékezést, legyen akkor hát egy ilyen is, nosztalgiától csöpögő: „ó az édes ifjúság hamvas pírja a hifin”, vagy valami hasonló. Vagy még nyálasabban: „vallomás a kezdetekről”, avagy honnan indultam?

Előre bocsátom, hogy ez a poszt némileg személyes lesz, senki ne mondja, hogy nem szóltam. 

Mint csöves erősítő tulajdonos, nem bírtam kihagyni ezt a rövid kis videót.

Írtam ugye anno ezt a kis eszmefuttatást a közelmúlt és a jelen kontextusában a zenéről, annak iparáról, a high-endről, valamint ezek eredőjéről. A szöveget kútfőből bányásztam elő, nem is nagyon olvastam utána, úgy gondoltam, nem baj, ha személyes, legfeljebb tévedek, aztán majd kijavítanak, ebből is lehet tanulni.

Eredetileg azt terveztem, hogy a Genalex Gold Lion, aranylábú, egészen speciális 12AU7-es típusszámú elektroncsőveiből veszek egy párat, de az élet úgy hozta, hogy nem jutott rá, viszont az előfokozatomban már kezdtek mutatkozni a kifáradás jelei.

Szóval elkészült az Audio Note egyik legismertebb és legnagyobb becsben tartott erősítőjének egy nagyobb réteg számára elérhető verziója. Hogy melyik ez az erősítő? A Neiro, amelyen gyakorlatilag évtizedek óta nem esett semmilyen módosítás, minden bizonnyal azért, mert nem volt rá szükség. Ahogy az Ongakuból Jinro lett, úgy a Neiroból Empress. Hasonló a módszer is, a lényegesen drágább ezüstből készült alkatrészeket, ahol lehetett, kifejezetten ehhez az erősítőhöz fejlesztett, olcsóbb komponensekkel helyettesítve.